Szabó József János hadtörténész Székelyföld körkörös erődítése, 1940–1944 című, a Tortoma Kiadónál megjelent könyvét mutatta be péntek délután Sepsiszentgyörgyön a Tortoma Könyvesházban, majd este Baróton Erdővidék Múzeumában. Előbbi helyszínen családias hangulatban zajlott az esemény, hisz az előadó ismerte a jelenlévők zömét, akikkel közösen tekintettek meg világháborús helyszíneket.
1940-ben a második bécsi döntést követően Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz. Románia „román Trianonként” élte meg az 1940-es évet, hiszen Észak-Erdélyen kívül elveszítette Besszarábiát, Észak-Bukovinát és a Dél-Dobrudzsát is. De legjobban az erdélyi veszteség fájt, és azt vissza akarta szerezni. Ugyanakkor Magyarország Dél-Erdélyt is meg szerette volna kapni, hiszen Erdély egységes, nemcsak földrajzi, hanem gazdasági szempontból is. Mindketten Hitlerrel szövetkeztek Erdély másik felének megkaparintása ügyében.
A románok terv szerint a Kissármás és Kosna közötti szűkületben szerették volna Székelyföldet leszakítani Észak-Erdélyről. A magyarok Székelyföldről támadták volna Romániát. Kiszámították, ehhez három hadosztály szükséges, továbbá, mivel a túlsó oldalon is Románia volt, kellett volna még egy hadosztály a hátország védelmére, de ezzel nem rendelkeztek. Ezért völgyzáró erődrendszert építettek ki. 1940 őszén és telén elkészült az Árpád-vonalként ismert erődrendszer, amely Kárpátaljáról egészen le Háromszékig húzódott a Keleti-Kárpátok vonalán. Székelyföld védelmét nyugatról is biztosítani kellett. Sepsibükszád, Marosfő és Palotailva szorosaiban kiépítették a védelmet. Háromszék nyitott volt Brassó felől, itt védelmét meg kellett oldani. Előpatakon völgyzárat építettek ki, más településeken (Sepsiszentkirály, Szotyor és Uzon) helységtámpontokat hoztak létre, melyeket harckocsiárokkal kötöttek össze. Közben a németek elvéreztek Moszkva alatt, a teheráni csúcson a nagyhatalmak felosztották a világot, tudott volt, hogy ide a szovjetek jönnek be. Magyarország reménykedett, hátha az angolszászok mégis hamarabb érnek ide. Újragondolták az erődítés rendszerét. A székelyföldi medencékbe befutó nyugati átjárókat is le kellett zárni. Így készült Középajta és Sepsikőröspatak között, a Vadas-tetőn egy védővonal, mely két harckocsiárkot és bunkereket tartalmazott, és Szentegyháza mellett, a Csere-tetőn hasonlóképpen, a tervezett parajdi, mely a Bucsin-tetőt zárta volna el, már nem készült el. Az 1944. augusztus 23-ai román átállás megpecsételte Székelyföld sorsát, 1944. szeptember végén Székelyföld kiürítése volt a cél. A magyar csapatok önfeláldozóan három hétig tartották fel a túlerővel támadó szovjet erőket. Áldozatuknak köszönhetően sikerült a harapófogóba szorított Székelyföldről kivonni a magyar 2. és a német 8. hadsereg több mint 200 ezer katonáját. Szabó József János elmondta, a háborút nem a magyar katonák veszítették el, hiszen nem ők küldtek hadüzenet, őket a parlament által hozott döntés vezényelte a harctérre. A magyar katonák törvénytisztelően teljesítették a parancsot, még akkor is, ha az rossz volt.
