Székelyföld-táblák

Ez az érem egyik oldala. A másik a kökösi emlékjelrombolások szégyenletes és szomorú ténye. Előbb a Kárpátok Géniuszának neje húzta ki a cinkust a kökösi megyehatárt jelző székely kapura, s ő adta ki a parancsot a lakájlelkű adjutánsának, a Gheorghe Pană nevű KB-titkárnak, hogy tüntesse el azt a kaput onnét, mert itt nem csak székelyek élnek.

Ezzel nemcsak a kökösi székely kapu — egyébként egy kisméretű gyalogkapu — tűnt el, hanem dugába dőlt az a helyi szinten már jóváhagyott terv is, hogy a Rika felől a megyébe érkezőt kopjafás emlékjelek fogadják. Máthé János Ilonka udvarán már ott száradtak a hatalmas cserefarönkök, amelyekből a kopjafákat készítette volna. Ojtoznál neki sem fogtak a kőtömbös megyebejárat megalkotásának, s Sepsibükszádon sem az ugyancsak kőfaragásos emlékjel felállításának. Aztán változtak az idők — legalábbis azt hittük, hogy változnak ebben a vonatkozásban is —, és a múlt évben Székelyföld autonómiájára (is) utalva felállítottak egy táblát, amelyet a nemzeti útügyekért felelős igazgatóság eltávolított. Elena Ceauşescu székely kaput eltakarító rendelkezése és a Székelyföld-táblát eltüntető indulat között nem nehéz kapcsolatot teremteni, a szellem egy és ugyanaz: az ostoba magyargyűlölet, a Székelyföld autonómiájától való rettegés. Ez a rontom-bontomság Kökösnél verte ki a biztosítékot, de minden erőltetés nélkül elmondhatjuk, hogy ezek az indulatok Koszovóig érnek, és meghatározzák az ország külpolitikai irányvonalát is. Ebben az esetben Székelyföldtől való félelmükben képesek szembemenni az európai politikát meghatározó nagy államokkal is, mit sem törődve azzal, hogy érvelésük — kollektív jogokat nem! — nemcsak korszerűtlen, hanem egyszerűen nevetséges.

Az is természetes, hogy a székelyföldi magyarság ezekhez a szimbolikus értékű jelzésekhez is ragaszkodik, mert tiltásuk, lerombolásuk jelképi értékű, gyakorlatilag egyenlő súlyú és értékű azzal, amikor a valós jogokat nem adják meg vagy nem tartják be, és Székelyföld egységét minden eszközzel rongálják. Ebből következik, hogy valahányszor sérelem éri a magyarságot, valamilyen úton-módon keresi ennek a jóvátételét, a kárpótlást.

Ennek voltunk tanúi a napokban is, amikor Demeter János megyeitanács-elnök Bíró Dónát megyei főépítész társaságában Hidvégre, Kökösre és Bikfalvára utaztunk, hogy Szé­kelyföld déli peremének országútjai mellé a Szé­kelyföld-táblák kihelyezéséhez szükséges magánterületek bérleti szerződéseit a tulajdonosokkal megkössék.

Útközben Demeter Já­nostól megtudtuk, hogy a Székelyföld-tábla ügyében előbb peres úton próbálták keresni a megoldást. Időközben kiderült, hogy a rendezésnek van más módja is. Az országutak esetében a törvény szerint az út tengelyétől 22 méterig tilthat, építtethet vagy ronthat-bonthat az útügyek adminisztrálója. Az ezen kívüli területhez semmi köze. Ezért Demeter János elnök, Vajda Lajos alelnök és Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester helyszíni szemlén kétszer is számba vette a táblaelhelyezések lehetőségét.

Mostani utunk első állomása tehát Hidvég. Itt lép be a megyébe a 13E út. Hidvégen Csíky János bácsi, a község híres molnárja örömmel vállalta, hogy saját földterületéből bérbe ad a megyei tanácsnak akkora részt, amelyre a Szé­kelyföld-tábla felállítható. Ez a Csíky-malommal szemben lévő magánterület az út tengelyétől mintegy 25 méterre található. A Szászveresmart felől érkező a Hidvég előtti kanyar belső ívében láthatja majd a Székelyföld-táblát.

A terület bérlését szerződésben rögzítették, amelyet családias hangulatban írt alá a 77 éves tulajdonos és a megyei tanács elnöke. Ennek alapján a kaputerv elfogadása után ki lehet állítani az építkezési engedélyt.

Kökösben is hasonló a helyzet, Bikfalván a református egyház jelentkezett, hogy helyet biztosít a táblának Bikfalva és Dobolló között.

A táblák felállítása az időjárás függvénye.

A táblaterveket Damokos Csaba és társai készítik. A grafikai tervezés még folyik, mert a Kökösnél lerombolt tábla esetében voltak, akik kifogásoltak ezt-azt, a méretarányokból következő torzulásokat, egyebeket.

Itt jegyezzük meg, hogy a Székelyföld-táblák nem csak a kökösi híd túloldalán lévőket irritálja, hanem azokat is, akiknek a táblaállítók személye ellen van valamilyen kifogásuk.

Természetesen, nagyon fontos az, hogy a táblákat hiteles és képzett alkotó művészek tervezzék és kiviteleztessék, hogy senki ne szólhassa meg a ház elejét. Ez a kritérium jelen esetben teljesül, nem ártana viszont, ha a látványtervek kivitelezés előtt közszemlére kerülnének. A tervek központi motívuma a székely kapu, amely éppen most indult világhódító útjára. Többek között éppen a tiltássorozatok visszahatásaként is. A kapuk attól lesznek egyediek, hogy beviszik a helyi tájelemeket is. A feliratok három-, illetve négynyelvűek lesznek, mert rovásírás is lesz.

A kapuk szimbolikus töltete nagyobb, mint valaha. Kihelyezésük szembemegy azzal a szájtépéssel, amelynek Székelyföld autonómiája és Koszovó kapcsán tanúi és eltűrői vagyunk. Számítani lehet rá, hogy támadássorozatnak lesznek kitéve. De majd megszokják.

A tanácselnöktől azt is megkérdezem, hogy csak Székelyföld déli részén lesznek Székelyföld-kapuk? Mi történik a többi tájegység jelzésével, hisz a román hírszerkesztés kerüli magát a Székelyföld szót is, helyette csak a két ,,bűnös megye", Hargita és Kovászna nevét emlegetik. Ezzel is a Székelyföld fogalmának megcsonkítását célozzák, a köztudatból próbálják kimosni, s ezzel mintegy azt is sejtetik, hogy Maros megye már ,,hódoltsági területté" vált.

Demeter János közlése szerint egyeztetett Borboly Csabával, a Hargita megyei alelnökkel. Megegyeztek, hogy tapasztalatcserére Háromszékre jönnek, és megtekintik az itteni terveket. Markó Bélával is egyeztettek, hogy milyen szimbólumrendszerben gondolkozzanak, hogy elkerüljék az összevissza tervezést. Szerinte a legfontosabb Székelyföld fogalmának éltetése. ,,Van, létezik, megjelöljük, megmutatjuk. Át kell lépni azt a küszöböt, hogy ez ne csak a mi tudatunkban legyen meg, hanem bárki számára azonosítható, felismerhető legyen. Valószínű, néhányan idegesek lesznek ezektől a tábláktól, de az a mi dolgunk, hogy jelezzük, kik vagyunk, hol vagyunk, milyenek vagyunk."

Az egymással határos magyar többségű önkormányzatok sokat tehetnek, hogy a kistérségi társulásokat létrehozzák. A járható út ma a közigazgatási, de Székelyföldnek önálló régióként is meg kell jelennie.

Demeter János szerint mindezek mellett megvannak a mi specifikus belső bajaink is. Mert miközben valaki aláírja Székelyföld autonómiájának igényét, telkét, erdejét, mezejét gátlástalanul értékesíti minden feltétel nélkül. Ez eléggé furcsa dolog. A szegénység sok esetben felülbírálja a nemzeti hovatartozást.

A megyének szüksége van egy új területrendezési tervre, amely szabályozza az építkezéseket. A legfontosabb a polgármesterek hozzáállása. A legigényeltebb területek: Sepsiszentgyörgy és környéke. Erre kínál megoldást a Sepsiszentgyörgy és környéke fejlesztési pólus, ami azt jelenti, hogy a megyeszékhely az őt körülvevő községekkel szövetségre lép. Itt mintegy 80 000 ember él, ami azt is feltételezi, hogy a területfejlesztési kérdéseket rendbe kell tenni. Ez gátat szabhat a féktelen területvásárlásoknak. Ez azonos, illetve egybeesik a Benedek Huszár Jánosék elképzelésével.