Változó helyek árnyai

Mivel nagyon sok ún. riportfotója egyértelműen azokban ,,a lázas hetvenes években" készült, felkérésre, az örökös, befejezetlen, mert befejezhetetlen, leporellószerűen egymásba nyíló mezőgazdasági kampányok idején, ma, harminc-negyven év után dokumentumértékük is van, bár Bortnyik összetéveszthetetlen látásmódja, szigorú blendé-pillantása, mely épp azt az illanó, egyszer volt, hol volt, hol nem volt pillanatot örökíti meg, száraz önmegtartóztatása kissé meg is emeli, hajdani mezőgazdasági riportok, kampánytudósítások, lelkesítő híradások fölé is emeli e fotókat.

Úgy időtleníti, a sok ezer éves mezőgazdasági munkafolyamatok lényegére koncentrálva, hogy egyúttal eleget is tesz az ,,elvárásoknak". Ez az időtlenítés jellemző portréira éppen úgy, mint az évszakonként váltakozó, fenségesen komor tájat vagy az ipari-mezőgazdasági munkafolyamatok, az ,,agrár- és ipari forradalom" fázisait, részleteit megörökítő képeire.

A fotográfus egy ,,fiatal", 1968 után alakuló megye napilapjának, a Megyei Tükörnek a fotóriportereként száguldozott a vidéken, s kamerapillantása mindig a valóság különös fragmentumait metszette ki, amelyek kettős célt szolgáltak, a változó valóság megörökítésén, leképezésén túl, fragmentumainak, bizarr élethelyzeteinek, az agrártársadalom hétköznapjainak megörökítésén túl kiszolgálták egy napilap — túlzás nélkül állíthatóan — ,,telhetetlen" igényeit. Riportokat, cikkeket, helytörténeti írásokat (néha verseket!) is illusztráltak, néha maga a fotó volt a ,,hír". A fotográfiáknak éppen ezért esztétikai értékükön túl (figyelemre méltó például kompozíciós készsége, az erős vizuális hatásokra törekvés, a fényképezés hetvenes évekbeli színvonalát figyelembe véve ez akár dicséretnek is fölfogható!) nem elhanyagolhatóan, újra hangsúlyozzuk: dokumentumértékük is van.

A város, Sepsiszentgyörgy, de az egész székely vidék azóta nagyon sokat változott és alakult. Bizonyos tér- és utcarészletek, hidak és házak már csak Bortnyik György fotóin ,,élnek", a valóságban megszüntették, ledózerolták, megváltoztatták ezeket a helyszíneket. A város átalakult, tegnapi formájában már csak ezeken a fényképeken él. Így mintha egy mesevilág is feltárulna előttünk, a város és vidéke tegnapi, tegnapelőtti arca. Nyomasztóak a puszta helyek árnyai, a romok, romos házak, templomok, templom- vagy kastélyfalak, kastélyok, udvarházak.

Ez éles ellentétben áll az ipari táj mozgalmasságával és a mezőgazdasági riportfotók eleven, élénk képeivel.

Az örökké változó tájban megjelenik természetesen az ember is… A maga életében, helyzeteiben, élete váltakozó helyszínein, a munkafolyamatok sodrában… Némely határesetekben katasztrófák alkalmával is, Bortnyik már a hetvenes s az ezt követő, nagy, a tájat fenekestül felforgató, áldozatokat, sőt, emberi tragédiákat is követelő árvizek alatt is fáradhatatlanul fényképezett. Csak rá jellemző, hetedik érzékkel fedezte fel mindig a szokatlant. Valósággal ragadt a különös helyzetekre, ezért bizonyos háromszéki élethelyzeteket megörökítő fotográfiai, túlmutatva önmagukon, bizarr tartalmakkal telítődnek!…Csak egyetlen példát hoznék fel: öregemberek és öregasszonyok ülnek egy mofettában, a Büdösgödörben. A kép mégis börtönasszociációkat sejtet, mintha ezek a gyógyulásukat kénes kigőzölgésekben reménylő öregemberek foglyok lennének…