Cigányút (Jegyzet)

Egy részük azonban azzal az ürüggyel, hogy rokoni látogatásra megy, Temesváron maradt, hogy onnan majd újabb nyugati útra indulhasson. A francia hatóságok jelentős összegű útravalóval küldték haza őket, hogy itthon egzisztenciát teremtsenek. Az információhoz tartozik az is, hogy a bukaresti francia nagykövet meglátogatta a hazaküldött cigányokat, s azt tapasztalta, hogy ugyanolyan nyomorban élnek, mint valaha, s az anyagi támogatásnak hűlt helye...

A már gyártás közben nagy port felkavaró film és a párizsi hír is a cigányság integrációjának szeméttel, szaggal, méreggel teleszórt és átitatott bűzét csapja velünk szembe. A film lírai fogantatású fináléja, amikor a kedves kis lurkó nem megy el a cigányság köréből kikupálódott angoltanárral, Raduval a szeméttelepről, s inkább a játékot választja, a beilleszkedés, az életformaváltás gyötrelmét érzékelteti-láttatja, mint ahogyan a filmen kívüli valóság, a 3500 euróval és zsebpénzzel feltarisznyált „franciás" cigányok sem gazdasági esélyeik jobbítását választották.

A cigánykérdés napjaink — és a jövőnk — egyik leggubancosabb kérdése. Ezzel finomkodva el lehet ,,romázni", szemet lehet hunyni, demagógiával be lehet vonni a szeméthegyeket is, de marad a nyers valóság, a kukázó, guberáló, kéregető, szemtelenkedő, sokszor agresszív csoport léte, amely ezt a szennyet nem csak újratermeli, hanem szaporítja, megsokszorozza. És újratermeli a jövőt is, a Dallas Pashamende szeméthegyeit és szemetes életét, mert már vannak — és főleg —, lesznek iskolák, amelyekben a cigány gyermekek képezik a többséget, ha a szociális segély folyósítása végett eljárnak az iskolába.

És minden nehézség, a majdnem lehetetlennek tűnő próbálkozás ellenére egyetlen út marad a társadalom számára: integrálni, magunkhoz hasonlítani őket. Van ugyanis egy olyan népes réteg, amely már kivergődött ebből az állapotból, s amely nem a szeméthegyeken való guberálást és nem is a párizsi koldulást választja, hanem dolgozni jár, s a magyarokéhoz, románokéhoz hasonló életvitelt alakít ki magának és maga körül. Ez az integráció hosszú távon bizonyára elmossa az etnikai hovatartozás jegyeit, megmásítja a kulturális kötődéseket, menteni kell valahogyan, ami érték, de a helyzet az, hogy azt a folyamatot kell erősíteni, amelyet a népszámlálási adatok jeleznek: a cigány közösségek tagjainak nagy többsége a véle együtt élő közösségekhez igazítja nemzetiségi hovatartozását.