Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. március 13., csütörtök: Máról holnapra Garázdálkodhatnak is a védett férfiakLassan, de biztosan az alkotmánybíróság Románia legfontosabb közjogi intézményévé vált, s a kormány, a parlament, no meg az elnöki hivatal minden dadogását nagy örömmel, de nem ellentmondásoktól mentesen, szorgosan korrigálja. A politikai osztály tehetetlensége miatt az államfő, a miniszterelnök, valamint a parlament közt dúló élethalálharc okán jutott nem remélt hatalomhoz e kilenctagú testület, s diktál, dönt olyan fontos kérdésekben, melyekről valójában a törvényhozásnak, a kormánynak vagy az elnöknek kellene határoznia. Ráadásul a romániai törvények gumiból vannak, két-, illetve többértelműek.
E tálcán kínált, de nem remélt hatalom birtokában egyre öntudatosabb lesz a kilenc bordópiros talárba öltözött férfiú, s ahelyett, hogy a törvények alkotmányosságát vizsgálná, amiért a demokráciákban életre hívták, hatáskörét és főként bírái felkészültségét jóval meghaladó törvényértelmezésekkel kavar bele az amúgy is zűrzavaros politikai lecsóba. Ráadásul az utolsó alkotmánymódosítással döntései felülbírálhatatlanná váltak: amit ők kinyilatkoztatnak — szentírás. E szellemben most kedden — fennállásuk óta először — hosszú okiratban meg is intették a parlamentet, hogy alkotmányossági vizsgálatra a testülethez eljuttatott törvények általuk előírt módosításait — eléggé el nem ítélhető módon — nem hajtja végre. Most a parlament fürge volt és határozott. Az alkotmánybíróság múlt heti döntése értelmében pillanatok alatt visszaállította a törvényhozás mindkét háza tagjainak teljes immunitását. Újabban ugyanis a képviselők és szenátorok nemcsak politikai véleményükért élveznek mentességet, hanem érinthetetlenek, ha csalnak, lopnak, gázolnak, verekednek.
Történt, hogy Traian Băsescu zöld utat adott néhány volt miniszter, köztük Adrian Năstase, Miron Mitrea, Paul Păcuraru, Codruţ Şeres ügyészségi kivizsgálására, mire a taláros urak bejelentették: a parlamenti képviselőkből lett miniszterek vagy miniszterelnökök egyenlőbbek a civil tárcavezetőknél, ellenük csak a szenátus vagy képviselőház kétharmados igen szavazata után indulhat el a vizsgálódás. Arra meg már most mérget vehet bárki, hogy e többszörösen védett férfiaknak kollégáik akaratából hajuk szála sem görbülhet.
Természetesen, bírósági döntés nélkül senki nem mondhatja, hogy az említett miniszter urak korruptak, megvesztegethetők voltak. Múltjukra fátyol borul, a kasztszellem megvédte őket. Hogy a román parlamentről a közvéleménynek lesújtó a véleménye, mit sem számít, már indul a nagy csata eme tökéletes védelmet biztosító testület székeinek meghódításáért. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 559Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||