Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 12:41
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. március 8., szombat: Közélet

Születésnap kis késéssel (Hatvanéves a Tamási Áron Színház)

Nem idén tartja hatvanadik születésnapját a Tamási Áron Színház, de az ünnep még belefér a társulat hatvanadik évadába. Eredetileg a teátrum alapításának hat évtizedes évfordulóját fesztivállal ünnepelte volna idén ősszel, elképzeléseik szerint különleges színházi seregszemlét alapítottak volna: a legjobb hazai, magyar, cseh, lengyel előadásokat, illetve minden alkalommal egy-egy neves nyugat-európai társulatot elhozva.
Mint Bocsárdi László igazgatótól megtudtuk, az első fesztivál gyakorlati okok miatt csúszik jövő év márciusára, a Deutsches Theater és a cseh nemzeti színház csak ekkor vállalhatja a vendégszereplést. Emellett az őszi időszak telített színházi fesztiválokkal, többek közt az Andrei Mureşanu Színház rendezvénye is közel azonos időpontban lett volna, tavasszal viszont fesztiválszegény időszak következik, egy ilyenkor tartott seregszemle ezért nagyobb számú közönséget is vonz. A halasztás mellett szól az is, hogy születésnapra szeretnék felavatni az átalakított előcsarnokot új főbejárattal, nyitott kávézóval és a bejáratnál Tamási Áron-szoborral. A munkálathoz ugyan még a nyár folyamán hozzáfognak, de őszire kérdéses lett volna befejezése.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Mózes László:
Nőnapi apróságok
Nőnapi apróságokMiközben hallani vélem a nőnapi pezsgőbontás sorozatszerű pukkanásait, boros, meggylikőrös, netán unikumos poharak koccanását...

- Kisgyörgy Zoltán:
Visszaállítják Andrási Tivadar fejfáját (Árkos)
Visszaállítják Andrási Tivadar fejfáját (Árkos)
Több évig volt az árkosi református egyházközség lelkipásztora a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium jeles tanára, a szótárszerkesztő és műfordító Andrási Tivadar (1893—1941).

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS