Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. március 1., szombat: Közélet Negyvennyolcas kiállítás a Lábas Házban![]() Felavatják a sepsiszentgyörgyi Lábas Házat idén március 15-én, miként azt a város vezetősége vállalta, de a műemlék épület korántsem készül el akkorra, még legalább egy hónapnyit kell dolgozniuk a kivitelezőknek, mire lakói beköltözhetnek — mondta Albert Álmos. A polgármester szerint a munka lassú haladásáért a művelődési minisztérium hibáztatható, ugyanis idénre nem kötött szerződést a kivitelezővel, az meg ilyen körülmények között csak tessék-lássék dolgozik. A városnak nincs ebbe beleszólása, a munkáltatói szerződést a minisztérium közvetlenül a kivitelező céggel köti meg, a helyiek annyit tehetnek, hogy felelősséget vállalnak a majdani kifizetésért. Amúgy kívülről már késznek tetszik az épület, még egy színrétegnek kell rákerülnie a falakra, két ajtónak a helyére, no meg az eredeti járószintre mélyített árkádsort kell korlátozni-kiképezni — bent azonban még rengeteg a munka.
Mint Albert Álmos elmondta, az avatóünnepségre csupán egy emeleti termet készítenek el, ahol az alkalmi kiállítást berendezik. Nem az állandó várostörténeti tárlat készül el a pincében, miként eredetileg tervezték, hanem ’48-as kiállítás nyílik március 14-én, elképzelések szerint eddig még ki nem állított, a forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó képzőművészeti alkotásokból. Aztán az avatóünnepség után folytatják a belső munkálatokat, s remélik, Szent György-napokra már beköltözhetnek az épületbe az alapítványok, civil szervezetek — hogy melyek, az még talány, a polgármester szerint még nem döntött a város vezetősége arról, milyen kritériumok alapján választják majd ki a Lábas Ház lakóit. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 273Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
