Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 12:37
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. március 7., péntek: Közélet

Szobrot és székely kaput állítanak (Év elején a falugazdák)

Beszélgetés TUSA LEVENTÉVEL, Szentkatolna község polgármesterével
Szentkatolna az egyetlen kézdiszéki község, melyhez közigazgatásilag öt település tartozik. Egész sor, megoldásra váró probléma akad mindegyik faluban. EL, Szentkatolna község polgármesterével
Tusa Levente községvezető az elmúlt négy évben úgy próbált dolgozni, hogy egyik falu se érezhesse magát mostohának, nem csak a községközpont fejlesztésére jutott pénz, hanem a többi település is megkapta a neki járó részt. Vizet vezettek, tekepálya épült, tatarozták a művelődési otthonokat stb. A múlt év eredményeiről és az idei tervekről kérdeztük a polgármestert.
— Kérem, foglalja össze a múlt esztendő legfontosabb megvalósításait, eredményeit.
— A 2007-es esztendő mandátumom legeredményesebb esztendeje volt, mely rengeteg munkával és nagy értékű beruházás átadásával vagy megkezdésével telt el. A kitűzött célokat egytől egyig sikerült megvalósítani. Készítsünk rövid leltárt falvanként. Imecsfalván tataroztattuk a saját épületünket, új kerítés került a művelődési otthon elé. Szentkatolnán rendbe tettük a művelődési otthon belsejét, a külső tatarozásnak tavaly nekifogtunk, idén folytatjuk, akárcsak az egykori szeszgyár épületének javítását. Járdát építettünk a községközpont főutcáján, s az ivóvíz-hálózatnál is elvégeztettük a kisebb javításokat. Hatolykán folytatódott a tekepálya építése, amit idén fogunk befejezni. Martonfalván a művelődési otthon épületét tataroztuk, és új kerítés került az iskola elé. Márkosfalván nekifogtunk a művelődési otthon belső javításának, kicseréltük az asztalosmunkát. A márkosfalvi és szentkatolnai iskolákba központi fűtést szereltettünk. Tavaly százhúsz autó kavicsot szállítottunk a község utcáira. Márkosfalva Csernáton felőli bejáratához székely kaput állítottunk. Kaptunk egy iskolabuszt, amivel megoldódott a falvakból ingázó iskolások szállítása. Az apróbb munkálatokat nem sorolom fel, abból is volt bőven.
— Idei tervek, célkitűzések?
— Szentkatolnán idén nekikezdünk a szennyvízhálózat építésének, és folytatjuk a járdaépítést, az iskolakertben Bálint Gábor-szobrot avatunk. A községháza is rászorul a felújításra, s a tetőteret be szeretnénk építeni. Nyáron Imecsfalva Kovászna felőli bejáratához nagyméretű székely kaput állítunk. Ugyancsak idén nekifogunk a Cserey-kúria felújításának, 81 000 lejt különítettünk el a tervekre. Az egyik teremben a Székely Nemzeti Múzeum segítségével Cserey Jánosné-emlékszobát szeretnénk berendezni. Hatolykán befejezzük a tekepályát. A gyógyfürdőt és mofettát tavasszal lebontjuk, s nekikezdünk önerőből egy új fürdő felépítésének. A tervek már elkészültek, és reményeink szerint ötven-hatvan százalékban már idén felhúzzuk. Martonfalván világbanki program keretében felújítjuk az iskolát és a volt községházát, melyben az óvoda működik. Márkosfalván a sportpályán fedett lelátót szándékszunk építeni, az óvodában és iskolában belső illemhely készül. Idén haszonjárművet szándékszunk vásárolni, amivel nem csak az utakat, hanem a szeméttelepet is rendben tudnánk tartani.
— Idei falunapok?
— Márkosfalván július elejére tervezzük — attól függően, hogy Tamás Gábor énekes mikor tud eljönni hozzánk —, és Rápcakapi testvérfalu küldöttségét is meghívjuk. Szentkatolnán több mint valószínű, augusztus derekán tartjuk meg, s a kétnapos rendezvényre Bükkösd magyarországi testvérközséget is várjuk. A francia testvértelepülés küldöttsége idén nem jön Szentkatolnára, csak minden második évben, és tavaly itt voltak. A szentkatolnai falunapok újdonsága a tűzijáték lesz.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farcádi Botond:
Székelyföld-táblák helyi sajátosságokkal
Székelyföld-táblák  helyi sajátosságokkal Egy-egy tájegység sajátosságai is szerepelnek majd a megyehatárokon nemsokára elhelyezendő Székelyföld-táblákon, a központi motívum pedig továbbra is a székely kapu marad — közölte a Háromszékkel Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.

- Fekete Réka:
Magyarul (is) orvosoljanak!
Hátrányos megkülönböztetésnek tartja az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete, hogy Erdély Székelyföldön kívüli részein a magyar betegek többsége a román nyelvet kénytelen használni az egészségügyi intézményekben, ezért társadalmi és szakmai vita kezdeményezésére szólítja fel az egészségügyi és az oktatási minisztériumot.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS