Perelnek a Legfelsőbb Bírói Tanáccsal

2014. szeptember 15., hétfő, Közélet

Az RMDSZ szerint a Legfelsőbb Bírói Tanács súlyosan megsértette a sajtó- és szólásszabadság jogát, amikor „politikai álláspontot fogalmazott meg” az RMDSZ által kidolgozott székelyföldi autonómiatervezet nyilvánosságra került munkaváltozatával kapcsolatban.
 

A bírói tanács csütörtöki közleményében megkérdőjelezte az autonómiatervezet alkotmányosságát, megjegyezvén, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam, és azokat a kitételeket is kifogásolta, amelyek a bíráskodásban is hivatalossá tennék a magyar nyelvet Székelyföldön.
A Kelemen Hunor elnök, államfőjelölt által jegyzett szombati közleményben az RMDSZ az Európai Em­berjogi Bíróság ítéleteiből idézve utasította el a bírói tanács állásfoglalását. Amint egy ítéletből idézte: „A demokrácia egyik alapvető jellegzetessége az a lehetőség, hogy az állam párbeszéddel, erőszak elkerülésével rendezheti kérdéses ügyeit, még akkor is, ha ezek a problémák módfelett nehezek és zavart keltőek.” Az RMDSZ kijelentette: „Az a tény, hogy a Leg­felsőbb Bírói Tanács egy közérdekű téma közvitáját »az igazságszolgáltatás tekintélyére és függetlenségére fenyegetőnek és a jogállamiság elveivel szemben erőszakosnak« nevezi, súlyos beavatkozás, illetve a sajtó- és szólásszabadság jogának porba tiprása.”
Az RMDSZ felszólította ugyanakkor a bírói tanácsot,  mutasson be jelentést arról, hogy 2013-ban és 2014-ben miként alkalmazták az anyanyelvhasználat alkotmányos előírását az igazságszolgáltatásban. „A jelentésből annak is ki kell derülnie, hány civil és hány büntetőjogi perben használták a magyar nyelvet, miben áll a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak az anyanyelvhasználat biztosítására vonatkozó stratégiája, illetve milyen humán és anyagi erőforrásokat különített el erre a célra. Ugyanakkor tudassák, milyen intézkedésekkel népszerűsítették a nemzeti kisebbségek tagjai körében azt, hogy használhatják anyanyelvüket az igazságszolgáltatásban” – részletezte elvárásait az RMDSZ.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2014-09-15: Közélet - :

Zászló és címer kerestetik (Partium Székelyföld nyomában)

Nagyváradon kiállítás nyílt azokból a partiumi zászló- és címertervekből, amelyeket a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) által meghirdetett pályázatra küldtek be – közölte szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
 
2014-09-15: Belföld - Farkas Réka:

Belföldi hírek

Magyar iskolák országos tanévnyitója
Szombaton 11 órától a csíksomlyói kegytemplomban ünnepi szentmisével kezdődött a magyar iskolák országos tanévnyitó eseménye. Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke a szakmai szolidaritás és az összefogás fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében, majd eredményekben gazdag, sikeres tanévet kívánt, akárcsak Zákonyi Botond, Magyar­ország bukaresti nagykövete.