Kilép a kormányból az RMDSZ

2014. november 28., péntek, Közélet

Az RMDSZ kilép a kormányból – döntötte el tegnap Kolozsváron a Szövetség Állandó Tanácsa (SZÁT). A testület határozata javaslat értékű, a kilépésről a végső döntést a Szövetségi Képviselők Tanácsa hozza meg, amelyet december 13-ára hívnak össze Marosvásárhelyre – közölte tegnap Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki szerint a SZÁT döntése azt tükrözi, hogy az RMDSZ vezetői az elnökválasztás második fordulójában leadott magyar szavazatokból megértették a (80 százalékban Klaus Johannist támogató) magyar választók hangját.

„Megértettük az üzenetet, jobban oda kell fordulnunk a magyar választókhoz” – jelentette ki Kelemen Hunor, megjegyezve, hogy a politikusok akkor is hibáznak, ha figyelmen kívül hagyják a választók üzeneteit, de akkor is, ha mindig a választók elvárásához igazodnak. Azt csak elméleti lehetőségként vette számba, hogy az SZKT mégis a kormányon maradásról döntsön, mert az elmúlt 25 évben nem történt meg, hogy a szövetség kisparlamentje megfordítsa a szűkebb vezető testületek döntését. Tegnap a 34 tagú állandó tanácsban ellenszavazat nélkül, két tartózkodással hozták meg a kilépést javasoló döntést.
Kelemen Hunor hangsúlyozta: a kormánynak az RMDSZ nélkül is megvan a többsége a parlamentben, így az RMDSZ döntése nem befolyásolja a kormányzati stabilitást. „Nem akarunk kormányt buktatni” – jelentette ki –, az RMDSZ ezután is kész parlamenti támogatást nyújtani a Ponta-kormánynak azoknak a törvényeknek az elfogadásához, amelyek az életszínvonal növekedéséhez, munkahelyek létrehozásához, gazdasági stabilitáshoz vezetnek. Emellett pedig meg szeretné őrizni mindazokat a jogokat, amelyeket az elmúlt 25 évben a magyarok számára kivívtak – sorolta. Hozzátette: készek pár­beszédet folytatni valamennyi párttal, de eddig nem tárgyaltak Klaus Johannisszal és a liberálisokkal egy új parlamenti többség kialakításáról.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 775
szavazógép
2014-11-28: Magazin - :

A szarvassá változott fiú

Az alkotók jelenlétében mutatták be kedden A szarvassá változott fiú című Juhász Ferenc-költeményből Vidnyánszky Attila rendezésében készült filmet Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
2014-11-28: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Egyre többen tiltakoznak a visszaállamosítás ellen (Mikó-ügy)

Egymás után emelik fel szavukat a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen a különböző magyar szervezetek: tegnap az RMDSZ állandó tanácsa (SZÁT), az MPP, az unitárius egyház, a svédországi magyarok szövetsége és a magyarországi szocialista párt tiltakozott a ploieşti-i táblabíróság ítélete ellen. A román külügyminisztérium is megszólalt, helytelennek tartja, hogy a magyar kormány egyik tagja (Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes) egy romániai bíróság jogerős ítéletéről mondott véleményt.