December 1.-törvénySaját csapdájába esett a prefektus

2014. október 21., kedd, Közélet

„Kiábrándított Antal Árpád polgármester az 1918. december 1-jére vonatkozó törvényre való reagálásával” – írja tegnap délután a sajtónak küldött üzenetében Marius Popica Kovászna megyei prefektus. A kormánymegbízott érveket sorakoztat fel amellett, mit biztosít a román állam polgárainak, és ezekért cserébe „csupán egy kis tiszteletet” vár el. „A prefektus saját csapdájába esett” – kommentálta a Háromszék megkeresésére Antal Árpád a prefektusi üzenetet. Szerinte Popica érvelése éppen neki ad igazat, ugyanis Antal Árpád korábban azt javasolta: Románia nemzeti ünnepe december 22-e legyen.
 

1918. december 1-je nem akármilyen nap, a román állam napja, azé az államé, amely biztosítja számunkra a békét és a csendet, a helyes nevelést, hogy mindenki saját anyanyelvén tanulhasson, az az állam, amely gyerekeinknek minden feltételt megad a neveléshez és a tanuláshoz, biztosítja minden kisebbség számára hagyományai és szokásai őrzését – sorolja a polgármesternek címzett üzenetében Marius Popica prefektus. Hozzáteszi: az, hogy Antal Árpád jelöltethette magát, és megválasztották polgármesternek, ugyancsak annak a román államnak köszönhető, amely biztosította a szabad és demokratikus választásokat, de még az is a román állam érdeme, hogy civilizált szóváltást folytathatnak a szabad sajtón keresztül. Miként az is, hogy egyre több pénzt kaphat fejlesztésre a város Bukarestből és az Európai Uniótól – sorolja tovább a prefektus, majd felteszi a kérdést: „Egyre többet kérünk és várunk el az államtól, és valóban, mindig lenne helye a még többnek, de mit adunk mi cserébe? Mint egy anya, aki csupán egy kis tiszteletet vár el gyermekeitől cserébe azért, amit értük tesz, úgy az állam is csak annyit vár el, hogy tiszteljük, tiszteljük törvényeit, szimbólumait, hagyományait és »születésnapját«, amely 1918. december 1-je. Ez tényleg olyan sok lenne?”
Megkeresésünkre Antal Árpád polgármester fontosnak tartotta megjegyezni: értékeli a prefektus civilizált hangnemét, ami azt jelzi, az eddigi román kormánymegbízottak közül Marius Popicá­val a legkorrektebb a kapcsolata. Ami a román állammal szembeni számon kért tiszteletet illeti, Antal Árpád úgy véli: az, hogy betartja a törvényeket, fizeti az adót, igenis az állammal szembeni tiszteletet jelenti. „De hogy azért kellene tisztelni december 1-jét, mert akkor alakult meg az a román állam, amely biztosítja a jólétet, a társadalmi csendet, a szabad választásokat, a szabad sajtót és mindazt, amit még felsorol a prefektus, nos, ezekkel saját csapdájába esett, ezeket ugyanis nem 1918. december 1-je szavatolja, hanem 1989. december 22-e, és én éppen azt kértem, hogy az 1989-es rendszerváltás napja legyen Ro­mánia nemzeti ünnepe, melyet, mellékesen, magyar ember, Tőkés László robbantott ki” – ecsetelte. Sepsiszentgyörgy polgármesterének érvelése szerint az 1989 előtti időszak az erdélyi magyarság számára az elnyomást, az asszimilációs törekvéseket jelentette, ha pozitívan akarunk viszonyulni az államhoz, csak az 1989 utáni időszak jöhet számításba. „Bár az sem felhőtlenül – gondolok az 1990-es fekete márciusra, vagy arra, hogy huszonöt év után sincs államilag finanszírozott magyar egyetem Romá­niában, hogy a Ma­rosvásárhelyi Orvosi és Gyógysze­részeti Egyetemen a törvény ellenében sincs magyar kar, és a példákat sorolhatnám még sokáig. A prefektus érvei csak azt erősítik, hogy Románia nemzeti ünnepének december 22-ének kellene lennie, azt mi is magunkénak éreznénk, míg december 1-jéről a magyarságnak csak a be nem tartott ígéretek jutnak az eszébe. Az erdélyi magyarság szempontjából az 1918. december 1-jén született román állam több problémát okozott, mint amennyit megoldott” – összegzett Antal Árpád.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 724
szavazógép
2014-10-21: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, dédnagymama, rokon, a vargyasi születésű
özv. FARKAS ÁRONNÉ
SÜTŐ ANNA
életének 88. évében hosszas betegség után 2014. október 20-án elhunyt.
Temetése 2014. október 22-én 13 órakor lesz a vargyasi ravatalozóháztól unitárius szertartás szerint.
Részvétfogadás október 21-én 15–17 óra között a vargyasi ravatalozóházban.
Nyugalma legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
4279582
2014-10-21: Közélet - Bokor Gábor:

Aszfaltoztak, körforgalmat bontottak (Kovászna)

A terveknek megfelelően halad a kovásznai Ştefan cel Mare utca teljes körű felújítása – közölte érdeklődésünkre Thiesz János polgármester. Aszfalt került a pákéi bejárat és a Penny üzlet közötti szakaszra, a járművek használhatják ezt a részt, de egyelőre még építőtelepi körülmények között lehet haladni. Jelenleg a járdák építésén dolgoznak, most állítják a közvilágítás új fémoszlopait.