Díjátadó gála KézdivásárhelyenAz értékek találkozója

2014. október 22., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Mint már hírül adtuk, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara egyik legfontosabb eseményére, a cégek rangsorolására és a vezető vállalkozások díjazására idén először nem Sepsiszentgyörgyön, hanem a kézdivásárhelyi Atrium vendéglőben került sor. A huszonegyedik alkalommal megtartott, Top 2013-as díjátadó gálán több mint száz háromszéki vállalkozó, partnerintézmény, a megyei és helyi önkormányzat képviselője volt jelen.
 

A 2013-as gazdasági évben a négyezernyolcszáz Kovászna megyei cégből nyolcszáz felelt meg a feltételeknek, hogy bekerüljön a vezető vállalkozások közé. Két szempontból is értékekről beszélünk – hangsúlyozta Édler András, a kamara elnöke. Elsősorban érték maga a vállalkozás, hiszen értéket teremt a megyében, az országban, sőt, külföldön is, ugyanakkor értéket jelent az az ember, azok az emberek, akik ott vannak a vállalkozások élén, a sikeres emberek, akiknek elképzelésük van, akik tudják, hogy mit akarnak, hogy milyen irányba fej­lesszék vállalkozásukat – mondotta a kamaraelnök. S mert Kézdi­vásárhely, Felső-Háromszék jelentős helyet foglal el a megye gazdasági életében, a múlt évben született a döntés, hogy a 21. gálát a céhes városban tartsák. A megyei önkormányzat köszöntőjét Tamás Sándor elnök, a városét Derzsi Gyula alpolgármester tolmácsolta.
A díjakat Édler András, Hegedűs Ferenc és Dobra László, a kamara vezetőtanácsának tagjai, valamint Deb­reczeni László kamaraalelnök adta át a jelen levő vállalko­zóknak. Ágazatonként, illetve a cégek nagy­sága függvényében díjazták az első tíz-tizenöt sikeres vállalkozást, volt környezetvédelmi díj, a fiatal vállalkozók rangsorolását pedig sepsiszentgyörgyi Junior Busi­ness Club közreműködésével állították össze.
A mezőgazdasági cégek egyik alkategóriájában Mucsi Mihály kézdivásárhelyi kertészmérnök Agrico-M Kft. cégét második díjjal jutalmazták. A megyeszerte ismert és elismert mezőgazdasági szakember a díj kapcsán a Háromszék kérdésére elmondta: – A kamara úgy látja jónak, hogy komolyan értékelje a kis- és középvállalkozók munkáját. Számomra, cégem számára nagy elégtétel az, hogy ott lehetünk a megye legjobb cégeinek listáján, és mások is értékelik a munkánkat. Ugyanakkor azt sem kell elfelejteni, hogy minél magasabb rangsorolásban van egy-egy cég, annál több adót fizet az államkasszába és annál fehérebb gazdaságban működik. Amióta díjazzák a háromszéki cégeket, és létezik a vállalkozásom, az Agrico-M az első három díj közül évente megkapta valamelyiket. Az irodámba első alkalommal belépő pénzügyi ellenőrök elcsodálkoznak a sok oklevélen, és azt a következtetést vonják le, hogy komoly céggel van dolguk.
Id. István András, a kézdivásárhelyi Istvána Kft. tulajdonosa úgy értékelte: a majdnem állandó jelenlét a toplistán – amióta a kamara díjazza a megye legsikeresebb vállalkozóit, egy esztendő kivételével minden évben díjazták cégét, egy alkalommal kapott második díjat, a többi mind első díj volt – azt jelzi, hogy minőségileg nem estek vissza, és ügyfeleik is rájöttek arra, hogy helyi, megbízható vállalkozással jobb dolgoztatni, mint idegenből jött céggel, amely ma itt van, de holnap már nincs Háromszéken. 
A díjazást követően jótékonysági akciót szerveztek a Szentkereszty Stephanie Egye­sület fogyatékkal élő gondozottjai számára, akik munkáiból vásárlással egybekötött kiállítást is rendeztek, és borkóstoló, élő zene szórakoztatta a vállalkozókat.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2014-10-22: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Vetés ideje Angyaloson

Sokféle módon jutott kritikus helyzetbe mifelénk a termőföld sorsa. Egyre gyérül az emberöltő, amely igazából szerette a földet, annak művelését, s a felnövekvők között mind kevesebb, aki örökölte elődeitől ezt a szeretetet. Nemcsak  lélekszáma fogy az időseknek, hanem ereje is. Ritka már, aki igásállattal műveli a földet, mezőgépek vásárlására pedig csak a tehetősebbek vállalkozhatnak. Egyre több a pénzért dolgozó farmer, akinek munkájára rá van utalva az erőtlen földtulajdonos. Legrosszabb a helyzet, amikor valakinek túl kell adnia felmenőitől örökölt földjein, székely földvagyonán.
 
2014-10-22: Pénz, piac, vállalkozás - :

Székelyföldi informatikusok Stuttgartban

Az egyik legrangosabb európai szakmai serwww.messe-stuttgart.de/en/where-it-works/egszemlén vett részt a tavaly alakult IT Plus Klaszter: a székelyföldi információ-technológiával és kommunikációval foglalkozó vállalkozások szerveződésének öttagú küldöttsége a stuttgarti Where IT works elnevezésű konferenciával egybekötött expón képviselte a székelyföldi IT-seket.