Hiba volna azonban önfeledten ünnepelni e fejleményt, hiszen a prefektuscsere önmagában nem old meg semmit. Ki ne emlékezne, milyen megkönnyebbülten lélegeztünk fel, amikor a székely jelképek elleni hadjáratot elindító Codrin Munteanut felbuktatták, és helyét Dumitru Mari­nescu vette át – és minő csalódást okozott a volt előpataki polgármester, hogy már alig vártuk, megszabaduljunk tőle. Aztán jött Popică, és néhány hónap viszonylagos nyugalom után kezdődött az újabb, minden eddiginél abszurdabb és minden eddiginél megalázóbb támadáshullám. Ne fűzzünk tehát nagy reményeket az új kormánymegbízott iránt – bukaresti parancsot végrehajtó báb lesz ő is, a prefektusgond végleges megoldása alighanem az amúgy teljesen fölösleges intézmény felszámolása lehetne, továbbá olyan törvények elfogadása és tiszteletben tartása, amelyek biztosítanák, hogy magyarként otthon érezzük magunkat Romániában.
Ugyanolyan hiba volna azonban alábecsülni a Buka­restben született döntést, alábecsülni erőnket, hitehagyottan felhagyni a tiltakozással. Mert azt mégiscsak ki kell mondani, hogy három nap tüntetés után máris sikerült elérni azt, amit az RMDSZ-nek több hónapnyi kormányzás után: kirúgtak magyarokat provokáló, sértő prefektust. Mindez pedig azt jelenti, hogy tartanak tőlünk Bukarestben, a napról napra izmosabbá, szervezettebbé váló tiltakozássorozat gondolkodóba ejthette őket, és a sorozatos provokáció után taktikát váltani készülnek. Gyors intézkedésekkel, látszatengedményekkel törnék meg a kibontakozó lendületet, mielőtt a magyar himnusz összetartó ereje feltartóztathatatlan mozgalommá fejlődik.
Csak remélhetjük: lesz bennünk annyi bölcsesség és kitartás, hogy ne essünk a bukaresti hatalom által előkészített csapdába, ne elégedjünk meg a látszatmegoldásokkal.