Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. március 17., hétfő: Március 15. Háromszéken Történelemóra a cinteremben![]() A pénteki sepsiszentgyörgyi koszorúzások leglátványosabb mozzanatát déli harangszókor kaptuk lencsevégre, amikor a református vártemplom cintermébe bevonult a Váradi József Általános Iskola négyszáz tanulója. De minden bizonnyal az a rendhagyó történelemóra volt a legtartalmasabb ismertető aznap, amit ugyanitt Rab Sándor tanár tartott a Református Kollégium maréknyi diákjának. A Gödri Ferenc esperes síremléke mellett felállított mikrofon előtt felcsendülő, Nekünk a legszebbik estét fekete színűre festették kezdetű népdallal indított műsorban elhangzott Juhász Gyula Vértanúk című verse, fellépett a Mitruly Enikő vezette kórus, és a történelemtanár megtartotta ötvenperces óráját. A magyarországi történésekkel párhuzamban részletesen ismertette a háromszéki negyvennyolcas megmozdulásokat, a negyvenkilences önvédelmi harc legfontosabb állomásait, kár, hogy a Református Kollégium szűk diákcsoportján kívül alig négy-öt érdeklődő hallgatta. És tulajdonképpen kár, hogy míg korábban Sepsiszentgyörgy e kegyeleti szentélyében az iskolák együtt ünnepeltek, idén mindenki külön tartotta cintermi megemlékezését.
A Váradi József Általános Iskola ünnepi műsorát, a történelmi visszapillantóba ágyazott szavalatokat, a Tóth Emőke vezette kórus dalait szerencsére sokan hallották, s bár egyfajta házi műsorként hatott, mert néhány szülőn kívül nem volt érdeklődő, mégis érdemes volt azon a helyen megtartani, ahol a már említett Gödri Ferenc esperes hamvai mellett a Gödri Ferenc és Császár Bálint hadnagy, valamint a mártírhalált szenvedett Váradi József és Bartalis Ferenc földi maradványai is nyugszanak. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 826Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
