Könyv a tündéri Bodosról

2014. július 31., csütörtök, Faluvilág

„Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, amikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén szomorú-mókás mese után fogant engem.”

Tökéletesen illenek Tamási Áron vallomásos szavai Egyed Ákos történettudósra, akinek szülőfaluja, Bodos Erdővidék legkisebb faluja. Ennek a falunak szentelte az író legújabban megjelent sikerkönyvét, a Székelyföld települései sorozat második kötetét.
Egyed Ákos, aki ugyan fizikailag rég elszakadt szülőfalujától, lélekben mindig bodosi maradt. A gyermekkor élményei úgy belevésődtek emlékezetébe, hogy évtizedek távlatából is kristálytisztán visszatükröződnek e könyvében. A gyakori hazalátogatások meg mindig új élményekkel, adatokkal gazdagították a gyermekkori emlékeket.
Az olvasóhoz intézett előszavában a könyv címzettjeinek kilétéről így vall a szerző: „Kihez, kinek szól? Elsősor­ban Bodos lakóihoz, az onnan elszármazottakhoz s természetesen minden érdeklődőhöz. De nemcsak a jelennek, a jövőnek is szól szülőfalum története.”
Bodos több évszázados múltját az író szervesen elhelyezi Er­dővidék, Három­szék, Székelyföld, Er­dély, Magyar­or­szág, Európa és a nagyvilág történetébe, „miközben mindig a maga életét élte” a kis falu. Ezeket a csak rá jellemző sajátosságokat tükrözi a kötet nyolc nagyobb fejezete a település létrejöttétől, szerveződésétől a hatalmi és rendszerváltásokon át napjainkig.
A vallomásos könyv hitelességét erősíti a gazdag levéltári anyag, valamint a szerző személyes kapcsolata Bo­dos lakóival, amelynek során évtizedeken át alapos gyűjtőmunkát végzett.
Mit jelent számunkra, nem bodosi születésű, de bodosi gyökerekkel bíróak számára ez a könyv?
Mivel édesapánk a legnépesebb bodosi családból származott, belénk oltotta kedves szülőfaluja szeretetét. Ez volt a Falu, ahová, bármerre is sodorta az élet, mindig visszatért. Alig kétéves korunkban láttuk meg nagyapám bivalyait, ittunk tejükből, finom pónyik-, batul-, Budai Domokos-, Török Bá­lint-almával kínált a lelkészi gyümölcsös melletti kertünk, mely­nek végében ma is áll a Budai-kripta a maga kísérteties hangulatával. Az évtizedek folyamán mindig visszatértünk hosszabb-rövidebb időre ebbe a tündéri faluba, ahol rokonaink éltek, amelynek temetője évszázadok óta magába fogadta őseink porát, rövid ideig itt jártunk iskolába, a második világégés végén, fronton levő édesapánk tanácsára, ide, nagyapánkhoz menekültünk, aki csak rejtegetett dohányát féltette; akkor láttuk az első „felszabadító” két orosz katonát udvarunkon.
Később, amikor hazalátogattunk Bibarcfalván élő szüleinkhez, soha nem mulasztottunk el Bodosba is elmenni. Ezért nagyon közel kerültünk a falu népéhez, megismertük jellegzetes beszéd- és gondolkodásmódját, szokásait...
Most pedig, a könyvet olvasva, felszínre jöttek a gyermekkori emlékek. Ezt is köszönjük Egyed Ákosnak. Köszönjük, hogy emléket állított az 1611-ben Gábor fejedelemtől nemességet nyert Józsa Máténak, kopjafafaragó nagyapánknak, a Székely utcának, a falu dolgos népének, Budai Domokosnak, a gyümölcsfák közt meghúzódó Bodosnak. A könyv értékét növeli a számos statisztika és a sok szép korabeli fotó és grafika.
Egyed Ákos könyve, a bodosi templomgombba valamikor elhelyezett üzenettel együtt, hűségesen őrzi az angyali falu múltját, jelenét, és erőt ad mindenkori lakóinak, hogy őrizzék, gazdagítsák az őseiktől rájuk hagyott örökséget.
Az impozáns kivitelezésű, több mint 230 oldalas könyv a sepsiszentgyörgyi Háromszék Vármegye Kiadó és a ba­róti Tortoma Könyvkiadó gondozásában jelent meg Ko­vászna Megye Tanácsának támogatásával.

JÓZSA BENJÁMIN (Nagyszeben),
JÓZSA MIKLÓS (Nagyenyed)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 767
szavazógép
2014-07-31: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Olt menti gyülekezeti találkozó

Ötödik alkalommal tartották meg az Olt alsórákosi szorosában a folyó menti unitárius gyülekezetek hagyományos találkozóját. A Persány-Rika hegyvonulat nyugati oldaláról az alsórákosiak, datkiak és olthévíziek, keleti lábai alól pedig Ürmös és Felsőrákos hívei találkoztak egymással. Ebben az évben Olthévíz egyházközsége szervezte a ragyogó nyári ég alatt a szabadtéri találkozót.
 
2014-07-31: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Huszonkét éves barátság

A hazai rendszerváltás után szövődött Mezőtúr város és az akkori Sepsi­kőröspatak község, Árkos és Sepsikálnok között testvérkapcsolat és barátság, s mondanunk sem kell, hogy ez hamarosan hivatalossá érett. Évek múltak, polgármesterek és testületek változtak, de a baráti szálak soha nem szakadtak meg, mondhatni, nem volt olyan falunap, amelyen a mezőtúriak ne tették volna tiszteletüket, s a hivatalos találkozókon kívül ne keresték volna fel azokat a családokat, amelyekkel azóta is állandó kapcsolatban állnak a hagyományos és a korszerűbb kommunikációs eszközök révén.