A Securitate szellemét őrzik

2014. július 31., csütörtök, Közélet

A kommunizmus idején működött Securitate szellemi örökösének és módszerei folytatójának nevezte a Ro­mán Hírszerző Szol­gálatot Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, aki szerint a titkosszolgálat vezetőjének minapi, autonómiával kapcsolatos nyilatkozata – George Maior hírszerzési igazgató hétfőn nyilvánosan elismerte, hogy a román titkosszolgálat feladatának tekinti a területi autonómia megvalósulásának megakadályozását Románia területén – azt mutatja, a román titkosszolgálat ma is politikai rendőrségként működik.

Izsák Balázs szerint Maior kijelentését a romániai demokráciát veszélyeztető fenyegetésként kell értékelni. Kifejtette: bármely demokratikus ország közigazgatási rendje olyan politikai döntés eredménye, amely a törvényhozó hatalom kizárólagos hatáskörébe tartozik. Ezt az elvet sértette meg a román hírszerzés vezetője – véli az SZNT elnöke. Rámu­tatott: az SZNT Székelyföld területi autonómiáját alkotmányos eszközökkel, Romá­nia parlamentje elé terjesztett sarkalatos törvény révén kívánja elérni. A hírszerző szolgálatnak sem joga, sem törvényes eszköze nincs ebbe a folyamatba beavatkozni – szögezte le Izsák Balázs, aki szerint a kijelentés rávilágít a román politikum kétszínűségére, hiszen egyfelől demokratának, kisebbségbarátnak kíván látszani Euró­pában, másfelől Nicolae Ceau­şescu volt kom­munista diktátor álmát, az etnikailag homogén nemzetállam megteremtését tekinti céljának, és ez utóbbi elérése érdeké­ben eszközökben sem válogat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1546
szavazógép
2014-07-31: Máról holnapra - Bogdán László:

Kampánykezdés Abszurdisztánban

Az elmúlt napok fergeteges felhőszakadásai miatt az ország több megyéjében árvíz tombol, járhatatlanok az utak, a csatornák – már ha vannak – nem tudják befogadni a vizet, településeket öntött el az ár. Victor Ponta kormányfő ennek ellenére megkezdte kampányát Craiován.
2014-07-31: Közélet - :

Emberéleteket követelt az árvíz

Legalább két emberéletet követelt az ország tíz megyéjét sújtó árvíz, több eltűntet még keresnek. Mindkét áldozat Argeş megyei: egyikük, egy 71 éves férfi a szemtanúk szerint szekerével próbált átgázolni egy víz alá került útszakaszon, amikor az ár elsodorta.