Pálhegyi Ferenc előadás-sorozata Kézdivásárhelyen

2014. szeptember 18., csütörtök, Család

Ásó, kapa, nagyharang címmel ingyenes előadás-sorozatot tart hétfőtől péntekig a kézdivásárhelyi Vi­gadó emeleti kistermében dr. Pálhe­gyi Ferenc gyógypedagógus, nyugalmazott főiskolai tanár, közismert előadó, több sikeres könyv szerzője.

Az előadás-sorozat a Mustármag és a Búzakalász Családos Kö­zösség, valamint a Vigadó és a Rebeka Missziós Központ összefogásából született meg.
Dr. Pálhegyi Ferenc három esztendővel ezelőtt tartott legutóbb hasonló, nagy sikerű előadás-sorozatot Kézdivásárhe­lyen. A hetvenkilenc évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön született neves előadót felesége, Lívia néni és egyik lánya, Brouwerné Pálhegyi Krisztina gyermekpszichológus is elkísérte, akik először járnak Háromszéken.
Az eddigi három estén mintegy százan hallgatták végig az egyórás, vetített képes előadásokat, melyekhez Gaál Éva grafikusművész rajzai szolgáltak illusztrációként. Be­vezetőként Ruszka Sándor református iskolalelkész száraz gitárral kísért énekszámai hangzottak el. Feri bácsit Isten hozta itthon szavakkal köszöntötte Vinczi Botond kézdimárkosfalvi református lelkész, a Mustármag egyik tagja, aki a házigazda szerepét látta el. Dr. Pálhegyi Ferenc elárulta: akárhol legyen a nagyvilágban, szívéhez Székelyföld áll a legközelebb.
 Holnap este nem ér véget az előadás-sorozat, szombaton 11 órától Szentkatolnán, a Rebeka Missziós Központban Krisztina lánya beszél az érdeklődőknek a KÉK (kapcsolatra épülő következetes) gyermeknevelésről, ezt követően Lívia néni bibliaórát tart kortól függetlenül lányoknak, asszonyoknak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2014-09-18: Sport - :

Foghíjas forduló (Teremlabdarúgás, I. Liga)

A román futsalválogatott spanyolországi vendégszereplése miatt csak három mérkőzést rendeztek meg a 2014–2015-ös teremlabdarúgó-bajnokság második köré­ben.
2014-09-18: Család - :

Veszélyes játékok

A nedvesség hatására erősen duzzadó anyagból készült gyerekjátékok veszélyesek, lenyelve akár bélelzáródást vagy fulladást is okozhatnak – figyelmeztet a magyar Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.