BarótFüggetlenként folytatja a néppárti tanácstag

2014. október 21., kedd, Közélet

Az Erdélyi Magyar Néppárt baróti listáján mandátumot szerzett Kencse Sándor függetlenként folytatja tevékenységét. A bibarcfalvi tanácstag kilépését az EMNP-ből Lázár-Kiss Barna András polgármester jelentette be a tegnap tartott rendkívüli tanácsülésen. Az immár független önkormányzati képviselő döntésének okairól érdemben nem nyilatkozott, mivel kampányban levő volt társainak nem akar ártani.
 

A tanácsülést követően újságírói kérdésre Kencse elmondta: a párt helyi és megyei vezetőségének próbálta jelezni, hogy nem az általa jónak vélt irányba haladnak a dolgok, de felvetéseit nem vették elég komolyan, ezért a függetlenné váláson kívül más kiutat nem látott. Felvetődött benne, hogy visszaadja mandátumát, de mivel két esztendővel ezelőtt sokat dolgozott a pártért, s a szavazatvonzásban nagy része volt, úgy érezte, ezzel nem tartozik. „Úgy érzem, elég jól dolgoztam a pártnak, megérdemlem tehát, hogy megtartsam tanácstagi tisztségemet. Amíg erőm engedi, továbbra is a bibarcfalviak és az önrendelkezés megvalósítása érdekében akarok tevékenykedni” – nyilatkozta Kencse.
Szép Béla baróti EMNP-elnököt meglepte Kencse lépése: ő is csak a tanácsülésen értesült a széki elnök döntéséről. Mint mondotta, egész biztos, a legjobb családokban is vannak gondok, de azokat megfelelő megközelítés mellett, higgadtan és bölcsen tárgyalva mindig meg lehet oldani – ekképpen kellett volna cselekednie Kencsének is.
A tanácstag kilépésével megszűnt az EMNP-frakció is a baróti tanácsban. Nagy István MPP-s önkormányzati képviselő a tanácsülésen felajánlotta a néppártiaknak, hogy csatlakozzanak az MPP csoportjához, hiszen ketten amúgy sem alkothatnak frakciót. Szép Béla a felajánlás kapcsán lapunknak azt mondta: most kampány van, nincs itt az ideje, hogy ilyen kérdésről egyáltalán tárgyaljanak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2014-10-21: Közélet - Bokor Gábor:

Aszfaltoztak, körforgalmat bontottak (Kovászna)

A terveknek megfelelően halad a kovásznai Ştefan cel Mare utca teljes körű felújítása – közölte érdeklődésünkre Thiesz János polgármester. Aszfalt került a pákéi bejárat és a Penny üzlet közötti szakaszra, a járművek használhatják ezt a részt, de egyelőre még építőtelepi körülmények között lehet haladni. Jelenleg a járdák építésén dolgoznak, most állítják a közvilágítás új fémoszlopait.
 
2014-10-21: Közélet - Fekete Réka:

Betelt a fertőző betegségek osztálya (Sárgaságjárvány)

Hétvégén újabb tizenkilenc beteget utaltak be hepatitis A-fertőzéssel a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kór­házba, ahol jelenleg ötven gyermeket és hat felnőttet kezelnek ezzel a kórral a fertőzőosztályon.