Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. március 12., szerda: Közélet Munkafront Málnáson![]() Csak pillanatokra parancsolt pihenőt a tél a szennyvízhálózat építésében, melyet Málnásfürdőn kezdtek meg. Eddig 2,5 kilométernyi csövet fektettek le. A derítőállomást a volt likőrgyár térségében szerelik fel. Tervek szerint a munkálatot ebben az évben be kell fejezni, akárcsak a helyi ravatalozó építését. Ezt önerőből építteti a község, túl vannak már a közbeszerzési eljáráson. Hasonló szakaszba jutottak a málnásfürdői élményfürdő és a községközponti új székház átalakításának előkészületei. Dolgoznak az előbbi műszaki tervén, utóbbinak a tenderfüzetén. Ezzel egy időben készül a málnási sípálya előtanulmánya.
Az önkormányzat ugyanakkor keresi a lehetőséget arra, hogy visszaszerezze, visszavásárolja egykori saját vagyonát, a fürdőtelep déli övezetét — ahol gazdag szén-dioxidos gáz tör fel, és ivókúrás ásványvízforrások találhatók —, nemkülönben a volt gyerekszanatórium és étkezde egyre romló épületét s annak területét. A két övezet az Olt turisztikai társaság többségi részvényesének a tulajdona. A községi tanács véleménye szerint Málnásfürdő gyógyhellyé alakítása — Székelyföld egyik gyöngyszemeként — nemcsak helyi, hanem megyei érdek is. Ha az anyagi nehézségekkel nem tudnak megküzdeni, olyan befektetőt kell keresni, akinek érdeke egybeesik a fürdőteleppel kapcsolatos általános érdekekkel.
Az élményfürdővel párhuzamosan válik egyre biztosabbá egy új kezelési központ a fürdőtelep szívében, mely a gyógyvízforrások egy részének korszerűsítésével egy időben A borvíz útja program keretében fog megvalósulni. Körvonalazódik tehát Málnásfürdő jövője. Amíg felépül egy új művelődési otthon, az önkormányzat által megvásárolt tömbház földszintjén — ahol székhelyet kapott egy házibeteg-gondozó, s fogorvosi rendelőt szerelnek fel — a bútorzat és a konyhai felszerelés kiegészítése révén lehetőség nyílt tömegrendezvények szervezésére.
Lassan négy éve, hogy önálló község lett a történelmi Málnás. Az évforduló alkalmával meg akarják tartani az első Málnási Napokat, ekkor kerülne sor a Tőkés József Általános Iskola kibővített és korszerűsített épületének ünnepélyes avatójára is. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 348Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
