Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 12:43
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. március 11., kedd: Közélet

Ingázási láz már elemiben

Legalább húsz osztályra való háromszéki elemista ingázik naponta faluról városra vagy a községközpontba, holott minden településen működik I—IV. osztályos iskola. De nem csak a diákok utaznak, hanem a tanítók, tanárok is, ráadásul az sem ritka, hogy olyan faluba érkezik meg minden reggel egy városi pedagógus, ahonnan naponta jár be a városba tanítani a helyi oktató.
Háromszéken soha ennyi diák és tanár nem ingázott, mint az elmúlt nyolc esztendőben, ez talán az iskolabuszoknak is köszönhető, de az I—IV. osztályosok utaztatása idén érte el azt a létszámot, ami legalább ötven faluban befolyásolja vagy éppen veszélyezteti az elemi tagozat működését. Jelenleg háromszázhatvannyolc 6—10 év közötti gyermeket hordanak szüleik a községközpontba vagy a közeli városi iskolába, ami azzal egyenlő, mintha ötven faluból évfolyamonként két-két I—IV. osztályos tanulót vinnének el. S mivel sok kis településen alig van összesen húsz elemistakorú gyermek, ha onnan nyolc ingázik, az ott maradóknak egyetlen összevont osztályban kell tanulniuk.
A helyzet V—VIII. osztályban sem jobb, de itt legtöbb esetben van rá magyarázat, mert nem minden faluban működik gimnáziumi tagozat, ezért a diákoknak ingázniuk kell. A megyében 1398 gimnáziumi tanuló utazik naponta, ez ennek a korosztálynak a tizenöt százaléka, míg a középiskolások és szakiskolások több mint negyven százaléka választja az ingázást, miközben a bentlakásokban lenne még bőven hely, ráadásul a VIII. osztály utáni tanulókategóriából 926-an kapnak havonta ezerötszáz lejes oktatási támogatást, amiből hetven százalékban fedezhetnék a bentlakási költségeket.
Értelmetlen és pluszköltségekkel jár a tanárok keresztbeingázása is. Olykor félúton találkozik a faluról ingázó pedagógus és a városi, bár mindkettő legszívesebben a lakhelye szerinti iskolában tanítana, a nyakatekert vizsgáztatási rendszer miatt mégis mindketten naponta útra kelnek. Az önkormányzatok pedig fizetik az ingázópénzt, néha perelnek is ezért, de azt is kifogásolják, hogy csak délig van pedagógus a faluban, mihelyt vége az óráknak, üres a tanári szoba. Sem délutáni színjátszó kör, sem ünnepi készülődés, csak futás haza. Ez nincs másképp a városra ingázókkal sem, program után nem lehet számítani rájuk, nincs szülői értekezlet, nincs délutáni tevékenység. Kivételek persze vannak, de mint mondani szokás, csak erősítik a szabályt, és esetünkben ennek legfőbb hibája, hogy nem az oktatásra szabták, hanem olyan munkahelyekre, amelyek történetesen iskolában vannak. Csakhogy míg egy gyárban gépek várják az ingázó munkavállalót, az óvodában és iskolában gyermekek.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Kisgyörgy Zoltán:
Kevesebb egy haranggal (Műkincseink sorsa)
Megrepedt az illyefalvi római katolikus egyház nagyobbik, közel hárommázsás harangja, mely az olaszországi Udine harangöntőjében készült. Az udinei harangok a minőséget jelentették a múlt század elején, de lám, a ,,pengő érc" majdnem sehol nem bírt ki egy évszázadot.

- Fekete Réka:
Véleményezhetők az érettségi tételek
Március végéig fogadja az oktatási minisztérium a honlapján közzétett érettségi tételekkel kapcsolatos észrevételeket, a végső változatot pedig április 12-én hozza nyilvánosságra. Az országban közel kétszáznegyvenezren ballagnak, Háromszé­ken ezernyolcszáz nappali tagozatos és kétszázhetvenöt estis búcsúzik.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS