Pedig jelenleg minden jel arra mutat, hogy az egypárti vezetés felé haladunk, és cseppet sem megnyugtató, hogy éppen az utódpártról van szó, amelyben még mindig szép számmal akadnak olyan aktív politikusok, akik a nyolcvanas években kerültek fel a magas polcra, és azóta is meghatározó alakjai a romániai közéletnek. Valószínűleg főként rajtuk múlott, hogy ma sem áll ott az ország, ahol egy valódi rendszerváltás után állhatna, ha irányítói komolyan veszik magukat és feladataikat.
Nem ezt tették, és ennek „köszönhetjük” Marosvásárhely fekete márciusát, a szintén máig kivizsgálatlan júniusi bányászjárásokat, a tisztázatlan földügyeket, az ipar kiárusítását és összeomlását, az erdők kiirtását, az elkobzott vagyonok szétrablását és a visszaszolgáltatási perek tízezreit, az orvoshiányt, a tanulás elértéktelenedését, a fiatalok kivándorlását. Még egy valamirevaló közlekedési hálózatunk sincs, közútjaink és vasúti szállítási körülményeink több évtizedes elmaradottságot mutatnak. Természeti adottságainkat tekintve Európa éléskamrája lehetnénk, és élelmiszert importálunk, itt a legmagasabb az írástudatlanság, és nincs, miből betűvetést oktatni. A munkaképes lakosság fele feketén dolgozik, százezrek hagyják az államra gyermekeiket, bárhová tekintünk, mindenütt megoldatlan gondokba ütközünk. Csak a korrupció virágzik, dacára az egyre sűrűbben hulló fejeknek.
Így állunk most. De ha a szociáldemokrata államfőjelölt szövegeibe belehallgatunk, tátva marad szájunk a csodálkozástól: vajon nem ugyanabban az országban élünk? Mert Victor Ponta fejlődésről beszél, szoborállítási tervekről, nagyromán álmokról és példásan megoldott kisebbségi kérdésről, miközben sportcsarnokban ünnepelteti magát a születésnapján, olyan pazarló pompával és megrendezett lelkesedéssel, hogy a szétlőtt diktátor belesárgulna az irigységbe. Ijesztő mértékű a különbség valós helyzet és a vezetői öntömjénezés között, főleg ha tudjuk, hogy a fiatalságával kérkedő kormányfő semmilyen reformot nem hajtott végre kétévi, kényelmes többségű regnálása alatt, és kampányát mindössze néhány populista intézkedésre, alkalmi pénzosztásra alapozza.
Kinek, milyen sötét erőknek jó egy ilyen felelőtlen, minden kényes kérdést nevetgéléssel elütő elnökjelölt, akinek jelleméről mindent elárul, hogy feloszlatta azt a testületet, amely megállapította róla a plagizálást? Akad valaki, aki a szociáldemokrata eszmék nemes zászlóvivőjét látja benne?