Székelykeve velünk ünnepel

2015. március 14., szombat, Közélet

Évszázados álmunk valósult meg azzal, hogy hivatalos látogatás alkalmával Székelyföldre jöttünk székely testvéreinkhez, és éppen a magyar szabadság napján, közös nemzeti ünnepünkön – mondta lapunk érdeklődésére Bogos Tivadar, Székelykeve polgármestere, aki a holnapi sepsiszentgyörgyi központi ünnepség egyik meghívottja.

A negyvennégy tagú küldöttség a magyar nyelvterület legdélebbi magyar településéről Antal Árpád, Sepsiszent­györgy polgármester meghívására érkezett Háromszékre. Az esemény  rendkívüliségét az adja, hogy a délvidéki Székelykeve önkormányzatának ez az első hivatalos látogatása Székelyföldön. A helyi tanács képviselői mellett a csoportban vannak a helyi művelődési élet, a civil társadalom, a sportszervezetek, a hagyományőrzők képviselői, akik tegnap részt vettek a Székely Mikó Kol­légium diákjaival és tanáraival együtt a gróf Mikó Imre-szobornál tartott megemlékezésen (fotó), majd a Székely Nemzeti Múzeumba látogattak, ma Ma-défalvára utaznak, holnap részt vesznek a sepsiszentgyörgyi ünnepségen.
Otthon csak a mesékből, balladákból ismerjük Székelyföldet, nem tanultunk róla a történelemórán, de pontosan érezzük, mit jelent a székelyek autonómiaharca, mit akarnak, és azzal a szándékkal jöttünk, hogy elhozzuk a székelykeveiek szeretetét, ölelését – mondta Bogos Tivadar.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1498
szavazógép
2015-03-14: Közélet - Fekete Réka:

Egy nap a forradalomról

Tegnap délelőtt kokárdás óvodások, diákok kisebb-nagyobb csoportjai vonultak a sepsiszentgyörgyi 1848-as emlékhelyekhez. Több helyen felolvasták a forradalmi kiáltvány tizenkét pontját, versek hangzottak el, felléptek a diákkórusok, és minden helyszínen elhelyezték a kegyelet koszorúit.
2015-03-14: Közélet - :

Fotóművészeti díj Nagy Lajosnak (Röviden)

A kézdivásárhelyi Nagy Lajos nyerte el az Év Fotóművésze címet, mely elismerést a Magyar Fotóművészek Világszö­vetsége (MFV) évente adományozza legeredményesebb al­kotójának – közölte lapunkkal Kovács László Attila, az MFV erdélyi alelnöke. A díjátadó ünnepséget március 1-jén tartották Budapesten, a világszövetség éves közgyűlésén. Korábban a Romániai Fotóművészek Szövetsége két alkalommal tüntette ki ugyanezzel a címmel Nagy Lajost. A Magyar Fotóművé­szek Világszövetsége ugyanakkor életműdíjat adományozott Haragos Zoltán marosvásárhelyi fotósnak.   (mózes)