Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. március 6., csütörtök: Közélet Harmincnyolc tanácstag-, két polgármesterjelölt (Kézdivásárhely)Március 4-én este a Vigadóban került sor Kézdivásárhely önkormányzati tevékenységének értékelésére, melyen a város lakói közül több mint százan, zömében az idősebb vagy középkorosztályhoz tartozók voltak jelen. Ugyanakkor bemutatkoztak a tanácstagjelöltek, és ismertette elképzeléseit a két polgármesterjelölt, Török Sándor és Sükösd Ede. A fórum Török Sándor polgármester négyéves számadásával kezdődött. (Egyébként nyolc éve vezeti e tisztségben a várost.) A polgármester kezében a négy évvel ezelőtti ígéreteit rögzítő szórólappal állt a választópolgárok elé, és sorba vette az ott leírtakat. Török négy évvel ezelőtt egy békésen fejlődő várost ígért, ami szerinte meg is valósult, viták voltak az önkormányzatban, de azok nem a széthúzást, hanem a város fejlődését, előrelépését szolgálták. Átadták az új, huszonnégy tantermes iskolát, a sportcsarnokot, a műjégpályát, a kórházat, és megkezdődött a fedett uszoda építése. Szintén ebben az időszakban újították fel a Vigadó nagytermét. Ami nem sikerült: a fortyogói kezelőbázis helyzetének megoldása, de mint mondta, a folyamat a végéhez közeledik. A hulladékgazdálkodási programot és a szelektív hulladékgyűjtést csak részben sikerült megvalósítani, de már aláírták az 1 127 849 eurós Phare-programos szerződést. Az elmúlt négy évben a magántulajdon rendezését sem sikerült teljes mértékben orvosolni — ismerte be Török Sándor, de nyolcvanhét százalékban birtoklevelet osztottak a visszaszolgáltatott területekre. És még mindig sok minden vár megoldásra. Megteremtettük egy európai önkormányzati rendszer alapjait — hangsúlyozta beszámolója végén a polgármester.
Török után a másik polgármesterjelölt, Sükösd Ede magánvállalkozó, az Ilu üzletlánc igazgatója ismertette elképzeléseit. Elmondta: nem a pénzért akar polgármester lenni, nem azért, hogy anyagi haszonra tegyen szert, hanem hogy mozdítson valamit a város érdekében. Mint bejelentette: fizetését felajánlja a város nincstelenjeinek.
Török Sándor, aki újabb négyéves mandátum megszerzésért indul a március 16-i előválasztáson, terveit ismertette, a csapatmunkára fektetve a fő hangsúlyt.
A harmincnyolc tanácstagjelölt közül harminchatan voltak jelen és mutatkoztak be egy-egy perc erejéig. Tamás Sándor képviselő, az RMDSZ városi szervezetének elnöke arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy a jelöltek közül hatan 35 év alattiak, és a felekezeti hovatartozás szerint is hűen tükrözik a város vallási összetételét. A legkritikusabb hangot Sántha Attila ütötte meg, aki elmarasztalta a jelenlegi városvezetést, azt szorgalmazva: nézzenek magasabbra, és ne hasonlítsák magukat a mélyrepülésben lévő Sepsiszentgyörgyhöz, hanem a látványosan fejlődő Székelyudvarhelyhez vagy Gyergyószentmiklóshoz. A jelenlegi vagy új tanácstagjelöltek zöme sablonszöveget mondott, bemutatkozásuk lényege az volt, hogy önkormányzati képviselők szeretnének lenni.
A fórum végén Tamás Sándor közölte: a jogszabályt módosították, a városnak a következő négy esztendőben is tizenkilenc önkormányzati képviselője lesz, és nem tizenhét, ahogy előzőleg tervezték. Kézdivásárhelyen március 16-án tizenhárom választási körzetben lehet szavazni az RMDSZ által szervezett előválasztáson. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 291Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||