A hétvége hírei

2014. november 24., hétfő, Közélet

Szombat esti földrengés
A Richter-skála szerinti 5,7-es erősségű földrengés rázta meg szombat este Románia délkeleti részét. Az Országos Földtani Intézet jelentése szerint a rengés Vrancea térségben keletkezett 40 kilométernyi mélységben 21.14 órakor, és Bukarestben is érezhető volt – közölte a Mediafax hírügynökség.

  • Jelenleg elsőbbséget élveznek a biztonsági kiadások – mondta tegnap Orbán Viktor Vilniusban
    Jelenleg elsőbbséget élveznek a biztonsági kiadások – mondta tegnap Orbán Viktor Vilniusban

Legutóbb 2013. október 6-án volt hasonló nagyságrendű, 5,5-ös földrengés. A történelmi feljegyzésekre alapozva a szeizmológusok azt valószínűsítik, hogy Bukarest térségét évszázadonként legalább kétszer rázza meg nagy erejű földmozgás. A legutóbbi, 37 évvel ezelőtti 7,2-es erősségű földrengésben több mint 1400-an haltak meg, több mint 11 ezer ember megsebesült. Romániában akkor 35 ezer lakás semmisült meg, Bukarestben 33 magas épület dőlt össze. A fővárosban több mint 350 közveszélyes régi épület található – ezeket az összeomlás veszélyére figyelmeztető piros körrel is megjelölték –, amely a szakemberek szerint nem bírna ki egy erős földrengést.


Orbán: elakadt az EU-projekt
Orbán Viktor miniszterelnök szerint „a projekt, amit Európai Uniónak nevezünk, elakadt”, ezért a kormányfő megújult Európa-politikát tart szükségesnek, de úgy látja, „nincs, aki meghirdesse, nincs, aki megcsinálja, az idő pedig ellenünk dolgozik”, így ezt „nekünk kell megcsinálnunk”. A kormányfő minderről pénteken beszélt a németországi Baden-Badenben a Családi Vállalkozásokért Alapítvány rendezvényén, ahol Magyarországot így jellemezte: egyszerre sikertörténet és fekete bárány. Beszédében azt is nyomatékosította, hogy Magyarország híve Ukrajna szuverenitásának. A miniszterelnök a mintegy 150 német vállalattulajdonos előtt tartott félórás beszédében Európa helyzetéről úgy fogalmazott, a kontinensnek „kényelmetlen igazságokkal” kell szembenéznie. Ezek között említette, hogy minden EU-tagállamnak el kell végeznie házi feladatát, „előbb-utóbb minden elköltött euróért, forintért meg kell dolgozni”. Azt is mondta, hogy erős politikai vezetésre van szükség a kontinens bajainak megoldásához. A versenyhátrányt okozó magas energiaárak letöréséhez meg kell érteni: az alternatív energia finanszírozhatatlan – legfeljebb csak a Német­országhoz hasonló gazdag országok engedhetik meg maguknak –, a nukleáris energia nélkülözhetetlen, az oroszokra pedig az energetika szempontjából mindenképpen szükség van. Szavai szerint „energiaügyben az ár a legfontosabb kérdés, a klíma csak a második”. Azt is mondta, hogy „egyáltalán nem utáljuk a gazdagokat, azt gondoljuk, hogy gazdagnak lenni egyfelől jó dolog, másfelől követendő példa, és azokat, akik teljesítményt nyújtanak, sok pénzt keresnek, közben munkahelyeket teremtenek, biztatni kell, nem pedig büntetni magas adókkal”.


Időközi választás Újpesten
Horváth Imre, a Magyar Szocialista Párt jelöltje nyerte az újpesti időközi országgyűlési képviselő-választást a szavazatok 90,36 százalékos feldolgozottsága után közzétett adatok szerint. A Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán olvasható adatok szerint Horváth Imre 12 120 voksot kapott, ezzel megszerezte a szavazatok 50,74 százalékát. Hollósi Antal Gáborra, a Fidesz–KDNP jelöltjére a választópolgárok 30,57 százaléka, míg Urbán Flóriánra, a Jobbik jelöltjére 9,75 százaléka szavazott, Kanász-Nagy Mátét, az LMP jelöltjét 5,1 százalék támogatta. A főváros 11-es országgyűlési egyéni választókerületében Kiss Péter szocialista képviselő halála miatt kellett időközi országgyűlési választást tartani.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 731
szavazógép
2014-11-24: Közélet - :

A lengyelek vitatják az önkormányzati választások eredményét

A lengyel miniszterelnök bírálta az ellenzék vezetőit azért, mert kétségbe vonták a helyhatósági választások szombat éjjel nyilvánosságra hozott hivatalos eredményét. Hamisnak és megbízhatatlannak minősítette a lengyel helyhatósági választások eredményeit Jaroslaw Kaczynski, a legerősebb lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke tegnap.
 
2014-11-24: Belföld - :

Hírsaláta

ÉHSÉGSZTRÁJK VÁDEMELÉSÉRT. Újrakezdik a bűnügyi vizsgálatot Gheorghe Ursu egykori politikai fogoly ügyében, aki 1985-ben a börtönben elszenvedett verések és kínvallatások nyomán életét vesztette – közölte a bukaresti katonai táblabíróság. Ursu Egyesült Álla­mokban élő fia, Andrei Ursu október közepétől 17 napon át éhségsztrájkolt, követelve, hogy vonják felelősségre a hírhedt politikai rendőrség, a Securitate azon tisztjeit, akik szerinte halálra kínozták az édesapját.