A távolmaradás okai

De vajon arról van-e szó, hogy nem érdekli manapság az embereket a nemzeti ünnep? Hogy úgy gondolják, nincs mit tanulniuk az 1848-as eszmékből, hogy fölösleges kimenni a térre, unalmas a szónoklat, nem érdekes már a vers?

Lehetséges, hogy akadnak, akik így gondolkodnak. Ám a távolmaradásnak más okai is lehetnek. Van, akinek egyszerűen dolgoznia kell, és bármennyire is szeretné, nem vehet részt a közös éneklésben. Van, aki a megélhetési kényszer vagy ügyes-bajos dolgai miatt nincs otthon, külföldön tartózkodik, a televízióból követi az ünnepséget. Van, aki egyszerűen nem tartja fontosnak. Minden évben ugyanaz, semmi értelme az egésznek, magyarkodásból nem lehet megélni — magyarázza fűnek-fának új korunk új prédikátora. És van, aki kiábrándult. Aki azt mondja, nem kíváncsi ugyanazokra az arcokra, akik nap mint nap a televízióból néznek szembe vele, akik abból élnek, hogy ígérgetnek, hogy aztán tisztségbe kerülve feledjenek mindent, akik acsarkodnak egymásra, uszítanak, hogy hangzatos szónoklataikkal szavazatokat szerezzenek a következő választásokon.

És ha számba vesszük a távol maradókat, vajon tiszta marad-e a lelkiismeretünk? Kesereghetünk-e, krokodilkönnyeket ontva és nemzethalált vizionálva? Vagy pedig elismerjük, hogy bizony, mi tehetünk erről. Például akkor, amikor nem adtunk szabadnapot, amikor lenéztük, megvetettük, kihasználtuk a munkást, hogy külföldön keresse megélhetését, amikor hagytuk, hogy olyan tanárok oktassák gyerekeinket, akiktől nem volt, mit tanulniuk, amikor elfelejtettünk mesét olvasni a gyerekeinknek, hogy megszeressék a könyvet, az olvasást, amikor nem beszéltünk nekik múltunkról, mert valahogy nem volt rá idő, amikor hagytuk, hogy az új kornak új prédikátorai belénk fojtsák a szót, amikor kiábrándultunk, és nem mondtuk, hogy elég legyen, egyszerűen el sem mentünk szavazni, nem büntettük azokat a politikusokat, akik nem képviselnek minket, elmulasztottuk a számonkérést, és közben beszélgetni sincs erőnk már...

Vajon elég-e az, ha kimentünk a térre? Vagy ideje elkezdenünk pótolni a mulasztásokat? Előbb csak beszélgetni, aztán közösen cselekedni, álmodni és álmainkat tanítani. Hogy ismét sokan legyünk együtt.