Eljárás indult Elena Udrea ellen

2015. január 30., péntek, Közélet

Pénzmosás és vagyonnyilatkozatának meghamisítása miatt bűnvádi eljárást indított tegnap a korrupcióellenes ügyészség Elena Udrea ellen. A Népi Mozgalom Pártja elnökét azzal vádolják, hogy olyan javakra tett szert és használt, melyekről tudta, hogy bűncselekményből származnak.

Udreát végül 60 napra bírósági felügyelet alá helyezték az ügyészek, és megtiltották, hogy elhagyja a fővárost. A politikust a Microsoft-ügyben idézték be, melyben volt férje is érintett  – Dorin Cocoşt kilencmillió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják. Tegnap a vádhatóság közölte, Udreának tudomása volt férje ügyeiről, ő is részesült a csúszópénzből, amelynek eredetét ismerte. Meg­jegyzik, hogy Udrea 2009 és 2013 között több olyan ingatlan és egyéb vagyontárgy megvásárlását tüntette fel vagyonnyilatkozatában, amelyek értéke meghaladta politikusi és egyetemi oktatói tevékenységéből származó jövedelmét. A hatóság szerint ezt olyan kölcsönökből és osztalékokból tette meg, amelyeknek a legális eredetéért a politikus vállalta a felelősséget. Az ügyészek azért gyanúsítják vagyonnyilatkozata meghamisításával, mert nem tüntette fel, hogy az SC Euro Hotels International cége kölcsönt kapott Dorin Cocoştól. A hatóság szerint a politikus azért lett volna köteles ezt megtenni, mert tulajdonosként osztalékot kapott a szóban forgó cégtől.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2015-01-30: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Újabb vita az ünneplésről

A legújabb állami ünnep, január 24-e miatt tört ki váratlan vita a sepsiszentgyörgyi tanács január 29-ei ülésén: az SZDP-s Rodica Pârvan kifogásolta Antal Árpád egyik nyilatkozatát, és azt is, hogy nem vett részt a rendezvényen.
2015-01-30: Belföld - :

Hírsaláta

SZABADSÁGVESZTÉS A VOLT TANFELÜ­GYE­LŐNEK. Két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Péter Tündét, a volt Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettest. A vád szerint több mint tízezer eurót kapott érettségiző diákok magasabb osztályzatáért cserébe. Péter Tünde büntetése letöltése után három évig nem rendelkezhet bizonyos jogokkal, és azt is megtiltották, hogy tanfelügyelői tisztséget töltsön be vagy vizsgáztató bizottság tagja legyen. A bíróság ítélete nem végleges. (Mediafax)