Egekben a Charlie Hebdo népszerűsége

2015. január 30., péntek, Világfigyelő

A Charlie Hebdo francia szatirikus hetilapnak a 12 áldozattal járó merénylet után megjelent első számából 13 millió eurós bevételhez és 80 ezer új előfizetőhöz jutott a szerkesztőség – írta tegnap a Le Parisien francia napilap.

A Libération napilap pedig úgy tudja, a bevételen kívül a Charlie Hebdo 1,7 millió euró összegű adományt kapott francia lapoktól és sajtószervezetektől, 100 ezer eurónyi felajánlás érkezett külföldről a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró-szervezeten keresztül és 150 ezer euró spontán felajánlásokból.
Mindennek egy részét a január eleji párizsi terrortámadások 17 áldozatának hozzátartozói kapják, és a szerkesztőség egy alapítványt is létrehozott, amelyből szatirikus hetilapokat fognak támogatni a világ minden táján.
A tegnap jelentős rendőri biztosítással elkezdődött angouleme-i nemzetközi képregényfesztivál díszvendégei is a Charlie Hebdo túlélői. Ennek kapcsán több francia lap is összeállítást közölt arról, hogyan szerveződik újjá az újság három héttel azután, hogy a szerkesztőség elleni merényletben 12-en életüket vesztették, köztük a lap öt vezető karikaturistája, Cabu, Charb, Wolinski, Tignous és Honoré, valamint két újságírója, Bernard Maris és Elsa Cayat.
A merénylet túlélői által összeállított első szám több mint hétmillió példányban kelt el, amely rekordnak számít a francia sajtó történetében. A lap az utóbbi években 60 ezer példányban jelent meg, s abból 30 ezer példány kelt el az újságosoknál. Az eddig 10 ezer előfizetővel rendelkező lapra a merénylet óta további 80 ezren fizettek elő.
„A lapnak minden eszköze megvan a folytatáshoz. Most újjá kell szervezni a szerkesztőséget. Fel kell dolgozni a traumát, és azt, hogy a merénylet után három nap alatt összehozták az újságot. Sírva rajzoltak. Egy ilyen dolgot senki nem úszhat meg ép lélekkel. Ők is mindenekelőtt emberek, s csak utána újságírók meg karikaturisták” – mondta Christophe Thévenet, a lap ügyvédje a Libérationnak.
Egyelőre nem tudni, mi lesz a lap tőkéjével. Charb, a megölt lapigazgató negyvenszázalékos tulajdonosa volt az újságnak. Ugyanekkora részesedéssel rendelkezik a merényletet túlélő Riss karikaturista, aki várhatóan átveszi a lap irányítását. Rajtuk kívül Eric Portheault gazdasági igazgatónak van még részesedése, valamint a támadásban megölt Cabunak és Bernard Marisnak.
A szerkesztőség a támadást követően a Libération székházába költözött, de nem lehet tudni, meddig maradnak ott, s az újabb lapszámon kikkel dolgoznak együtt. „Az elmúlt napokban nem nagyon jártak be, csak néhányan, akik a napi ügyeket intézik és átnézik a postát. De szerdán már tartottak szerkesztőségi ülést. Semmi nem szivárgott ki... Az első napok médiakitettsége után a Charlie Hebdo szerkesztősége a diszkréció mellett döntött: fáradtak, gyászolnak, tele vannak sérülésekkel, bizonytalanságokkal. A szatirikus lap vezetősége minden­esetre ugyanazt az üzenetet ismételgeti: egyetlen dolog biztos, a Charlie Hebdo folytatódik” – írta a Libération, amely szerint csak február közepén várható újabb lapszám; a Le Parisien szerint február 11-én jelenik meg.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1472
szavazógép
2015-01-30: Világfigyelő - :

Háborús veszélyre figyelmeztet Gorbacsov

Oroszország és az Egyesült Államok között új hidegháború tört ki, amely fegyveres konfliktusba torkollhat – figyelmeztetett tegnap a 83 éves Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó elnöke, a peresztrojka atyja.
2015-01-30: Világfigyelő - :

Fegyverkezne Kijev (Röviden)

Ukrajnának történő fegyverszállításokról folytat tárgyalásokat az ukrán védelmi tárca külföldi államokkal – mondta tegnap Kijevben Andrij Ordinovics, az ukrán vezérkar katonai együttműködési osztályának helyettes vezetője.