Strasbourg megerősítette: volt ügynök nem lehet közhivatalnok

2014. október 22., szerda, Közélet

Sem a családi és magánélethez való jogot, sem a diszkrimináció tilalmának elvét nem sérti, ha megtiltják valakinek közhivatal viselését, mert együttműködött az állampárti titkosszolgálatokkal – mondta ki tegnapi ítéletében Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bírósága. A bíróságtól Petre Naidin egykori, Călăraşi megyei alprefektus és parlamenti képviselő kérte, hogy fizettessen kártérítést Romániával, de a bírák szerint a korábbi politikusnak az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett jogai nem sérültek.
 

Petre Naidin 1990 és 1991 között volt Călăraşi megye alprefektusa, majd 2004-ig háromszor is parlamenti képviselővé választották. Ami­kor harmadszor indult a választáson, az átvilágításkor kiderült, hogy 1971-től 1974-ig együttműködött a Ceau­şescu-rezsim titkosrendőrségével, a Securitatéval. Romá­niában a köztisztviselők jogállására vonatkozó törvény 2003-as módosítása következményeként nem viselhet közhivatalt, nem lehet közalkalmazott, akiről kiderül a kommunista titkosszolgálattal folytatott együttműködése. Erre hivatkozva tagadta meg az illetékes hatóság 2004-ben, hogy Naidin ismét nyilvántartásba vetesse magát, amikor szeretett volna ismét köztisztviselő, alprefektus lenni. Naidin a hazai igazságszolgáltatástól azt kérte, hogy nyilvánítsák alkotmányellenesnek, indokolatlan hátrányos megkülönböztetésnek a hatóság döntését, de keresetét minden bírói fórum elutasította, az alkotmánybíróság pedig az alaptörvénnyel összhangban lévőnek nyilvánította a Naidin által kifogásolt törvényi rendelkezéseket.
„Egy demokratikus államnak jogos érdeke, hogy megkövetelje köztisztviselőitől, hogy lojálisak legyenek azokhoz a demokratikus elvekhez, amelyekre az állam épül” – állapította meg tegnapi ítéletében a strasbourgi bíróság, amely szerint a román állam által Naidinnal szemben alkalmazott diszkrimináció a nemzetbiztonság, közbiztonság és mások szabadságjogainak védelmezése jogos céljának érdekében történt. „Hogy múltja ne ismétlődhessen meg, a román államnak olyan demokrácián kell alapulnia, amely képes megvédeni magát” – írja közleményében az Emberi Jogok Európai Bírósága. A bírák szerint az intézkedés nem volt aránytalan, mert Petre Naidin a magánszférában szabadon elhelyezkedhet, sőt, állami cégeknél is vállalhat állást, mindössze közhivatalt nem láthat el.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2014-10-22: Közélet - :

Lemondott Viorel Hrebenciuc

Lemondott parlamenti képviselői mandátumáról Viorel Hrebenciuc, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) egyik meghatározó politikusa, a képviselőház egyik alelnöke. A lemondást maga Hrebenciuc közölte a médiával. Elmondta, hogy személyes döntésről van szó, előtte nem konzultált senkivel a pártjából. Azt is közölte, hogy az SZDP-ből nem lép ki. Lemondása csak akkor válik hatályossá, ha a képviselőház egésze tudomásul veszi.
 
2014-10-22: Belföld - Váry O. Péter:

Belföldi hírek

Az adófegyelem a kulcsszó
A kormány középtávú célkitűzései közé tartozik az évi 5–6 százalékos gazdasági fejlődés, amit az adó- és pénzügyi fegyelem megtartásával lehetne megvalósítani – jelentette ki Ioana Petrescu pénzügyminiszter, rámutatva, így Románia behozhatja lemaradását a többi európai állammal szemben.