Ünnepi mámor és józan szó

2015. február 2., hétfő, Máról holnapra
Farcádi Botond

Két jelentős politikai esemény zajlott a hétvégén: Kolozsváron az RMDSZ ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját, Maros­vásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt kongresszusán választottak új elnökséget. A két különböző helyszínen, más-más szereplőkkel zajlott összejövetel, az elhangzott üzenetek rendkívül pontos kórképet adnak az erdélyi magyar közösség képviseletének jelenlegi álla­potáról.

Az RMDSZ gálája az öntömjénezésről szólt, a megvalósításokról, az elért eredményekről. Önmaguk dicsőítésének hőfokát mi sem jelzi jobban, mint Markó Béla exelnök elszólása, aki valami egészen furcsa okfejtés során a jelképeink, himnuszunk, önazonosságunk megőrzése ellen indított hadjárat közepette is talált okot az ünnepre: számára ugyanis elégtétel, hogy amit el akarnak venni az erdélyi magyaroktól – iskolát, himnuszt, zászlót, feliratot –, azt az RMDSZ vívta ki. Csak sok ilyen győzelmet ne kelljen ünnepelnünk! A hibákról szó sem esett, az a kérdés nem foglalkoztatta a szónokokat, hogy a szövetség szavazóinak tábora az elmúlt 25 év során mintegy harmadára apadt, hogy immár nem ők a magyarság egyetlen képviselete, és akik egykor kollégáik voltak, most Marosvásárhelyen próbálták új utakra terelni azt az ellenzéki pártot, melyet a másként gondolkodók RMDSZ-ből való kiszorítása után hoztak létre az autonómiaigény következetes megjelenítése érdekében.
Mely próbálkozás egyébként szintén bal lábbal indult: az Erdélyi Magyar Néppártot megalakulása után három évvel olyannyira feszítették a belső ellentétek, hogy a tisztújító kongresszust igencsak szokatlan módon zárt ajtók mögött tartották. Szilágyi Zsolt elnökké választását éppen ez a körülmény, illetve a mögötte rejlő feszültségek árnyékolják be. Az államfő-választási kampányban jól szerepelt fiatal, mégis tapaszalt politikus alighanem a legjobb választás a Néppárt számára. Szilágyi Zsolt azonban óriási kihívás előtt áll: hogy csak legfontosabb feladatait említsük, egy időben kell dolgoznia a belső egység megteremtésén, a párt területi szervezeteinek megerősítésén, el kell kezdeni a felkészülést az önkormányzati választásokra, új lendületet kell adni a jobboldal egyesítését célzó párbeszédnek az egyelőre az RMDSZ csapdájában vergődő MPP-vel. Ez utóbbi kapcsán az új elnök választási szövetséget ajánlott fel, a jobboldal egyesítését célzó törekvést pedig talán segítheti a hétvégén ugyancsak Maros­vásár­helyen létrejött straté­giai megállapodás az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács között.
Hogy Szilágyi Zsolt mindebben sikerrel jár-e, az egy­előre a jövő titka. A két nagy politikai esemény legfontosabb mondata azonban tőle származik: miután gratulált a fennállásának 25. évét ünneplő RMDSZ-nek, az erdélyi magyar–magyar párbeszéd intézményesítése végett javas­latot tett a 2009-ben létrehozott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum felélesztésére. De vajon Kolozsváron, Bukarestben az ünnepi mámorban meghallják-e józan szót?
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2015-02-02: Közélet - Iochom István:

Egyelőre marad a vízdíj (Kézdialmás)

Tavaly áprilisban fejezték be a víz- és szennyvízhálózat 2007-ben megkezdett kiépítését, júliustól pedig vízdíjat vezettek be, a kézdialmási vízfogyasztók egy köbméter vízért 1,5 lejt fizetnek havonta – tudtuk meg Molnár István polgármestertől.
2015-02-02: Közélet - :

Együttműködés az autonómiáért (Partnerségre lép az EMNT és az SZNT)

Stratégiai partnerségre lép egymással az Erdélyi Ma­gyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – jelentette be közös sajtóértekezletén szombaton a két szervezet vezetője, Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke és Izsák Balázs, az SZNT elnöke.