Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. március 17., hétfő: Sport A vezetés csődje (Periszkóp)Március 10-én 11 órára hirdette meg a megyei sportigazgatóság szokásos évi értékelő közgyűlését, együtt a Municípiumi Sport Clubéval. Hogy miért az összekapcsolás, érthetetlen, hacsak nem azzal a számítással tették, hogy legyen a napirenden valami konkrét tevékenység is... Tizenegy előtt három perccel érkeztünk a megyei tanács nagy gyűléstermébe (ide hirdették meg a gyűlést), de ott egy árva lélek nem volt. Kiléptünk a prefektúra felőli folyosóra, ott álldogáltak a gyűlésre érkezettek — a megyei sportigazgató és öt beosztottja, az MSC igazgatója és egy edzője, később megérkezett még egy edzője, de akkorra már bevonultunk a terembe, ahová aztán beszaladt a prefektus úr is, na meg egy, a sportberkekben ismeretlen személy. Összejött egy tizenegy tagú társaság, a Háromszék munkatársával együtt ez a szám tizenkettőre rúgott. Valaki be is dobta a javaslatot: ha már ilyen szép számban összejöttünk, helyezzük át a helyszínt a Sugás vendéglőbe, ott legalább megihatjuk a délelőtti kávét...
Tréfának nem rossz. De az már nem tréfa, hogy a megyei tanácstól, a megyei tanfelügyelőségtől, az öt város — Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna, Barót, Bodzaforduló — önkormányzataitól, az öt város sportegységeitől — Mikes Kelemen Főgimnázium-ISK és az A-osztályos kosárlabdacsapat, a huszonöt szakosztályt felvonultató (legalábbis papíron) Electrica SE, Master Karate Club, Kós Károly Iskolaközpont-ISK... Kézdivásárhelyi SE, Nagy Mózes Sportklub... Baróti Sólymok, Kovásznai Kárpátok... — nem jött el senki. A pénzosztogató tanácsokat így érdekelte, hogy kiknek, kinek is osztották szét a közpénzeket... És a Háromszék napilapon kívül az elektronikus vagy írott sajtó egyetlen képviselője sem jelent meg.
Amíg ott álldogáltunk, és vártunk, a prefektus úr átlépett a megyei tanács titkárságára... Pár perc múlva azzal a bejelentéssel tért vissza, hogy a megyei tanács gyűléstermébe meghirdetett gyűlésről nem tudott a tanács!!! A sportigazgató a maga rendjén ,,mosakodott"... Ott, akkor nem derült ki, hogy az igazgató csúsztat, vagy a megyei tanács nem mond igazat.
Azt viszont megállapíthattuk, hogy ami ezen a hétfő délelőttön összejött, az a Kovászna megyei vezetés — így, egy kalap alatt — csődje. Erre még nem volt példa megyénk sportéletének elmúlt negyven évében!!!
Megkérdezzük a kormány képviselőjét, a prefektus urat: még mindig nem vette észre, hogy az RMDSZ támogatását (mert különben átvehette volna az igazgatói tisztséget) élvező megyei sportigazgató nem találja helyét — hogy enyhén fogalmazzunk — a sportéletünkben? El van tévedve szegény! Mint azok is, akik támogatják! És megkérdezzük az RMDSZ-t is: elégedett azzal, ahová közel két évtizedes ,,uralkodása alatt" eljuttatta a megye sportmozgalmát?
És most jöhetnek a választási — megint csak finoman fogalmazva — ígéretek: Adunk két toronyórát láncostól, ha... Fejre állítjuk az Ararát csúcsát, ha... ha... Közben eszünkbe jutott egyik volt edzőnk bölcs taktikai utasítása (szíves elnézésüket kérjük a kemény kifejezésért, de idézzük, és egyébként is szókincsünk része): Uraim, szarban vannak, rágják ki magukat! Szerző: Áros KárolyCikk megjelenítése: 226Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||