Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. március 1., szombat: Közélet Befejezik a művelődési otthonok tatarozását (Év lején a falugazdák)![]() Beszélgetés JAKAB MÁRIA EDITTEL, Kézdiszentkereszt polgármesterével
Kézdiszentkereszten két éve nincs alpolgármester, és Esztelnek önállósulása óta az önkormányzat is csonkán, hét taggal működik. Jakab Mária Editnek, Kézdiszék egyetlen polgármester asszonyának nincs könnyű dolga, hiszen az általa irányított községben sok a megoldásra váró probléma. Először a múlt esztendő megvalósításairól kérdeztük. — A múlt évet költségvetési szempontból kilencvenszázalékos megvalósítással zártuk — mondotta. — 1 644 000 lejes büdzsénkben a bevételi résznél 1 500 000 lejt valósítottunk meg. A 2007. évre sok mindent terveztünk, majdnem mindent sikerült is megoldanunk. Természetesen, olyan beruházási munkálatok is vannak, amelyek befejezésére idén kerül sor.
— A Bélafalva és Alsóesztelnek közötti útszakaszt a megyei tanácstól elég rossz állapotban kaptuk vissza — folytatta Jakab Mária Edit —, ennek rehabilitálására a terv elkészült, 900 000 lejbe kerül a munkálat. Mire az aszfaltozáshoz láthattunk volna, már októbert mutatott a naptár, ezért idén javítjuk meg ezt a szinte járhatatlan útszakaszt. Az új egészségügyi központ elkészült, idénre a kültéri munkálatok és a belső simítások maradtak. Az épületben orvosi rendelő és gyógyszertár nyílik. Átadására hamarosan sor kerül. Akárcsak az óvodabővítés, az új egészségügyi központ is 300 000 lejbe került. A Napocska Napközi Otthont két nagy teremmel bővítettük, s rekordidő alatt el is készült, az óvodások már birtokukba vették. A külső meszelés és az udvar rendezése tavaszra marad.
Megvásároltunk egy grédert, amivel az összes mezei utat járhatóvá tettük, és a legelők felé vezető utakat is megjavítottuk. A munkagép a szeméttelepen is nagy segítséget és főleg pénzmegtakarítást jelent. Ezek lettek volna a nagyobb tételek, de kisebb munkálatokat is elvégeztünk. Bélafalván a művelődési otthon udvarán kutat fúrattunk, hogy idén vizet vezethessünk az épületbe, és belső illemhelyet építsünk. A bélafalvi nagy hídmérleget felújítottuk. A 2006-os árvíz nyomán feltelt patakmedret tavaly teljesen kitakaríttattuk a falu határától egészen Esztelnekig. Nem a saját pénzünkből, hanem a megyei tanács segítségével végeztük ezt el. Tavaly 228 birtoklevelet állítottunk ki, és a négy földtörvény alapján községszinten csak tizenkilenc bitoklevelet kell még kiadni, tehát mese, hogy ezen a téren nem történt előrelépés.
— Milyen nagyobb nehézségek merültek fel?
— Főleg a legeltetéssel voltak problémáink. Három személynek a 300-as törvény alapján működési engedélye van, ellenben két bács nem váltott ki engedélyt, nem akarják megérteni, hogy véget kell vetni a dzsungel törvénye szerinti legeltetésnek. Az őrizet nélkül hagyott állatokkal a mai napig is gondunk van, a tél folyamán is két alkalommal befogtunk kóbor lovakat. Sajnos, a temetőben is kárt okoztak, kereszteket döntöttek le, és lelegelték a koszorúkat.
— Mekkora az idei költségvetésük?
— 17 800 000 lejből kell idén gazdálkodnunk. 528 000 lejt kap a tanügy az iskolák működtetésére.
— Hogyan látja a két, villany nélküli bélafalvi család helyzetének orvoslását?
— Három éve foglalkozunk az ügy megoldásával. 2006 decemberében gyorssegélyt akartunk kiutalni a két családnak, hogy ki tudják fizetni a villanyvezetéshez szükséges hozzájárulásukat. Sajnos, ilyen segélyt a szociális alapból nem lehet kiutalni. A múlt év nyarán az áramszolgáltatónál kérést tettünk le a hálózat bővítésére a Katrosában és Bélafalván, de beadványunkra a mai napig sem érkezett válasz. Tanácsüléseken is szóba került a kérdés. A munkálat 15 000 lejbe kerül, ha oszlopokon vezetik a villanyt, feleannyiba, ha föld alatt. Ez az összeg meghaladja a két család anyagi lehetőségeit. A huszonegyedik században óriási szégyen az, hogy valakinél nincs villany. Sajnálom, de mi csak akkor tudjuk megoldani, ha a helyi tanács megszavazza a szükséges összeget a villanyhálózat bővítésére.
— Az idei terveik?
— A futballpálya mellett lévő területet szándékszunk magánszemélytől megvásárolni. Terveink vannak bőven. A művelődési otthon felújítását szeretnénk idén befejezni. Iskolabuszt is kapunk, hogy legyen, mivel a községközpontba szállítani a bélafalvi tanulókat.
— Nem indul újabb mandátumért. Tanácstagnak jelölteti-e magát?
— Polgármesternek valóban nem indulok, lehet, hogy önkormányzati képviselőnek jelöltetem magam, de végleges döntés erről még nem született. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 261Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
