Prázsmári óriáspisztrángok

Ez a prázsmári példány pedig 11,5 kilogrammot nyomott. Az összehasonlítás kedvéért mondom, hogy a szakirodalom ennek a halfajnak a növekedési adataival kapcsolatosan a következőket rögzíti: átlagos testhossza 20—25 cm, kivételesen 50—90 cm, súlya 0,40—1 kg, kivételesen 6—8 kg. Ezekből az adatokból is kiolvasható, hogy a Lengyel József haltenyészetéből kikerült példány a rekordméretet ennek egyharmadával haladja meg, s a másik rekordként jegyezhető adat, hogy a hal mindössze kétéves, ivarérettsége minimálisan egy évvel rövidült, súlygyarapodása példátlan. Emiatt és egyéb tudományos következtetések levonása végett a hal kifogása után adatai és fotója azonnal a világhálóra került, s a dokumentációt eljuttatták a világ több haltenyészeti kutatóintézetébe és haltenyészetébe, főleg Észak-Amerikába, ahonnan a faj származik. A szivárványos pisztráng Európába a 19. század utolsó negyedében került, és gyorsan elterjedt. Erdélyben és Romániában Decsei Pál mérnök és Kászoni Zoltán halbiológus 1970-es, 1980-as évekbeli adatai szerint ez a halfaj tömegesen nem tudott elszaporodni az orvhalászat és főleg az intenzív erdőkitermelések következtében tönkretett patakmedrek, a halas élőhelyek elképesztő mértékű pusztulása miatt. (Nálunk a patakmedreket még ma is a kivágott rönkök vontatására használják, szálfákat vontató nehéz erőgépek egyszerűen szétroncsolják a vízfolyásokat, s egyelőre remény sincs arra, hogy ezt a barbarizmust a környezetvédelem és a törvény szigorával fékezzék meg.)

Az amerikai halfaj viszonylag jobban érezhette magát a hegyvidéki víztározókban, és különös eredményeket produkált a medencés haltenyésztés. Kászoni Zoltán halbiológus már a 80-as években kiemelkedő teljesítményűként jellemzi a prázsmári pisztrángtenyészetet, ahol szivárványos pisztrángból egyhektárnyi vízterületen évi negyvenezer kilogrammot is előállítottak. Ká­szoni Zoltán pisztrángtenyésztési adatait azért is idézzük, hogy egybevethessük Lengyel József tenyésztési eredményeivel. Egyéves korban 10—12 cm és 60—80 gramm, kétéves korban 15—25 cm és 120—200 gramm. A faj az ivarérettséget három-négy éves korában éri el, egy anya általában 1000—2000 borsó alakú ikrát rak le. Ehhez képes a prázsmári példány kétéves korában vált ivaréretté, és a mérlegelésnél kiderült, hogy a belőle nyert ikra 1370 gramm, azaz mintegy 25 000—30 000 szem lehet.

Az óriáspisztráng nem egyetlen példány, Lengyel József abban a medencében, amelyből az általunk látott hal származik, legalább 150 egyedet tart számon, s állítása szerint ezek átlagsúlya 5—10 kg közötti, de vannak a balesetet szenvedett egyednél nagyobbak is.

Már előbb választ kellett volna adnunk arra a fel nem tett kérdésre, hogy egy ilyen értékes példány hogyan juthatott a vendéglői vágólapra.

A válasz egyszerű: az ikra lefejésére kifogott hal a kevés gyakorlattal rendelkező tógazdasági alkalmazott kezéből kicsúszott, s nagy tömege miatt olyan sérülést szenvedett, hogy fel kellett áldozni. Lengyel József szerint: ,,A székely csak azt tudja megfogni, aminek bundája van." A pisztrángnak nincs.

Szóval, a hal kifogására az ikra lefejése és halkeltetői megtermékenyítése végett került sor. A malac nagyságú példány felvágása után rácsodálkoztunk a máj nagyságára is. Akkora volt, mint egy bárányé: 21 dekagramm.

Köztudott, Prázsmár és környéke azért ideális pisztrángtenyészeti hely, mert a nagy mélységből feltörő bő és tiszta, a haltenyésztés számára megfelelő kémiai összetételű víz hőmérséklete téli időszakban sem esik 7—8 Celsius-fok alá, s nyáron sem emelkedik a lazacfélék számára nem megfelelő értékek fölé. Ez a magyarázata annak, hogy a máshol három-négy éves korban ivaréretté váló hal Prázsmáron két év alatt ,,bejárja" ezt az utat.

A másik titok, amelynek a megfejtése majd szaktudományi értékelést kíván, hogy az ideális haltenyészeti feltételek folytán Lengyel József vállalkozott a tokfélék — sőregtok, vágótok, viza — tenyésztési és folyami vizekbe telepítésének programjában való részvételre. Prázsmáron mintegy 3600 sőregtok, vágótok és viza található a pisztrángos medencékben, a mostani tenyésztési szakaszban fajonként változóan 4—8 kilogrammos súllyal. A pisztráng lehalászása alkalmával a medencékben maradtak szivárványos pisztrángok is.

A tokfélék ellátására nagy mennyiségű haltápot használnak fel. Ezeknek a halfajoknak a táplálkozási módja merőben elüt a ragadozó természetű pisztrángokétól. Szájnyílásukat a medencék fenekére tapasztva szippantják fel a Hollandiából importált, nagy tápértékű granulátumot. A szivárványos pisztrángok ebből a terítékből annyit ,,raboltak" el, amennyi éppen csak ,,jólesett". Nem éppen szakszóval: degeszre ették magukat. (Voltak példányok, amelyek halálra ették magukat, azaz elpusztultak.)

A vízbőség és vízminőség, a bő táplálkozás eredményeként növekedtek ilyen hatalmasra ezek a pisztrángok, amihez természetesen hozzá kell adni a kivételesen magas szintű szaktudást, a tórendszer szakszerű kiépítését és működtetését, a haltenyésztés egyéb modern kellékeit és eljárásait, valamint a rendkívüli tenyésztési tapasztalatot.

Ennek egyik fokmérője pontosan a tokfélék tenyésztésének felvállalása. A prázsmári állomány ugyanis egy Konstanca melletti tenyészeti telepről származik, ahol hosszabb ideig sínylődött és szenvedett a halivadék. Prázsmáron jövőre már ivaréretté válik, és igen értékes ikrát (kaviárt) ad az egyik faj, a sőregtok, a másik két faj ivaréretté válását egy-két év múltán várják. Amennyiben ez a halállomány-telepítés során a Duna vizébe kerül, a barcasági telephely a folyam értékes fajokkal történő újratelepítésének egyik bázisa lehet.