Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. május 28., vasárnap 07:39
Köszöntjük Emil, Csanád nevű olvasóinkat!

Háromszéken a Pető-módszer (Esély mozgássérülteknek)

2014. október 30., csütörtök, Riport
Minden mozdulatnak súlya van. Albert Levente felvételei
Minden mozdulatnak súlya van. Albert Levente felvételei
A szülők egymástól is tanulnak
A szülők egymástól is tanulnak
Lépésről lépésre a cél felé
Lépésről lépésre a cél felé
Első alkalommal tart fejlesztőfoglalkozásokat Erdélyben a Magyar Örökség-díjas Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete (új státusa szerint Pető András Főiskola).
A szakembercsoport jelenleg Sepsiillyefalván tanít mozgásukban korlátozott gyermekeket és felnőtteket a konduktív pedagógia módszerével arra, hogyan gyakoroljanak a mindennapokban önállóan, illetve a szülők segítségével saját fejlesztésük érdekében. A különböző településekről három hétig naponta Illyefalvára utazó húsz gyermekkel és tizenegy felnőttel foglalkozó három konduktor háromszéki munkáját a magyar kormány finanszírozza, a fejlesztőprogram helyi házigazdája a KIDA-központ.
Rebeka oxigénhiánnyal született a sepsiszentgyörgyi kórházban, jelenleg második osztályos egy sepsiszentgyörgyi iskolában. Az illyefalvi fejlesztőfoglalkozásokra nagymamája viszi mindennap, mert a szülők dolgoznak, így ő mesél lapunknak helyzetükről.
– Unokám születésekor az orvosok mindent megtettek, hogy életben maradjon ő és az anya, Furcovici doktor úr azonnal Brassóba irányított  neurológushoz, és attól kezdve állandó orvosi felügyelet alatt van a leányka. Gyógyszeres kezelésben is részesült, és már egyéves kora óta visszük gyógytornára az Andimed járóbeteg-rendelőbe heti kétszer. Miskolcon és Május 1-en is voltunk rehabilitáción, ezek mind használtak. A Háromszék­ben megjelent hirdetés alapján a nyáron elhoztuk Illyefalvára a szűrésre, és szerencsére bekerültünk ebbe a csoportba, ahol jól érzi magát, már látszik, hogy itt jól foglalkoznak velük, személyre szabják a feladatokat, és teljesítmény után értékelik a gyermek törekvését, megdicsérik. Ez a fejlesztőfoglalkozás ingyenes, míg a román egészségügyi törvény szerint csak kétszer tíz térítésmentes kezelést kaphat a gyermek évente, a többit a szülők fizetik. Ezért bérletet váltunk, és állandóan visszük a leánykát. Nem beszélve arról, hogy otthon gyógybiciklin, bordásfalon is gyakorol, zeneterápiára is jár az evangélikus parókiára, amit egyszer lehet, megtesszük érte.
Minden lépés számít
Egy aldobolyi anyuka abban a reményben tesz meg mindent hétéves kisfiáért, hogy lássa önállóan járni.
– Tamás hat hónapra született egy kicsit oxigénhiányos állapotban, a nagyobb baj viszont, hogy rövid volt az Achilles-ina. Nem tudott lábujjhegyen járni két és fél éves koráig. Utána megtanult mászni és térden menni, többet nem akart lábra állni. A neurológus azt mondta, amíg nem tud lábujjhegyen menni, addig nem szabad műteni. De nőtt, és nem akart járni. Évekig gyógytornára vittük, idén, hétévesen megműtötték Brassóban. Meg­hosszabbították az Achilles-inat, egy hónapig gipszben volt a lábacskája, és utána kezdett lábra állni. Most két hét után, a Pető-módszernek köszönhetően, már alig akarja a keretet használni. Az iskolában feláll a pad mellett, otthon a konyhában elvesz egy hokedlit, és elmegy az asztalig, majd vissza az ágyig. Nekünk minden lépés számít, és nagyon remélem, hogy meg tud tanulni járni önállóan.
 A Pető-módszer egy brassói család életében is reménységet táplál. A nyolcéves Mátyás és Csongor történetét édesanyjuk meséli.
– Hármasikreim vannak, jelenleg két fiúval jövök naponta az illyefalvi fejlesztésre. Öt hónapos koruk óta végzünk különböző terápiákat itthon és külföldön. Kipróbáltuk a Dévény-terápiát, a Vojta-módszert Németországban, majd amikor alakult csoport Romániában is, akkor Nagyszebenbe jártunk évekig. A Pető-módszerrel is próbálkoztunk három és fél évesen, akkor azt mondták, hogy nem elég jó konduktív alanyok, mert túlságosan benne voltak a passzív terápiában. Most már nagyobbak, és azért vágytam erre az aktív módszerre, mert akár egész életükben végigkísérheti őket. Fontos, hogy tudatosuljon bennük, nap mint nap kell tenni azért, hogy jobb legyen. Ők eddig mindent mechanikusan tanultak meg, ezért volt óriási lehetőség, hogy itthon vehetnek részt ebben, ráadásul ingyen.
Júliát Torjáról viszi mindennap az édesanyja Illyefalvára. Az elmúlt kilenc év alatt a család szinte ingázott Bukarest és Kézdivásárhely között,   gyógytorna, rehabilitáció, műtét, megint gyógytorna az életük része.
– Amikor Júlia megszületett, csak a dongalábat vették észre, szinte egyéves volt, amikor rájöttem, hogy itt egyéb gond is van. Jártunk ortopédhez, négy hónapos koráig gipszelték a lábát, az helyrehozta a fiziológiai dolgokat, de a neurológiai problémákra nem világítottak rá. Keresgéltünk, hogy mit tehetnénk, és egyszer, amikor gyógycipőt vásároltam a gyermeknek, értesültem egy kézdivásárhelyi gyógytorna-lehetőségről, így kezdtünk oda járni. Aztán Júlia lábát kétéves korában megműtötték Bukarestben, Achilles-inat kellett nyújtani, és egy olyan ortopéddal hozott össze a sors, aki a műtét után azt mondta, nem a kés, hanem a torna a fontos. Bukarestbe jártunk rehabilitációra, de a gyakorlatokat otthon is folytattuk, és továbbra is járunk  Kézdivásárhelyre. Nagyon örvendünk az illyefalvi lehetőségnek, mert eddig nagyrészt passzív tornával találkoztunk, most látjuk, mennyire fontos, hogy a gyermek végezzen önállóan gyakorlatokat, és nagyon tetszik, hogy itt rávezetik, ezt  ő is el tudja végezni. Játékosan töltik a két órát, nagyon alaposan foglalkoznak velük, lépésről lépésre.
Kilyénből is érkezik naponta egy anyuka kisfiával a Pető-foglalkozásokra. Richárd tizenegy éves, nagyon aktív gyermek, de élete nem így kezdődött.
– Hat hónapra született a fiam kilencven dekásan. Kétéves kora után kezdett el járni, de nem egyedül. Az Andimed-központba hordoztuk. Majdnem ötéves volt, amikor úgy kezdett el járni, hogy már önállóan is mozgott, de operációt nem akartam. Hat éve a kilyéni rehabilitációs központba, a Potsa-kúriába visszük rendszeresen tornára, ott nagyon sokat segítettek. Tornászik, biciklizik, futópadon gyakorol, jól foglalkoznak vele.
Terápia helyett oktatás
A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a központi idegrendszeri sérülés maradandó, de az agyban léteznek területek, amelyek átveszik a hibás rész működését. „Ezt segíti elő az ismétlés és a többféle érzékszerv  bevonása is. Elmondjuk a feladatot,  utána  elismételjük együtt, majd elvégezzük mozgásban” – ismerteti a munkamódszert Csuka Pálné, aki kezdetben kisiskolásokkal és korai fejlesztéssel foglalkozott, nyolc éve pedig Parkinson-kórban, szklerózis multiplexben szenvedők, agyvérzés következtében részlegesen bénult, illetve koponyasérüléses felnőttek járnak a csoportjába.
– Amit ott megtanulunk, azt a mindennapi életben hasznosíthatják. Féloldali bénulás esetén például hangsúlyozzuk, hogy az illető használja mind a két kezét, vagy legalább próbálja használni, ne passzív kéz legyen az egyik. Különféle mozgásokat végzünk, megfogunk valamit, emelünk, jobbra, balra visszük a kart. Először elvégezzük a feladatot a jó kézzel, majd a megfelelő, vagyis az érintett kézzel megismételjük ugyanazt a gyakorlatot. Fontos, hogy a fejlesztés egyénre szabott. Az illyefalvi csoportba többnyire szklerózis multiplexes felnőttek járnak, mind fejlődtek ez idő alatt. Számukra ez új módszer, javult az egyensúlyuk, könnyebben emelik a lábukat, ez mind fejlődés előző állapotukhoz képest.
Nagyné Péter Éva a budapesti intézet nemzetközi tagozatán dolgozik, iskolás és fiatal felnőtt korosztállyal foglalkozik. Lapunknak elmondta, a gyermekeknél minél korábban kezdik a konduktív pedagógiai fejlesztést, annál könnyebben és gyorsabban tanulják meg a mozdulatokat, amelyekre az aktív életük során szükségük lesz. „Az is nagyon fontos, hogy akarják, motiváltak legyenek, szívesen, jó kedvvel vegyenek részt, és lényeges a csoport is. Bár minden feladatnak egyéni célja van, és egyénre szabott a fejlesztés, de csoportban dolgozunk. A kisgyermekeknél a játékosság a lényeg. Például a kezükbe adok egy ütőt, és dobolunk. Hiába mondanám egy másfél éves gyermeknek, hogy jobbra, balra lendítse a karját, de azt érti, hogy elől, oldalt, lent, fent és így tanuljuk a fogást, a könyöknyújtást, a célzást, a szem-kéz koordinációt, és eközben a baba játszik. Ezt az anyukák is  megtanulják, és otthon gyakorolhatják.”
Az illyefalvi csoportban egy pályakezdő fiatal konduktor, Romsics Dorina is tevékenykedik, aki elmondta, hogy adott feladathoz mindig ugyanazt a dalt kötik, ez is az ismétlés része, és ezt a legkisebbek is megjegyzik.
Fontos a folytatás
Kató Ibolyától, aki a Pető-módszer háromszéki megtelepedését kezdeményezte, megtudjuk, hogy az augusztus 1-jén végzett szűrésre nyolcvanan jelentkeztek, de nem mindenkit tudtak fogadni.
– A konduktorok állapították meg, hogy kik azok a gyermekek és felnőttek, akikkel a konduktív pedagógia módszerével fejlesztő tevékenységet vállalhatnak. Fontos, hogy tudjanak együttműködni a gyermekekkel, mert aki nem fogja fel értelmileg, amikor információt közölnek vele, az nem tud aktívan részt venni.
Három évvel ezelőtt azt szerettük volna, hogy legyen a Pető Intézetnek itt konzultációs központja, ez nem sikerült, de az is jó lenne, ha   konduktorképzés indulna Illyefalván. A jelenlegi fejlesztőprogrammal tervünk elérni, hogy állandó tevékenységgé váljon, legalább negyedévenként jöjjenek a fejlesztők. Ezek a gyermekek három hét alatt sokat tanulnak, fontos, hogy otthon is ismételjék a szülőkkel a gyakorlatokat, és ha időnként visszatérnek a Pető Intézet munkatársai foglalkozni velük, remélhető a további fejlődés. Nyitottak, ha új gyermek, új felnőtt jelentkezik,  beveszik a csoportba.
A Pető András Főiskola szakemberei Sepsiszentgyörgy után Csíkszeredában tartanak háromhetes gyógypedagógiai foglalkozást, egy csoport Kárpátalján tevékenykedik, és a jövőben még több Kárpát-medencei magyar településen kívánják megismertetni a Pető-módszert, amely, ha nem is csoda, bizonyítottan hatékonyabb sok más fejlesztőterápiánál, és mivel nem passzívan ható gyógyító kezelésről van szó, nem is nevezik terápiának, inkább nevelésnek, oktatásnak, az önálló fejlesztés eszközének. Háromszéken, miként Erdély más régióiban, óriási szükség van ilyen programokra, amelyek akkor fejtik ki igazán hatásukat, ha állandósulnak, ha az érintettek számára könnyen elérhetőek. Bízunk abban, a Sepsiillyefalván tapasztaltak alapján a Pető-konduktorok oda hatnak, hogy a program folytatódjék, meglegyen az akarat és a szükséges finanszírozás ahhoz, hogy ne csak egyszer felröppentett lehetőség maradjon az együttműködés, hanem mindazok részesüljenek eme fejlesztőrendszer áldásaiban, akik erre rászorulnak.
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most