Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. március 7., péntek: Közélet Idegpirulát egyenek (Tollraforgó)Családorvosi rendelő. Bármelyik. Bent az orvos, az asszisztens és az éppen soron lévő beteg, kint a tömeg. A váróteremben mindenki egyenlő, néha ugyan megérkezik egy egyenlőbb páciens, de általában türelmesen várakoznak, kivétel az egy-két anyázó. Van hely, ahol sorszámot osztanak, máshol a betegek egymástól kérdezik érkezéskor, ki után következnek, majd keresnek egy ismerőst, akivel eltölthető az egy-két óra, vagy magukban gubbasztanak csendben. Megérkezik egy-egy hangosabb beteg, minden baját azonnal kiteregeti, szánalmat akar kelteni maga iránt, hátha hamarabb beengedik. Mindenki siet, még a nyugdíjas is, mert ő a kis pénzecskéjét félti, ugyanis előfordul, hogy a patikában előtte fogy el a kedvezményes gyógyszer csupán amiatt, mert néhány perccel később íratta fel, mint az utolsó szerencsés. És ez így megy lassan évek óta. Állunk a sorban, várakozunk, és gyűlnek az idegpercek. Mi több, nem csak nekünk, betegeknek és betegjelölteknek, hanem az orvosoknak is, akiket betemet a papírmunka, szakmailag ellehetetlenít a kétezres pácienslista, és ilyen körülmények között legjobb indulatuk ellenére sem válhatnak igazi orvoslóivá a felvállalt családoknak. Kapjon be hát mindenki egy idegpirulát, és várjon türelemmel egy jobb világra, melyben az egészségügy valóban az egészség ügyét szolgálja, és nem a beteg ember még betegebbé tételét. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 279Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||