Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. március 18., kedd: Világfigyelő Magyar tükörAz elmúlt hét elején a népszavazás utáni reakciók uralták a magyar belpolitikát, vitát és általános felháborodást váltott ki a miniszterelnök elutasító magatartása. Kijelentette, hogy a költségvetésnek nem áll módjában és az általa vezetett kormánynak nem áll szándékában pótolni a vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal kiesett összeget. S ez már önmagában is lehetetlen helyzetbe hozza a háziorvosokat és a kórházakat. Gyurcsány Ferenc, bár kijelentette, hogy elfogadja és a kabinet számára kötelező érvényűnek tekinti az igenek győzelmét a népszavazáson, ingerülten csalásnak nevezte a kérdésfeltevést s ezzel együtt a népszavazást, s élesen bírálta az alkotmánybíróságot is, amiért lehetővé tette a népszavazást. Reagáltak a népszavazás eredményére a nemzetközi hitelminősítő intézetek is, visszaminősítve Magyarországot, felvetve Gyurcsány Ferenc esetleges távozásának lehetőségét. * Aztán jött a nemzeti ünnep, Demszky Gábor szabad demokrata polgármestert — noha kettős kordon s több mint kétszáz biztonsági ember védte az ismert fekete esernyőkkel — ismét tojással, s miután a tojások elfogytak, kövekkel dobálták meg. * Délután a több százezres részvétellel zajló Fidesz-nagygyűlésen Orbán Viktor, párhuzamba állítva a negyvennyolcas hírhedett helytartótanácsot a Gyurcsány-kormánnyal, kifejezetten óvott az erőszakos megoldásoktól, kifejtve, hogy pártja továbbra is céltudatosan ragaszkodik a törvényes megoldásokhoz… * Miközben Gyurcsány Ferenc a Művészetek Palotájában némi önkritikával arról beszélt, nem lehet úgy megvalósítani a reformokat, hogy a lakosság nagy része nem ért egyet velük, mert nem érti, a Blaha Lujza téren ismét elszabadult a pokol. Az Erzsébet hídi blokád után ismertté vált Budaházy György felszólította a tömeget: kövessétek a zászlót!, megjelölve a célt is, a Művészetek Palotáját, mondván, meg kellene nézni, mit csinál Gyurcsány Ferenc. Ezután a tüntetők többször is összecsaptak a rohamrendőrökkel, kukákat, autókat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be, Molotov-koktélokat dobáltak. Úgy tűnik, nincs nemzeti ünnep Magyarországon, melynek eseményeit ne világítanák be a Molotov-koktélok baljós fényei… * A rendőrség végül szétverte a tüntetőket, a kár óvatos becslések szerint is több mint tízmillió forint, tizenegyen sebesültek meg, nyolc tüntető és három rendőr. Most is voltak rendőrök azonosító jel nélkül, sőt, a Hír TV lefilmezett egy rendőrautót, amelyben rendőrök aludtak. A BRFK elrendelte a vizsgálatot, de az eseményekért egyértelműen a Blaha Lujza téri tüntetés szervezőit tette felelőssé. A Fidesz-politikusok közül elsőnek Rogán Antal belvárosi polgármester reagált, aki egyértelműen provokátornak nevezte Budaházyt és társait, olyanoknak, akik másokat bajba rántanak, majd eltűnnek, elmenekülnek a helyszínről… * Rogán törvényjavaslatot is módosítana, súlyosbítva a randalírozók büntetését, ugyanis felháborítónak tartja a nemzeti ünnepeken sorozatosan elszabaduló utcai indulatokat… * A rendőrség egyébként március 15-én huszonnégy embert állított elő, de amint Bencze József országos rendőrfőkapitány a Hír TV-ben vasárnap este kifejtette, ezeknek a száma nőhet, ugyanis a rendőrség akciócsoportja most vizsgálja a tévék és a rendőrségi kamerák felvételeit, s azonosítja a személyeket. Arra a kérdésre a főkapitány nem válaszolt, hogy indítanak-e eljárást Budaházy ellen, keserűen tette hozzá, ő csak annyit mondott, hogy kövessétek a zászlót, senkit nem biztatott rongálásra, gyújtogatásra, Molotov-koktélok dobálására… Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 278Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||