Belföldi hírek

2014. augusztus 22., péntek, Belföld

Csalást szimatol Johannis
A bukaresti ítélőtábla elfogadta a Klaus Johannis NLP-elnök által benyújtott felkérést, és az alkotmánybírósághoz fordul. A liberálisok kifogást emeltek az államelnök-választásra vonatkozó törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet ellen, és remélik, hogy az alkotmánybíróság gyorsan véleményezi beadványukat.

A Keresztény-liberális Szövetség által tegnap kiadott közlemény szerint „komoly gyanú” merült fel arra vonatkozóan, hogy a sürgősségi rendelettel elfogadott módosítások „a csalásnak kedveznek a választáson”. Konkrétan a mozgóurnás, illetve a más településen való, pótlistás szavazás egyszerűsítését említi a közlemény, amely szerint ezzel a szavazási turizmust bátorítják, mivel nagyon nehéz lesz lefülelni a többször szavazókat. A liberálisoknak az sem tetszik, hogy a rendellenességek könnyű azonosítását szolgáló rendelkezéseket törölték a kormányrendelettel.

Kötelező oktatást az óvodákban
Jövő tanévben ötéves kortól, 2018-tól pedig hároméves kortól tenné kötelezővé az óvodai oktatást Remus Pricopie oktatási miniszter. A romániai tanítók egyesületének suceavai kongresszusán elmondta, ezt törvénymódosítással vagy sürgősségi kormányrendelettel szabályozná. „Idén nem vezetjük be a kötelező óvodai oktatást hároméves kortól, (…) de legtöbb négy-öt éven belül el kell jutnunk oda” – jelentette ki. A miniszter elmagyarázta: hároméves korban kellene elkezdődnie a gyermekek óvodai nevelésének, sőt, némely szakemberek úgy gondolják, hogy a nevelést már az első életévben el kell kezdeni. „Ha hároméves koruktól óvodába járnak, és megfelelően felkészíted őket, akkor nem csupán értelmi nevelésükről, hanem fizikai fejlődésükről is gondoskodsz” – véli Pricopie. A bölcsődék helyzetéről is beszélt: elismerte, hogy „krónikusan” elhanyagolták ezeket az intézményeket, bár az óvodákkal együtt azok prioritást képviselnek a nevelésben.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1376
szavazógép
2014-08-22: Közélet - :

Ráfizetünk a kétnyelvűségre

Romániában a magyar közösség viseli a nyelvi sokszínűség költségeinek nagyobb részét – állítja Csata Zsombor szociológus.
2014-08-22: Közélet - :

Megpróbálták kiszabadítani az újságírót (Külföldi hírek)

Amerikai kommandósok július elején sikertelen kísérletet tettek az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet által foglyul ejtett amerikaiak, köztük a terroristák által lefejezett újságíró, James Foley kiszabadítására – közölte az amerikai kormány.