A kézdioroszfalvi vasúti átkelőt is kijavítják

2014. július 28., hétfő, Közélet

Augusztus 23-án, szombatról vasárnapra virradó éjszaka 1 órakor látnak hozzá a kézdioroszfalvi vasúti átkelő javításához – tudtuk meg István Zoltántól, a szállításügyi minisztérium államtitkárától, akinek meghívására másodszor tartottak a kézdivásárhelyi városházán megbeszélést Ioan Nodeával, a brassói Regio Trans vasúti szolgáltató infrastruktúráért felelős igazgatójával és munkatársaival, akik a javítási munkálat tervét mutatták be.

Egy hónappal ezelőtt  terepszemlével egybekötött találkozóra került sor azzal a céllal, hogy megoldást találjanak a javítás zökkenőmentes kivitelezésére. István Zoltán kifejtette: a szükséges engedélyek beszerzése egy hónapot vesz igénybe, a felújítás egy-másfél napig tart. Fontos munkálatról van szó, hiszen a rossz állapotban lévő átkelő a Moldvát Erdéllyel összekötő nemzetközi úton található, és itt naponta tízezer gépkocsi is áthalad. Forgalomelterelésre lesz szükség – hangsúlyozta Bokor Tibor polgármester –, a hét tonnán felüli nyerges vontatókat már Kökösnél és Onyestnél elterelik, a három és fél tonnás tehergépkocsik a Kézdiszentlélek–Lem­hény útszakaszon közlekedhetnek a felújítás ideje alatt, a személygépkocsik és kisebb haszonjárművek a Temető–Vágóhíd–Földi István utcát használhatják. Ha minden tervszerűen halad, augusztus 24-én 10 órakor már aszfaltoznak, és dél­utánra ismét használható lesz az átkelő.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1498
szavazógép
2014-07-28: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Kultúrával fűszerezett faluünnep (Illés Napok)

Jó érzékkel választottak kulturális programokat nyitányként a tizenhetedik Illés Napok szervezői, a szombat délutántól estébe nyúló, hangulatos előadásokat telt ház előtt mutatták be az illyefalvi kultúrházban. A kétnapos faluünnep ezúttal is az értékőrzés jegyében telt.
 
2014-07-28: Közélet - :

Civil szervezetek ellen a prefektúra

A Vöröskereszt kivételével a többi civil szervezetnek házbért kell(ene) fizetnie az eddig ingyen használt székházért – közölte Kézdivásárhely önkormányzatával a prefektúra, az intézmény a közigazgatási bíróságon be is perelte a négy civil szervezetet.