Sepsiszentgyörgy, 2017. október 22., vasárnap 20:08
Köszöntjük Elõd nevű olvasóinkat!

Értékeivel ünnepelt Olasztelek

2014. szeptember 8., hétfő, Közélet
Sikerük volt a hagyományos népi játékoknak. Albert Levente felvétele
Sikerük volt a hagyományos népi játékoknak. Albert Levente felvétele
Az olasztelekiek tartják magukat elhatározásukhoz, hogy olyan falunapokat szerveznek, amelynek középpontjában nem a dínomdánom áll. Bár a programban nem szerepel egyetlen környékbeli vagy drága pénzen nagyon távolból hozott előadó sem, mégis mozgalmas, szórakoztató és élménybiztosító volt: értékeiket hozták felszínre, s megmutatták, mi mindenre lehetnek méltán büszkék.
 
A rendezvény első napján, csütörtökön jó házigazdának bizonyult a vendégek előtt nemrég megnyitott Daniel-kastélyszálló. A délutáni órákban végig lehetett járni a megújult ingatlant, majd a helybeli fiatalok, az „apródok” reneszánsz táncot és Móricz Zsigmond egy vidám jelenetét adták elő. Sok érdeklődőt vonzott Az olaszteleki Daniel-kastélyszálló szerepe a helyi közösség életében című kerekasztal-beszélgetés is. A kastély tulajdonosai – Rácz Attila és Lilla – bemutatták az elmúlt esztendőkben végzett restaurálást, majd arról beszéltek, miként próbálják úgy hasznosítani, hogy a sikerből a helyi közösség is részesüljön. Hang­súlyozták, az olyan turizmusban hisznek, amely nemcsak a szállásadást, hanem az étkeztetést és a programajánlást is magában foglalja. Arra kérték a közönséget, keressék meg ötleteikkel, legyenek együttműködőek, igazi partnerek. Ha úgy érzik, valami olyant tudnak, ami a messziről érkezetteket érdekelné, jelezzék, ők készek a kapocs szerepét ellátni. Példákat is soroltak. Egy vendégcsoport bárányt szeretett vol­na fogyasztani: jó lenne, ha nem áruházláncból, hanem a faluból tudnák beszerezni. Hason­lóképp jó szívvel fogadnák, ha valaki felajánlaná, folyamatosan ellátja megfelelő minőségű és mennyiségű zöldséggel-gyümölccsel, mézet, kolbászt és édességet kínálna eladásra, vagy szolgáltatásként lovaival és szekerével turistákat szállítana a közeli településekre. A Rácz házaspár felhívására helyben érkeztek válaszok – volt, aki a kenyérsütés rejtelmeibe avatná be az Olasztelekre érkezőket, mások tehénfejést tanítanának, a gazdasszonyok közül akadt, aki tésztasütést vállalna vagy lekvárt szállítana –, jó az esély tehát, hogy hamarosan egymásra talál a kereslet a kínálattal, ami hasznot hajt a szélesebb közösségnek is.
Pénteken az idén megújult református templom volt a vendéglátó. Fehér János művészet­történész Erdő­vidék középkori és kora újkori történetének főbb kérdései címmel tartott előadásában hang­súlyosan foglalkozott Olasz­telek elmúlt évszázadaival, majd a székelyudvarhelyi Illyés Zsolt tartott orgonakoncertet. Tü­zes-Bö­löni Ferenc református lelkipásztor sze­rint a megújult orgona jól vizsgázott, annak dacára, hogy talán az időjárás miatt kicsit lehangolódott. Jól vizsgázott, mert bizonyságot nyert, az olasztelekiek nem csak istentisztelet alkalmával tartanak rá igényt.
Szombaton az iskola udvara gyermekzsivajtól volt hangos. A Komárom melletti kisváros, Ács és Olasztelek közti barátságot eddig leginkább az egyházak ápolták, de egy új keletű kapcsolat révén ezt kiegészíti a Bakancsos Klub és a Messzelátó Egyesület együttműködése. A Tóth János vezette anyaországi egyesület szabadtéri játékokkal lepte meg az olaszteleki gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket. Népszerűek voltak nagyszüleink népi játékai, a vesszőkosaras körhinta, a modernebb ugrálóvár vagy a logikai játékok is, de a felfújható mászófallal egyikük sem tudott versenyezni.
Vasárnap a szülőföldhöz való kötődés ünnepe volt. Hagyo­mánnyá vált, hogy ez alkalommal tartják az ötvenesztendősök kor­társtalálkozóját, s adják át a Messzelátó Egyesület díját is. Idén az elismeréssel az Amerikába szakadt Markó Jánosnak köszönték meg, hogy adományával 2000-ben lehetővé tette a teleház megteremtését. Mai szemmel nézve talán nem tűnik nagy dolognak néhány számítógép beszerzése és az internet bevezetése, de akkoriban igenis, az volt: nemzedékek sora ott találkozott először a világhálóval, s tanulta meg a számítógépek kezelésének alapjait, illik tehát, bár jelképesen, megköszönni az élményt. A vasárnap délelőtti programot Kósa Bálint a közösségi házban berendezett grafikus címeres kazettáinak kiállítása tette teljessé, majd a délutáni órákban a sporté volt a főszerep. Aki még bírta, este a Kormos partján tábortűz mellett mulathatott, nótázhatott.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most
2014-09-08: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Tüzes hétvége Háromszéken

Eseménydús hétvégét tudnak maguk mögött a háromszéki tűzoltók, péntek estétől háromszor is riasztották a készenléti felügyelőséget a megye különböző településeiről. Elsőként Szotyorból érkezett hívás, ahol egy pékség tetőzete gyulladt ki, a tűzoltóknak háromórás bevetést követően sikerült megfékezniük a lángokat pénteken este.
2014-09-08: Közélet - Hecser László:

Református ünnep Erdővidéken

Az Erdővidéki Református Egyházmegye fennállásának 360. évfordulója alkalmából presbiteri, majd nőszövetségi konferenciát szerveztek, szombaton pedig Baróton istentisztelettel és tudományos előadásokkal ünnepeltek. A Kálvin-emlékév lezárásának szánt eseménysorozat a hívők érdektelenségébe ütközött: bár köztudott volt, Barótra neves előadókat és vendéget várnak, átlagos istentiszteletet nem meghaladó érdeklődő volt csak jelen, és hiányzott több, a tájegységben szolgáló lelkész és baróti presbiter is.
 
Szavazás
Online látogatók
BNR Valutaárfolyam
1 USD = 3.8945 RON
100 HUF = 1.4922 RON
1 EUR = 4.5975 RON
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
Most megy a TV-ben: