Rókák a szőlőben

E nemrég napvilágra került megállapítás után elismerem, hogy amikor június 9-én megjelent, Sajtószabadság, -etika s a mindent fölülíró pénz… című cikkemet megírtam, a magyar politikusok és a tulajdonukban lévő lapok, rádiók politikailag nyilvánvalóan alárendelt helyzete mellett arra akartam rávilágítani, hogy a húsosfazék közelében levő RMDSZ-potentátok — a megyénkben országos napilapja által jelen levő Verestóy Attila szenátor, valamint Tamás Sándor és Antal Árpád képviselő — sajtóetikában kevésbé elfogadható módszerekkel terjesztik lapjaikat, és százeurós havi fix ellenében íratnak egy-egy községről, közösségről pozitív riportokat, miközben megszerzik maguknak a teljes romániai magyar sajtónak járó és pályázható pénzek többségét, mindezt saját politikai hatalmuk szolgálatába állítván. Kocsis Károly, a Székely Hírmondó lapvezetője az ez évi 23. számban a Savanyú a szőlő című cikkben válaszolt felvetéseimre. Fantáziátlanságra vall, hogy a savanyú a szőlő, illetve ,,valakiknek vagy valakinek nagyon nyomja a begyét az SZH, és még a rágalmazástól sem riad vissza" kinyilatkoztatással akarja megnyerni olvasói figyelmét. Kijelenthetem, nem nyomja begyünket az SZH, a szőlő sem savanyú, mert úgy látjuk, azt rókák lepték el. Nem rendít meg, hogy Kocsis szerkesztő úr félretájékoztatással, rágalmazással vádol, s kioktat: a lap marketingfogásairól ők döntenek, kívülállónak kuss. Azért azt a százeurós, községekre kivetett vámot nehéz ilyen vagy amolyan fogásként magyarázni. Közönséges sarcszedés az.

Ami a Háromszék szerkesztőségével kapcsolatos Kocsis—Tamás-féle, többször is megfogalmazott vádakat illeti, miszerint beleültünk a készbe, pártlapból vedlettünk át független újsággá, tisztázzuk: az a lap, nem ez a lap, az a szerkesztőség nem ez a szerkesztőség. December 22-én Háromszék néven új lapot indítottunk (befogadván az SZH mai munkatársai közül is kezdő tollforgatókat). Pontosan tudtuk mit kell tennünk, s ennek szellemében cselekedtünk. Meglehetősen kemény és konok munkával s a köz szolgálatának önként vállalt feladatával. Például több száz, ha nem ezer faluriportot, cikket írtunk, de eszünkbe nem jutott megfizettetni ezt a községi vezetőkkel.

Ami a székházat illeti, Tamás képviselő úr ne tudná, hogy miért és mennyiért béreljük? Nekünk ez az összeg sem kevés, ráadásul szerződésünk jövő év márciusában lejár, s ami még nem elhanyagolható tény: 490 négyzetméterért, azaz szükségleteinket jóval meghaladó felületért kell fizetnünk. Tizenhét év alatt igen sok pénzt költöttünk az épület karbantartására, a fűtési hálózat korszerűsítésére, víz-, villanyvezetékek cseréjére, tetőcserepezésre stb. Beleépült keresetünk jelentős része e harminchat éves épület falaiba, hogy a korábbi évekről ne beszéljünk, mikor a Megyei Tükör minden jövedelmét le kellett adnia az államnak. Ezért érezzük úgy, hogy vásárlási jogunkat senki el nem vitathatja.

Tíz évnél is több, hogy az épületet meg akarjuk vásárolni, erre tett 2004 őszén, a választások előtt ígéretet Markó Béla szövetségi elnök, ezt Tamás Sándornak is tudnia kell, mert jelen volt a megbeszélésen, s igen furcsa színben tünteti fel az, hogy munkatársával, jelesen Kocsis szerkesztő úrral azt az információt közölte, hogy mi, a Háromszék pénzt kértünk volna az RMDSZ-től. A választási kampány alatt a szövetség ügyvezető elnöksége — személy szerint Takács Csaba — kizárólag reklámcélra valamennyi magyar napilapnak egyforma összeget osztott le és fizetett ki, mi ennél többet se nem kértünk, se nem kaptunk. Azon a találkozón ellenben újra elhangzott a szerkesztőség ama kérése, hogy az épületet, melyben már több mint harmincöt éve dolgozunk, melyet lerobbanni nem hagytunk, mi több, korszerűsítettünk, adják el nekünk, nem ajándékba, szerkesztő úr, pénzért.

Markó elnök úr aznapi sajtótájékoztatóján román újságírók kérdésére válaszolva elmondta, hogy egyebek közt az épület magánosítása céljából folytatott megbeszéléseket a szerkesztőséggel. A vásárból aztán mégsem lett semmi. A szövetségi elnök jó egy év után — több tanú jelenlétében — kijelentette, számára már nem fontos, hogy a Háromszék megvásárolhassa a székházát... Hasonlóképp viselkedett Márton Árpád képviselő, de Puskás Bálint szenátor is. Mintha édesapjuktól örökölték volna. A megyei tanács úgy táncolt, ahogyan ők fütyültek. Közben azért a tanács szakbizottsága formális tárgyalásokat folytatott velünk e témakörben. A tagok közül többen javasolták, legyen a város sajtópalotája, fogadjunk be más lapokat, sajtóorgánumokat is. Ekkor ajánlottuk fel Tamás Sándor képviselő úrnak, Antal Árpád, ugyancsak sajtóban is utazó képviselőnek, a Cuvântul nou szerkesztőségének, valamint Dan Manolăchescunak, legyenek lakótársaink, hisz meglehetősen sok szabad terület van az épületben. Egy ideig úgy is nézett ki, közösen vásároljuk meg a székházat, de mikor kiderült, hogy ára meglehetősen borsos, visszaléptek.

Valójában kár volt a Székely Hírmondó szerkesztőjének tollat ragadnia. Nem róla, nem is az egyébként vonzóan szerkesztett bulvárlapról, hanem Tamás Sándorról, Verestóy Attiláról és Antal Árpád képviselőről szólt a cikk, akik politikai hatalmuk megőrzése érdekében sajtóbirodalmat építenek. Tamás és Antal célja ma már nyílt titok, előbbi megyei tanácselnök, utóbbi Sepsiszentgyörgy polgármestere akar lenni. Erre kell nekik a rádió, a tévé és az írott sajtó. És ezt szolgálja, akár elismeri, akár nem, Kocsis Károly, a Székely Hírmondó szerkesztőségvezetője is.