Az autonómia ügyét szolgálják

2014. október 30., csütörtök, Közélet

„Mi nem kérünk háttérelemzést arról, ki fizeti a kávét és a vizet, ha egy beszélgetésre hívnak bennünket” – ezekkel a szavakkal hárította tegnapi sajtótájékoztatóján Tamás Sándor az RMDSZ háromszéki vezetője a pojánai tárgyalások szervezőivel, közvetítőivel kapcsolatosan megfogalmazott kifogásokat és leleplezéseket.

  • Antal Árpád és Tamás Sándor
    Antal Árpád és Tamás Sándor

Az elmúlt hónapokban megkereste őket a belga, a francia nagykövet, az angol követség politikai osztálya, neves nyugati újságírók, és mindannyian egyetlen dologról érdeklődtek, a székelyföldi autonómiatörekvésekről. Ugyanezzel a kér­déssel hívta őket meg Allen Kassof a pojánai találkozóra, s mivel számukra az a legfontosabb, hogy az autonómiáról minden fórumon beszéljenek, elfogadták a meghívást. „Bárki­vel, aki egy árnyalattal fehérebb, mint az ördög, bármikor, bárhol le fogunk ülni tárgyalni Székelyföld érdekében” – hangsúlyozta.
A támadásokkal kapcsolatban megjegyezte, „lehet, egyesek elveszítették arányérzéküket, vagy pártpolitikai célt szolgálnak vehemens megnyilatkozásaik”. Felidézte, Izsák Balázsék első reakciója az volt, hogy őket miért nem hívták meg, Tamás Sándor szerint valószínű azért nem, mert a kezdeményezők azokat akarták tárgyalóasztalhoz ültetni, akikről azt gondolják, valóban befolyással vannak a magyar közösségre. „Savanyú a szőlő. Egyik mondatukkal azt mondják, nekik is ott kellett volna lenniük, a másikkal pedig azt, nem is ér semmit, ha az autonómiáról beszélünk” – mondotta Tamás Sándor, aki azt is kiemelte, meggyőződése, minél többször, minél több fórumon kell az autonómiáról beszélni, pártszíntől függetlenül. Élesen támadta Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét, aki szerinte azt hiszi, az ő „hitbizományuk az autonómia, kizárólagos joguk van erről beszélni”, ám ugyanakkor feladta a pártsemlegességét, amikor az EMNP kampányához csatlakozott. Okfejtése szerint ők (háromszéki RMDSZ-vezetők  – szerk. megj.) átírták a pártpolitikai logikát, és nem pártérdeket, hanem nemzetérdeket szolgálnak, példaként említette a kettős állampolgárság megszerzéséhez nyújtott segítségüket, és kifejtette, „egy másik politikai oldalon ezzel ellentétes folyamat indult el”. Ezt hibának tartja, nem a kizárólagosságra kellene törekedni, hanem arra, hogy minél többen szolgálják az autonómia ügyét. „Székelyföld akkor tud talpon maradni, ha mindannyian Székelyföld ügyét visszük előre” – hangsúlyozta.
Antal Árpád kiemelte, éppen azért hozták nyilvánosságra a találkozó tényét, mert ők nem hajlandóak titkos megbeszéléseken részt venni, titokban tartani, amit ott képviselnek. Allen Kassof kereste meg őket, hogy szeretné elősegíteni a román–magyar párbeszédet. Sepsiszent­györgy polgármestereként nem áll módjában ellenőrizni, ki titkosszolgálat ügynöke, ki képviseli a NATO-t vagy az amerikai külügyet, de azt látta, hogy képesek voltak egy asztalhoz ültetni a román politikai elit  képviselőit és a székelyföldi RMDSZ-es politikusokat, jelen volt az amerikai nagykövetség megbízottja és néhány befolyásos véleményformáló a bukaresti médiából. Mint fogalmazott, tíz éve politizál, de mindeddig nem volt alkalma ilyen szintű tárgyaláson részt venni, román pártelnökök, vezetők előtt mutatta be prezentációit, „Nem behúzott farokkal távoztunk, hanem nagyon markánsan képviseltük Székelyföld autonómiájának ügyét” – hangsúlyozta. Feltette a kérdést bírálóinak: akkor a következő februári találkozóra elmenjen vagy ne?
Rendkívül károsnak nevezte a most zajló folyamatot, ők mindig üdvözölték, amikor az SZNT nemzetközi kapcsolatokat épített, és törekedtek az árkok betemetésére is, elmentek, mozgósítottak a székely szabadság napjára, szervezőkként vettek részt a nagy menetelésben. Izsák Balázs is az RMDSZ-es önkormányzatok segítségével lépked előre, a székely zászlók kitűzéséért, az autonómiahatározatok elfogadásáért a jogi felelősség nem az SZNT-t, hanem a helyi tanácsokat terheli – mondotta. Meglátása szerint az SZNT és az EMNP vezetői most szétverik mindazt, amit eddig nagy nehezen felépítettek, ez pedig árt az autonómia ügyének is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1536
szavazógép
2014-10-30: Közélet - Farkas Réka:

Nincs szükség háttérsusmusra

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államelnökjelöltje keddi sepsiszentgyörgyi lakossági fórumán elítélte az RMDSZ román politikusokkal Pojánán folytatott tárgyalásait, és a kiszivárgott híreket alapul véve, miszerint Viorel Hrebenciuc jegyeztette be Bukarestben a közvetítő amerikai céget, kijelentette: „Nem susmussal, korrupcióval vádolt román politikusokkal tudjuk az autonómiát megvalósítani, hanem például a nagy meneteléshez hasonló megmozdulásokkal, amikor kinyilvánítjuk, hogy az autonómia Székelyföldön népakarat, és ezt a mindenkori román kormányoknak tudomásul kell venniük.”
2014-10-30: Közélet - :

Sokan kérik a fűtéspótlékot

Több mint 400 megyeszékhelyi polgár igényelt eddig fűtéstámogatást – az előttünk álló téli idényre vonatkozó segély megszerzésére immár három hete fogadják a kéréseket a közösségfejlesztési igazgatóságnál.