Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. június 22., péntek: Nyílttér Rókák a szőlőben![]() Albert Levente felvétele
A Freedom House — a világ országainak sajtószabadságával foglalkozó nemzetközi szervezet — Romániát nem sorolja e tekintetben a szabad országok közé, fő kifogása az, hogy az elektronikus és írott média zöme politikusok vagy olyan gazdasági nagyhatalommal rendelkező vállalkozók kezében van, akik politikai nyomás alatt tartják a szerkesztőségeket. Emiatt Romániában sem a központi, sem a vidéki sajtótermékek nagy része nem szabad, illetve nem független. E nemrég napvilágra került megállapítás után elismerem, hogy amikor június 9-én megjelent, Sajtószabadság, -etika s a mindent fölülíró pénz… című cikkemet megírtam, a magyar politikusok és a tulajdonukban lévő lapok, rádiók politikailag nyilvánvalóan alárendelt helyzete mellett arra akartam rávilágítani, hogy a húsosfazék közelében levő RMDSZ-potentátok — a megyénkben országos napilapja által jelen levő Verestóy Attila szenátor, valamint Tamás Sándor és Antal Árpád képviselő — sajtóetikában kevésbé elfogadható módszerekkel terjesztik lapjaikat, és százeurós havi fix ellenében íratnak egy-egy községről, közösségről pozitív riportokat, miközben megszerzik maguknak a teljes romániai magyar sajtónak járó és pályázható pénzek többségét, mindezt saját politikai hatalmuk szolgálatába állítván. Kocsis Károly, a Székely Hírmondó lapvezetője az ez évi 23. számban a Savanyú a szőlő című cikkben válaszolt felvetéseimre. Fantáziátlanságra vall, hogy a savanyú a szőlő, illetve ,,valakiknek vagy valakinek nagyon nyomja a begyét az SZH, és még a rágalmazástól sem riad vissza" kinyilatkoztatással akarja megnyerni olvasói figyelmét. Kijelenthetem, nem nyomja begyünket az SZH, a szőlő sem savanyú, mert úgy látjuk, azt rókák lepték el. Nem rendít meg, hogy Kocsis szerkesztő úr félretájékoztatással, rágalmazással vádol, s kioktat: a lap marketingfogásairól ők döntenek, kívülállónak kuss. Azért azt a százeurós, községekre kivetett vámot nehéz ilyen vagy amolyan fogásként magyarázni. Közönséges sarcszedés az.
Ami a Háromszék szerkesztőségével kapcsolatos Kocsis—Tamás-féle, többször is megfogalmazott vádakat illeti, miszerint beleültünk a készbe, pártlapból vedlettünk át független újsággá, tisztázzuk: az a lap, nem ez a lap, az a szerkesztőség nem ez a szerkesztőség. December 22-én Háromszék néven új lapot indítottunk (befogadván az SZH mai munkatársai közül is kezdő tollforgatókat). Pontosan tudtuk mit kell tennünk, s ennek szellemében cselekedtünk. Meglehetősen kemény és konok munkával s a köz szolgálatának önként vállalt feladatával. Például több száz, ha nem ezer faluriportot, cikket írtunk, de eszünkbe nem jutott megfizettetni ezt a községi vezetőkkel.
Ami a székházat illeti, Tamás képviselő úr ne tudná, hogy miért és mennyiért béreljük? Nekünk ez az összeg sem kevés, ráadásul szerződésünk jövő év márciusában lejár, s ami még nem elhanyagolható tény: 490 négyzetméterért, azaz szükségleteinket jóval meghaladó felületért kell fizetnünk. Tizenhét év alatt igen sok pénzt költöttünk az épület karbantartására, a fűtési hálózat korszerűsítésére, víz-, villanyvezetékek cseréjére, tetőcserepezésre stb. Beleépült keresetünk jelentős része e harminchat éves épület falaiba, hogy a korábbi évekről ne beszéljünk, mikor a Megyei Tükör minden jövedelmét le kellett adnia az államnak. Ezért érezzük úgy, hogy vásárlási jogunkat senki el nem vitathatja.
Tíz évnél is több, hogy az épületet meg akarjuk vásárolni, erre tett 2004 őszén, a választások előtt ígéretet Markó Béla szövetségi elnök, ezt Tamás Sándornak is tudnia kell, mert jelen volt a megbeszélésen, s igen furcsa színben tünteti fel az, hogy munkatársával, jelesen Kocsis szerkesztő úrral azt az információt közölte, hogy mi, a Háromszék pénzt kértünk volna az RMDSZ-től. A választási kampány alatt a szövetség ügyvezető elnöksége — személy szerint Takács Csaba — kizárólag reklámcélra valamennyi magyar napilapnak egyforma összeget osztott le és fizetett ki, mi ennél többet se nem kértünk, se nem kaptunk. Azon a találkozón ellenben újra elhangzott a szerkesztőség ama kérése, hogy az épületet, melyben már több mint harmincöt éve dolgozunk, melyet lerobbanni nem hagytunk, mi több, korszerűsítettünk, adják el nekünk, nem ajándékba, szerkesztő úr, pénzért.
Markó elnök úr aznapi sajtótájékoztatóján román újságírók kérdésére válaszolva elmondta, hogy egyebek közt az épület magánosítása céljából folytatott megbeszéléseket a szerkesztőséggel. A vásárból aztán mégsem lett semmi. A szövetségi elnök jó egy év után — több tanú jelenlétében — kijelentette, számára már nem fontos, hogy a Háromszék megvásárolhassa a székházát... Hasonlóképp viselkedett Márton Árpád képviselő, de Puskás Bálint szenátor is. Mintha édesapjuktól örökölték volna. A megyei tanács úgy táncolt, ahogyan ők fütyültek. Közben azért a tanács szakbizottsága formális tárgyalásokat folytatott velünk e témakörben. A tagok közül többen javasolták, legyen a város sajtópalotája, fogadjunk be más lapokat, sajtóorgánumokat is. Ekkor ajánlottuk fel Tamás Sándor képviselő úrnak, Antal Árpád, ugyancsak sajtóban is utazó képviselőnek, a Cuvântul nou szerkesztőségének, valamint Dan Manolăchescunak, legyenek lakótársaink, hisz meglehetősen sok szabad terület van az épületben. Egy ideig úgy is nézett ki, közösen vásároljuk meg a székházat, de mikor kiderült, hogy ára meglehetősen borsos, visszaléptek.
Valójában kár volt a Székely Hírmondó szerkesztőjének tollat ragadnia. Nem róla, nem is az egyébként vonzóan szerkesztett bulvárlapról, hanem Tamás Sándorról, Verestóy Attiláról és Antal Árpád képviselőről szólt a cikk, akik politikai hatalmuk megőrzése érdekében sajtóbirodalmat építenek. Tamás és Antal célja ma már nyílt titok, előbbi megyei tanácselnök, utóbbi Sepsiszentgyörgy polgármestere akar lenni. Erre kell nekik a rádió, a tévé és az írott sajtó. És ezt szolgálja, akár elismeri, akár nem, Kocsis Károly, a Székely Hírmondó szerkesztőségvezetője is. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 630Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
