Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. március 6., csütörtök: Közélet Belföldi hírekLefaragtak a költségvetésből
Szokatlanul korán ejtette meg az idei első költségvetés-kiegészítést a kormány, és a tavalyi többszörös felkerekítés után hideg zuhanyként hat, hogy a tegnapi ülésen majdnem minden tárca kiadásaiból lefaragtak. A karcsúsítás a nemzeti össztermék értékének 2,3 százalékát is eléri, és összesen mintegy 1,1 milliárd euróra rúg. Legtöbbet, közel 800 millió lejt a honvédelmi minisztérium veszített, a mezőgazdaságból 450 milliót vontak vissza, az egészségügyből 433-at, a tanügyből 200-at, a környezetvédelemtől 190-et, a közlekedésből 100 milliót. Indoklásként az Európai Unió ajánlásait, valamint a hazai és nemzetközi gazdasági helyzetet hozták fel. Varujan Vosganian pénzügyminiszter szerint a jelentős beruházásoktól nem vettek el semmit, a kijelölt célokat tiszteletben tartják. Oktatási egyezmény
A Nagyrománia Párton (NRP) kívül minden párt aláírta Traian Băsescu oktatási paktumát, noha Mircea Geoană szociáldemokrata pártelnök kedden nyílt levélben egyheti haladékot kért, mert tartalmi hiányosságokat észlelt a dokumentumban. Az államfő múlt héten a parlamenti pártok képviselőivel konzultált a paktumról, és egyhetes határidőt szabott a módosító javaslatok benyújtásához. Az egyeztetésen az NRP nem képviseltette magát. * A parlamenti pártok vezetői és az államelnök által tegnap aláírt dokumentum többek között a román nyelv elsajátításának megkönnyítését írja elő. A pártok vállalják, hogy együttműködnek az oktatás hosszú távú fejlesztése érdekében, másfél éven belül pedig kidolgozzák az oktatási intézmények és a rendszer koherens fejlesztési stratégiáját. A paktum tételesen megfogalmazott célja, hogy hat éven belül a romániai oktatás európai és globális szinten egyaránt versenyképessé váljék, ehhez a pártok a bruttó nemzeti össztermék legalább hat százalékát biztosítják, és legalább további egy százalékot a kutatásra. Előre látható és hozzáférhető rendszert, decentralizációt, a diákok esélyegyenlőségét ígérik. Markó Béla RMDSZ-elnök szerint az egyezmény valós garanciákat tartalmaz a kisebbségi oktatás biztosítására, és az is eredmény, hogy a politikai osztály képes konszenzusra e rendkívül fontos kérdésben. Eddig ugyanis csak a NATO-hoz és az EU-hoz való csatlakozást övezte egyetértés.
Nagypataki diákok védelmében
Sürgős, írásbeli választ igénylő kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz a Nagypatakon iskolán kívül folyó magyar nyelvoktatás ellehetetlenítése és a csángómagyar diákok megfélemlítése miatt Olajos Péter (MDF), Duka-Zólyomi Árpád (MKP), Gál Kinga (Fidesz), Sógor Csaba (RMDSZ) és Tőkés László (független) európai parlamenti képviselő. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége 2007 novembere óta szervez fakultatív magyar nyelvű oktatást, a szövetség által bérelt ingatlanban két magyarországi tanító dolgozik önkéntesen, a sorozatos fenyegetések hatására azonban az addig szépen növekvő tanulói létszám egy diákra apadt. A képviselők szerint az eset súlyosan sérti az unió kulturális, vallási és nyelvi sokféleségre vonatkozó alapjogi előírásait, ezért az EB sürgős intézkedését kérték a hasonló jelenségek megakadályozására.
Kevés a kisebbségi rendőr
Alacsony a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek aránya a rendőrségnél — állítja Toró T. Tibor. Az RMDSZ-képviselő szerint Romániában összesen ötszáz nemzeti kisebbségi rendőr tevékenykedik, ami a belügyminisztériumi alkalmazottak mindössze egy százalékát teszi ki, holott az ország összlakosságának tíz százaléka valamely nemzeti kisebbséghez tartozik. Toró elismeri, hogy az utóbbi években növekedett a rendőri pályát választó kisebbségiek száma, de azért nem tolonganak, mivel úgy érzik — különösen Hargita és Kovászna megyében —, hogy az intézmény nem biztosítja közösségük számára a biztonságot.
Két órából hét
Összesen 4500 perces késést jegyzett fel a brassói Területi Vasút-igazgatóság a vasutassztrájk miatt. A Brassó, Hargita, Szeben, Fehér, Maros és Kovászna megyére terjedő vasúti hálózat központja a kétórás figyelmeztető sztrájk miatt módosította vonatainak közlekedési menetrendjét, ettől függetlenül 4500 perces késést jegyzett fel. A sztrájkban országos szinten több mint ötvenezer vasutas vett részt, a kiesés négyszáz vonat menetrendjét befolyásolta, és mintegy tízezer utast érintett. A vasutasok 18 százalékos béremelést követelnek a kormány által ígért 10 százalék helyett. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 248Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||