Vizsgálják a választási csalástTömeges kihallgatás Dragnea ügyében

2014. október 25., szombat, Közélet

Több mint száz tanút hozatott buszokkal Bukarestbe tegnap a legfelsőbb bíróság Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes ügyében, akit választási csalás megszervezése és befolyással való üzérkedés vádjával állított bíróság elé a Korrupcióellenes Ügyészség.

A kormányzó Szociálde­mok­rata Párt ügyvezető elnöki tisztségét is betöltő politikust azzal gyanúsítják az ügyészek, hogy a Traian Băsescu államfő leváltását célzó 2012-es népszavazáson politikusi befolyását felhasználva csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése érdekében. A három olténiai megyéből rendőri segédlettel beidézett tanúk elmondták: nem szavaztak a 2012-es referendumon, aláírásukat és személyi adataikat mások hamisították oda a részvételi ívre. Az egyik tanút Kanadában élő fia miatt idézték be, akinek a nevében szintén szavazott valaki, holott a voksolás időpontjában nem volt az országban.
Az ügynek Dragneán kívül 76 vádlottja van, közülük kettőt, aki beismerő vallomást tett, már elítélt a bíróság: mindketten egy Olt megyei köz­ség választási bizottságának tagjai voltak. Fejenként egy év és négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést kaptak. „Szellemek voksoltak nem létező személyi igazolvánnyal, olyanok nevében szavaztak szülőfalujukban, akik külföldön dolgoznak vagy Afganisztánban teljesítenek katonai szolgálatot. Halottak is voksoltak, és olyanok, akik börtönbüntetésüket töltik más településeken” – mondta 2012-ben Daniel Morar, a Korrupcióellenes Ügyészség akkori főügyésze.
Dragnea azt állítja, hogy nem követett el törvénytelenséget, kizárólag legális eszközökkel mozgósított a népszavazáson való részvételre. Liviu Dragneának a novemberi államfőválasztáson is kulcsszerepe van pártja mozgósításában, regionális fejlesztési miniszterelnök-helyettesként neki a legjobb a kapcsolata az SZDP önkormányzati tisztségviselőivel. Dragnea a napokban közölte: megpályázza a párt elnöki tisztségét, ha Victor Ponta miniszterelnök-pártelnököt novemberben államfővé választják.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 772
szavazógép
2014-10-25: Emlékezet - Tófalvi Zoltán:

A Bolyai Tudományegyetem pere (A forradalom visszhangja Erdélyben) 2.

A kolozsvári képzőművész-hallgatók, majd a szovátai szervezkedők első csoportjának 1956. október 28–29-ei letartóztatása – Kelemen Imre elsőrendű vádlottat és hét társát fegyveres szervezkedés vádjával 1956. december 16-án ítélte el négy és tíz év közötti börtönbüntetésre a Kolozsvári Katonai Törvényszék – részben cáfolja azt az állítást, miszerint a legfelsőbb román párt- és államvezetésben a magyar forradalom kitörésének hírére óriási pánik uralkodott volna.
2014-10-25: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Minőségi építészet karnyújtásnyira

Sepsiszentgyörgyi szakemberek munkái is megtekinthetőek azon a Román Építészkamara által szervezett vándorkiállításon, mely hat megye építészeti alkotásait sorakoztatja fel. Az Arhitectura.6 tulajdonképpen a szakma elmúlt kétévi legjelentősebb termésének köztéri szemléje – ennek háromszéki stációjaként az Erzsébet park színház előtti sétányán tegnap délután nyitották meg az egy héten át látogatható kiállítást.