Térfigyelő kamerákat szerelnek Kézdiszentléleken

2014. augusztus 23., szombat, Közélet

Aránylag békés hangnemben zajlott tegnap délelőtt a kézdiszentléleki községháza dísztermében civil kezdeményezésre összehívott lakossági fórum. A mintegy kilencszáz fős roma közösséget öten képviselték, jelen volt több motoros és helyi lakos, valamint Sebastian Cucu kormánymegbízott-helyettes, Orbán-Barra Gábor, a Kovászna Megye Tanácsa mellett működő Közrendészeti Hatóság (ATOP) tagja, Kovács Ödön megyemenedzser, Silviu Stoenescu megyei rendőrfőkapitány-helyettes, Cristian Dragomir alezredes, a megyei csendőr-felügyelőség parancsnoka és Eugen Haralambie Bocai őrsparancsnok.

  • A szerző felvételei
    A szerző felvételei

A kormánymegbízott-helyettes ki akarta utasítani az újságírókat, ezzel a fórum kezdeményezői nem értettek egyet, így rövid vita után a sajtó képviselői a teremben maradhattak. A fórum két nyelven zajlott, a magyar hozzászólásokat Bándi Levente jegyző fordította románra.
Balogh Tibor polgármester a találkozó célját ismertette: próbáljanak közösen megoldást keresni a roma közösség és a magyar lakosság közötti békés együttélésére, a romák mentalitásának megváltoztatására, a cigányszer lakóinak problémáira – mert, mint fogalmazott, „mindjárt nem lehet elhaladni a Katrosa felé vezető országúton” –, hogy többé ne ismétlődjék meg az, ami augusztus 10-én történt a szovátai motorosokkal. A kezdeményezők nevében Ráduly Róbert mondta el, hogy alig másfél nap alatt községszinten nyolcszázhúsz aláírást gyűjtöttek, és ők úgy látják, hogy a legfontosabb feladat a romák gondolkodásmódjának megváltoztatása lenne, és kellene nekik egy helyi vezető, akire hallgat a közösség, és aki felelősséget is vállal azért, hogy változás következik be viselkedésükben, ugyanakkor szerinte a hatóságoknak is kötelességük szigorúan fellépni azok ellen, akik megszegik a törvényt. Tamás Tibor, a másik kezdeményező szerint a lakosság zömének az az álláspontja, hogy a romáknak nincs mit keresniük az országút mellett, el kellene őket onnan költöztetni, mert ott mindenkire veszélyt jelentenek.
Páll Arnold kézdiszentléleki fiatal azt fejtette ki, hogy nemcsak a községközpontban lakó romáktól, hanem a kézdiszárazpatakiaktól is fél a helyi többségi lakosság, s főleg azokkal van gond, akik más helységekből, más megyéből költöztek Kéz­di­szentlélekre. A községközpont Kéz­di­vá­sár­hely felőli kijáratánál is élnek romák, de azok nem ülnek egész nap az utcán – érvelt Pál Arnold. Tamás Róbert, a fórum harmadik kezdeményezője szerint az emberek nem bíznak és nem hisznek a hatóságokban, mivel napirenden a terméslopás, a rendőrség azonosítja a tetteseket, utána pedig nem történik semmi. Szerinte nem az előzetes letartóztatásban lévő roma követte el a második motoros elleni késelést. Forró Béla, a kézdivásárhelyi Székely Kutya­klub elnöke nem látta jó meg­ol­dásnak a gyalogátjáró kijelölését, mivel akkor a romák egész nap azon fognak jönni-menni, a kocsik lelassítanak vagy megállnak, és akkor kéregetni fognak.
Finta Csaba családorvos, aki 25 éve él a községben, elmondta: ha azon a falurészen balesetet okozna, őt is meglincselnék, akárcsak a motorost. Felhá­borítónak és szégyenletesnek találja – fejtette ki –, hogy a rendőrség egy nem beszámítható személyt tartóztatott le egyedüli tettesként, aki pár hónap múlva amúgy is kiszabadul. Meggyőződése, hogy nem az illető az igazi tettes. Nem történt megfelelően az ügy kivizsgálása, a halott motoros boncolása, és a lakosságot nem tájékoztatták a fejleményekről. A családorvos azt sem rejtette véka alá, hogy a kilencvenes évek elején az orvosi rendelőjében érte bántalmazás a romák részéről, sőt, meg is verték. Bejelentette: amíg nem derül ki, ki a valódi tettes, addig megtagadja az orvosi ellátás biztosítását a roma közösség tagjainak. Diszkri­mináció, be lehet engem ezért perelni, fel lehet engem jelenteni az orvosi kamaránál, menjenek a másik orvoshoz, de csak rendkívüli sürgősség esetében vagyok hajlandó orvosi ellátást biztosítani számukra – mondotta végszóként, majd taps közepette elhagyta a termet.
A romák szószólójaként Gergely Sándor volt tanácstag (fotó) elmondta: szerinte az előzetes letartóztatásban levő személy és nem más szúrta le a második motorost, beismerte tettét. Szárazpatakról érkezett, megnézte a testvére lányát, akit elütött az első motoros, s mivel a bicska a kezében volt, szúrt. Ezt mindenki látta – hangoztatta. Egy család miatt nem lehet az egész roma közösséget bűnösnek nyilvánítani, megbélyegezni, közöttünk is vannak rendes emberek – hangsúlyozta Gergely Sándor, aki szerint továbbra is békességben, jó megértésben szeretnének élni a magyarsággal.
Sebastian Cucu alprefektus beismerte, nem tudta, hogy Kézdiszentléleken ekkora roma közösség él, mivel a legutóbbi népszámlálás adai szerint csupán heten vallották magukat roma nemzetiségűnek. Szerinte hagyni kell a hatóságokat, hogy végezzék a dolgukat és folytassák a bűnvádi vizsgálatot. Nem szabad büntetni az egész közösséget egy ember miatt – hangsúlyozta a helyettes kormánymegbízott, aki azt ígérte, hogy közösen próbálnak megoldást találni a felmerült problémákra. Zár­szó­ként Balogh Tibor arra kérte a romák jelen levő képviselőit, fogjanak össze, zárják ki maguk közül azt az egy-két családot, amely gondot okoz, és adják ki az igazi tetteseket. Az elöljáró azt is elmondta, hogy a közeljövőben három térfigyelő kamerát szereltet fel a cigánysorra, és akkor a következő hasonló találkozón, szeptemberben ki lehet elemezni, azóta hogyan viselkednek. Arra is kérte a romákat, ha felszerelik a kamerákat, ne verjék le azokat. Kovács Ödön megyemenedzser a Közrendi Hatóságra hívta fel a jelenlevők figyelmét, arra kérve őket, bármilyen hasonló problémával forduljanak bizalommal hozzájuk. Azt is felvetette, hogy megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a cigánysoron járdát építsenek. Ráduly Róbert bejelentette: a közeljövőben civil szervezetet jegyeztetnek be, amelynek az lesz a fő célja, hogy nyomást gyakoroljon a hatóságokra, hogy mindig tartsák szem előtt a kényes kérdéseket, és találjanak megoldást a felmerülő problémákra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2014-08-23: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Sánta Imre nem pártkatona (Elegük lett a néppártból)

Nem egy időben léptek ki, de egyszerre került nyilvánosságra tegnap, hogy Sánta Imre bikfalvi református lelkész, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) sepsiszéki elnöke és Fadgyas Egmond, a Minta ifjúsági szervezet elnöke is lemondott tisztségéről, és tagságáról is; mindketten a pártvezetés önkényességére hivatkoznak. A továbbiakban Sánta civilként, Fadgyas az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetében kívánja szolgálni az erdélyi magyarságot.
 
2014-08-23: Máról holnapra - Bogdán László:

Udrea, a hűséges jellem

Teljes gőzerővel indult be az elnökválasztási kampány, és a mindenre elszánt jelöltek és önjelöltek egymást múlják felül, nagyralátó ígéretek sziporkáznak, mint tűzijáték, s fényüknél egymás elképedt arcába meredhetünk.