LabdarúgásElmaradnak a hétvégi fordulók

2014. október 29., szerda, Sport

A megyei labdarúgó-szövetségtől kaptuk a hírt: A választásra való tekintettel e hétvégén megyénk labdarúgását érintő minden ligában, kategóriában elmaradnak a fordulók. Az új időpontokról később dönt a szövetség, és időben tájékoztatja az egyesületeket, csapatokat. (á)

Iordănescu a szövetségi kapitány
Anghel Iordănescut nevezték ki a román labdarúgó-válogatott edzőjének. A román szövetség (FRF) hétfőn tudatta, hogy a végrehajtó bizottság egyhangúlag támogatta Răzvan Burleanu elnök javaslatát, s az új kapitány megbízatása egy évre szól. A 64 éves Iordănescu korábban kétszer vezette a válogatottat: először 1993 és 1998 között ült a kispadon, ekkor érte el a román nemzeti csapat történetének legnagyobb sikerét azzal, hogy az 1994-es egyesült államokbeli világbajnokságon a negyeddöntőig menetelt. A tréner második időszakát 2002 és 2004 között töltötte a válogatottnál, irányításával a gárda nem tudta kiharcolni a 2004-es Európa-bajnoksági részvételt, ennek ellenére a szövetség bizalmat szavazott neki, és az ő vezetésével kezdte meg a csapat a 2006-os világbajnokság selejtezősorozatát, de az örmények otthonában elért 1–1-es döntetlent követően menesztették. A játékosként 57-szeres válogatott Iordănescu november 14-én a nagy meglepetésre százszázalékos teljesítménnyel vezető északír csapat ellen irányíthatja először újra a válogatottat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1536
szavazógép
2014-10-29: Közélet - Farkas Réka:

Kire szavaz Antal Árpád? (Kampányban az RMDSZ)

Fontos elmenni a vasárnapi elnökválasztás első fordulójára, és az is fontos, hogy aki ezt megteszi, az Kelemen Hunorra voksol­jon – nyilatkozta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, RMDSZ-elnöke, aki azt is kifejtette, képviselői tapasztalata, hogy Bukarestből csak az RMDSZ látszik.
 
2014-10-29: Közélet - :

Eurómilliós kenőpénz (Szoftverbotrány)

Az ügyészek szerint mintegy 18 millió euró kenőpénzt kapott három politikus és üzletember abban a számítástechnikai közbeszerzési ügyben, amely a rendszerváltozás óta a legnagyobb kivizsgált romániai korrupciós botránynak számít.