Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. március 1., szombat: Roma szombat Háromszéken járt Győzike![]() Nem mindennapos vendég járt múlt év decemberében Háromszéken. A közismert Gáspár Győző először látogatott vidékünkre. 2007. december 8-án este az erdélyi koncertturné keretében a kézdivásárhelyi Vigadó színpadán telt ház előtt koncertezett Gáspár Győző, mindenki Győzikéje. A showman a Győzike-show ihlette dalait adta elő a Győzike ― Családom közt albumáról.
A koncert előtti percekben sikerült rövid interjú erejéig beszélgetnem vele. Kérdésemre elmondta, hogy járt már egyszer Erdélyben, Csíkszeredában ,,dáridózott" Lajcsival (Galambos Lajossal) ezelőtt hét évvel. Mr. Kalyval (Kalányos Csabával) egy közös fellépésen találkoztak, ismerkedtek meg, és az ő ötlete volt az erdélyi koncertturné megszervezése. Már 2006-ban szóba került ez az út, de akkor a Győzike-show forgatása miatt nem tudta elvállalni. A koncertturné alkalmával fellépett Ludason, Sepsiszentgyörgyön, Bükszádon, Gyergyóban, Csíkszeredában és Kézdivásárhelyen.
A zsúfolásig telt nagyteremben, mint jeleztük, a Győzike-show ihlette dalok hangzottak el, például a Polgármester, a Fogyi dal, az Utazó dal.
Amikor családjáról kérdeztem, azt válaszolta, hogy bár most egyedül érkezett, és Bea asszonnyal kisebb-nagyobb zűrök vannak, ő rendeződni látja helyzetüket, tavasszal szeretne az egész családdal visszalátogatni Erdélybe, Kézdivásárhelyre és környékére.
Kézdivásárhelyen nagyon jól érezte magát, több üzletbe betért vásárolni, járt a Vadrózsákban, a Big-mamiban.
— Azok a híresztelések, hogy itt nincs semmi, nagy hazugságok, mert itt minden van! ― mondta. És örömteli arccal hozzáfűzte: Jólesett, hogy megismertek az utcán, köszöntek, örültek nekem, jó érzés volt.
Győzike ezúton is köszöni az élményt, amiben itt része volt, örül, hogy eljöhetett, és azt kéri mindenkitől: szeressük egymást, és vigyázzunk egymásra!
— Csak pozitív élményekkel távozok! ― mondta végül, és kezdődött a nagy sikerű koncert.
Aki szeretne írni neki, megteheti, mindenkinek válaszol. Postacím: Győzike Produkció — Salgótarján, Pf. 15, 31 04. Aki szeretne többet megtudni róla és családjáról, látogassa meg honlapját: www.gyozike.tv. Szerző: Iochom ZsoltCikk megjelenítése: 816Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
