KézdivásárhelyKésik az útjavítás

2014. augusztus 1., péntek, Közélet

Kézdivásárhelyen jelenleg négy, idegenből jött cég dolgozik a víz- és csatornarendszer korszerűsítésén, és sok esetben nem hangolják össze a munkát, a városházának pedig alig lehet beleszólása a dolgok menetébe.

  • Szinte járhatatlan a Vasút utca                        A szerző felvétele
    Szinte járhatatlan a Vasút utca A szerző felvétele

A legtöbb gond a Vasút utcában merült fel, ahol az egyik cég nem tartotta be a tervrajzban szereplő mélységet, tíz centiméterrel magasabban fektette le a szenny­vízvezetéket, amiért könnyen lehet, hogy kétszáz méteren ismét fel kell ásni az amúgy is szinte járhatatlan utcát.
Bokor Tibor polgármester jogosnak ítéli a lakosság panaszát, elmondása szerint a Vasút utcában dolgozó cégek, a tervezők a mai napig sem látják a munkálat végét. Egyelőre ezért áll a kivitelezés az említett utcában. A múlt hét második felében újraaszfaltozták a Bem utca temetőig eső részét. Az út bal oldalán kerékpársávot alakítanak ki, hogy összekössék a Fortyogó utcai biciklisávval, így egy-másfél kilométeren lehet majd kijelölt úton bringázni Kézdivásárhelyen. A Szacsvay János utcában a kockakövet a városháza alkalmazottjai rakják újra, és az utca egyik felében járdát is építenek. Talán a Vasút utcánál is rosszabb az állapota a Vásárhelyi Péter utcának – vélekedett a polgármester –, ahol új kockakő-burkolatot tesznek. Ha az időjárás engedi, egy hét alatt befejezik ezt a munkát, majd az utca mindkét oldalán aszfaltburkolatú járdát alakítanak ki.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2014-08-01: Közélet - :

Budapest fokozottan figyel

A budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium foko­zott figyelemmel kíséri azokat a híradásokat, amelyek nyug­talanságot és félelmet váltanak ki a kárpátaljai többnemzetiségű lakosságban a mozgósításokkal kapcsolatban – közölte a tárca.
2014-08-01: Közélet - :

Erdély legnagyobb tábortüze

Fennállásának 125. évfordulóját ünnepli idén Kom­mandó – az eseményhez kapcsolódnak a hét végén esedékes falunapok rendezvényei is.