Belföldi hírek

2014. november 27., csütörtök, Belföld

Biden is gratulált Johannisnak
Az Egyesült Államok alelnöke, Joe Biden telefonon gratulált Klaus Johannisnak a novemberi elnökválasztáson elért sikeréhez. Az amerikai vezető szerint a választáson regisztrált „meghatóan magas részvétel egy erős és egészséges demokráciáról tanúskodik”.

Biden értékelte Románia szerepvállalását a NATO-ban, Ukrajna támogatásában és az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet elleni küzdelemben, méltatta a NATO kötelékében részt vevő román katonák afganisztáni áldozatvállalását, ugyanakkor részvétét fejezte ki a megválasztott román államfőnek a múlt heti szebeni helikopter-baleset miatt. Biden és Johannis között fontos téma volt, hogy a jogállamiság megerősítését célzó reformoknak kulcsszerepük van a gazdasági fejlődésben és a nemzetbiztonságban – olvasható a két vezető telefonbeszélgetéséről kiadott sajtóközleményben.


Németországban vették őrizetbe
A német hatóságok őrizetbe vették Kerekes Gábort, Nagy Zsolt korábbi távközlési miniszter tanácsadóját, az RMDSZ volt ügyvezető alelnökét, az úgynevezett stratégiai privatizációk ügyének egyik vádlottját. Kerekes Gábor németországi őrizetbe vételéről a bíró számolt be a per tegnapi tárgyalásán, és egyben azt is közölte, hogy az úgynevezett stratégiai privatizációk pere december 8-án a vádlók és a védők záróbeszédeivel, majd az ítélethirdetéssel folytatódik. A perben mind Kerekes Gábort, mind Nagy Zsoltot bűnszövetkezet létrehozásának vádjával alapfokon öt év börtönbüntetésre ítélték. Kerekes ellen október közepén adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot, miután nem jelent meg a jogerős ítélet kihirdetéséhez közeledő per tárgyalásán a legfelsőbb bíróságon. Ügyvédje arra hivatkozott, hogy védencével nem közölték az ország elhagyásának tilalmát, ő pedig beteg szüleit meglátogatni utazott Németországba. A per októberi tárgyalásán Nagy Zsoltot, Codruţ Şereş volt gazdasági minisztert és az ügy több más vádlottját is bírósági felügyelet alá helyezték. Ez a hazai büntetőjogban a lakhely (település) elhagyásának és megváltoztatásának tilalmát, bírósági engedélyhez kötését jelenti, valamint azt, hogy a vádlottnak időről időre jelentkeznie kell a bíróságon vagy a rendőrségen. A volt kormánytagokat és a Credit Suisse First Boston nemzetközi pénzügyi tanácsadó cég vezetőit elsőfokon abban találták vétkesnek, hogy 2005-ben és 2006-ban törvénytelenségeket követtek el állami vagy csak részben állami tulajdonú vállalatok privatizációjakor. Az alapfokon eljáró bíróság Nagy Zsolt esetében elvetette a hazaárulás vádját. Az ügy fővádlottját, a bolgár Sztamen Sztancsev pénzügyi tanácsadót alapfokon tizenegy évre ítélték kémkedésért.


Megugrottak a korrupciós feljelentések
Az elmúlt évekhez képest 2014-ben megközelítőleg 63 százalékkal nőtt az állampolgároktól érkezett értesítések száma – nyilatkozta tegnap Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vezetője. „Idén mindeddig 1684 értesítést kaptunk magán- és jogi személyektől, míg 2010-ben 1032-t. (…) Az idei év első tíz hónapjában több mint 4500 ügyiratot regisztráltunk – megközelítőleg 42 százalékukat a magán- vagy jogi személyektől származó értesítések vagy feljelentések alapján, másik 40 százalékukat pedig egyes közintézmények, nem a hírszolgálatok értesítése nyomán” – fejtette ki a főügyész. Hozzátette: „Bár bizonyos felfogás szerint a Román Hírszerző Szolgálat nagyobb mértékben van jelen a korrupcióellenes ügyészség tevékenysé­gében, megállapítottuk, hogy ebben az évben a regisztrált ügyeknek csak 17 százaléka alapult az újságírói feltárások vagy a hírszolgálatoktól kapott információk nyomán hivatalból elindított vizsgálatokon. Ezzel szemben 2010-ben az ügyiratok 19 százaléka született meg így.” Codruţa Kövesi az általa vezetett intézmény tevékenységéről készített jelentés be­mutatásán beszélt, a vádhatóság munkájának felmérését a Konrad Adenauer Alapítvány és Nagy-Britannia bukaresti nagy­követségének támogatásával végezték el egy kísérleti projekt keretében. A projekt kezdeményezői egy megfigyelő módszert próbálnak létrehozni a korrupcióellenes küzdelemhez. Az eseményen Klaus Johannis is beszédet mondott: biztosította a hallgatókat, hogy támogatja a korrupcióellenes küzdelmet, és kijelentette, hogy egy hatékony igazságszolgáltatási rendszerrel tíz év alatt egy századnyit haladhat egy állam.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 772
szavazógép
2014-11-27: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Nincsenek véletlenek

Valami nagyon nincs rendben abban az országban, ahol bűncselekménynek minősítik a restitúciót – márpedig a ploieşti-i ítélőtábla Mikó-ügyben hozott tegnapi döntése voltaképpen ezt jelenti. Mert felfüggesztettre módosították ugyan Markó Attiláék börtönbüntetését, de lényegében nem változtattak sokat a buzăui bíróság korábbi ítéletén, így szentesítették a Mikó újraállamosítását is. Ez pedig igen súlyos következményekkel jár a máig befejezetlen visszaszolgáltatási folyamat egészére nézve.
2014-11-27: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Decembertől drágul a víz

Hat százalékkal emelkedik az ivóvíz és kilenc százalékkal a szennycsatornadíj ára hétfőtől azokon a településeken, ahol a sepsiszentgyörgyi közüzemek a szolgáltató. Ez elég soknak tűnik, de valójában banikról van szó, illetve egy pályázati előírás kissé meg is késett teljesítéséről – tudtuk meg Kozsokár Attila igazgatóhelyettestől.