Sepsiszentgyörgy, 2018. január 18., csütörtök 09:48
Köszöntjük Piroska nevű olvasóinkat!

Művészetről és életről, Csehovval (Sirály – a Szerb Nemzeti Színház a Reflexen)

2015. március 25., szerda, Színház az egész világ
Jelenet az előadásból. Vargyasi Levente felvétele
Jelenet az előadásból. Vargyasi Levente felvétele
Nemcsak a hossza miatt volt rendkívüli a Szerb Nemzeti Színház hét órát is meghaladó, három szünettel játszott Sirály című előadása, Tomi Janežič szlovén rendező irányításával a társulat olyan magasságokba és mélységekbe juttatta el Csehov klasszikusát, ahová csak a legnagyobbak érnek el.
Kísérlet és letisztult igazság volt minden ízében ez a percről percre meglepő, elgondolkodtató, lélekmelegítő produkció, mely magával sodort, és közben lehetőséget kínált arra, hogy saját életünk eseményei, helyzetei is felvillanjanak újra és újra ebben a nagy közös történetben. Úgy tükrözte Csehov szellemiségét, úgy gondolta tovább a szerző által felvetett kérdéseket, hogy nem őt próbálta meg közelebb hozni hozzánk – adaptálni, meghúzni, érthetőbbé tenni a mai közönség számára –, hanem minket helyezett bele a darab világába, velünk együtt próbálta megfejteni a titkokat, megértetni a szereplők lelkivilágát, beteljesületlen szerelmeiket és az elérhetetlen utáni örök sóvárgásukat, a csehovi idő furcsa vontatottságát. És mi úgy élhettük át ezt a négy felvonást, hogy a vágatlan szövegen túl a próbákon részt vevők gondolataiból, az ügyelő jegyzeteiből, a darab első változatban írt szövegeiből, de még a színház működésére vonatkozó háttér-információkból is ízelítőt kaptunk, tehát bizonyos fokig az értelmezést alakító, az előadást formáló tényezőknek is birtokába jutottunk.
Az előadás egy nézőkkel való kötetlen beszélgetéssel indul, majd elkezdik próbálni Csehov darabját, súgókkal, példánnyal a kézben, próbaruhában, olykor civil kiszólásokkal, ahogy egy átlagos próbán történni szokott. A színészek tehát civilként és szereplőként is jelen vannak a színen, civilségük néha valódi, néha csak eljátsszák, miközben a nézők, mint valódi civilek, résztvevőkké válnak az előadás terében. Köztes állapotok, melyeket Csehov egyre határozottabban kibontakozó szövege fon össze. A színház és az élet kibogozhatatlan csodája.
A második felvonásban egy lépéssel közelebb kerülünk a készülő előadáshoz, a súgók még színen vannak, de már megjelennek a díszletek, jelmezek, a szereplőket pedig egyre jobban elidegeníti a nézőktől a játékmód és az időnként leereszkedő, a nézőteret a szereplők egyre intimebb terétől elválasztó plexifal. Emlékezetes kép ebből a játékrészből a körbefutó lovak jelenete, tomboló vágyaink és a lét őrült hajszája, ahogyan nem érjük utol egymást, és olykor alig eszmélünk magunkra ebben a végtelen féktelen rohanásban.
A harmadik felvonás – melyben a nézők kiszorulnak a színpadról – egy rendkívül érdekes kísérlet többek között arról, hogy vajon milyen hatást váltana ki a jelenetekben részt nem vevő szereplőkben, ha mindent hallanának, ami a hátuk mögött elhangzik, azt is, amit adott esetben róluk mondanak. A nézők tehát nem a Csehov által megírt jeleneteket látják ebben a részben, hanem ezeknek a jeleneteknek a többi szereplőre gyakorolt hatását, vagy azt, hogy egy háttértörténés fényében miként változhatnak meg a jelenetekben elhangzott szövegek hangsúlyai, hogyan erősödhet fel egy-egy látszólag kevés információt hordozó replika. Mennyi­vel másképp hat Szorinnak az a kijelentése, hogy Trepljov „ugyanazt az ócska kabátot hordja már három éve”, miután látjuk, hogy Trigorin hosszú perceken át ruhatára valamennyi darabját felpróbálja egy Trepljov által tartott tükör előtt! A felvonás egy másik felejthetetlen jelenete Szorin rosszulléte az Arkagyinával folytatott beszélgetése közben, a színésznő egyre rémültebb, kétségbeesettebb segélykérő hangja, és ennek tükrében az orvos reakciója. A sort hosszan lehetne folytatni, és mindegyik hasonló jelenetről hosszú elemzéseket lehetne írni.
Több szempontból is a negyedik felvonás az előadás koronája. Az egyetlen változtatás a darab időrendjében, hogy először megtörténik az öngyilkosság, utána kapunk lehetőséget arra, hogy megértsük vagy megérezhessük ennek okait. Filmen láthatjuk Trepljov és Nyina utolsó találkozását, a beteljesületlen vágyak jelenetét, melyben örülnek egymásnak, de nem tudnak beszélgetni, tekintetükből, jelenlétükből érződik, hogy mindketten kudarcot vallottak a művészettel és az élettel kapcsolatos elképzeléseik megvalósításában. Lenyűgözően jelenik meg a filmben ennek a találkozásnak a bizonytalansága, ahogy egy szobában és az üres színpadon a rendezővel közösen újra és újrakezdik a beszélgetést, újra és újra megpróbálnak kommunikálni egymással. Mintha a színház örök titka jelenne meg ebben a kétségbeesett erőfeszítésben, a hosszú színházi próbák folyamata az igazán őszinte pillanatért, ami lehet, hogy megszületik, de lehet, hogy soha nem. Annak a csodája, ahogy élni kezd a szöveg a színészek által, és ami mindig hiányzik egy előadásból, hogy az elhangzott mondatoknak hány különböző árnyalata lehet. A keresgélés gyötrelme és gyönyörűsége, amíg megszületik az igazi hang.
Talán ez volt számomra a rendezés legnagyobb bravúrja, hogy nemcsak a végterméket mutatta meg, hanem a felé vezető utat is. Lehet, hogy ennek az ihletett pillanatnak a keresgélése a művészet igazi értelme? Lehet, hogy ennek elvesztésében rejlik a színész, az író tragédiája? A rendezőé, aki együtt lélegzik a színésszel, akinek arcáról ugyanúgy leolvasható a gyötrődés, de a bátorítás is? Az önemésztés néha arra a szintre is eljut, ahol a szerep és személyiség eggyé olvad, és valóban törik a pohár. És egyre csak jöttek és jöttek az újabb és újabb érzések és gondolatok, egyre csak égtek és égtek bele a lelkünkbe az újabb és újabb képek, az előadás végéig, és még tovább. Valószínűleg még hosszú ideig elkísérnek mindnyájunkat, akiknek sikerült végigülnünk – végigélnünk ezt a rendkívül hosszú előadást.
 
Hozzászólások
2015-03-25: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Hidvég új ösvényei

Bármilyen nehéz idők járjanak, a legszélsőségesebb helyzetekben is új ösvényei alakulnak a pillanatnyilag kérdéses helyzeteknek. Türelemre kényszerítik a jelenkor gondjai a mai embert. Így van ez a székföldi Hidvégen és a hozzácsatolt Nyáraspatakon is. A népességi mutatók szerint szórványsorsba fordult a község magyarsága. Alakuló ösvényeiken együtt kell gyalogolniuk a többségiekkel.
 
2015-03-25: Színház az egész világ - Mózes László:

A jelen pillanat szépsége (Kulisszák mögött)

Színészek mesélnek az éppen bemutatott előadásról – esténként ez megszokott kép a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben. A Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztiválon minden produkció után a vendégművészek beszélnek az előadás létrejöttéről, kulisszatitkairól. Nemcsak szakmabelieknek izgalmas, hanem a nézőknek is kulturális csemege. Így volt ez a Szerb Nemzeti Színház Sirály című alkotása után is: a szombat esti hétórás előadást követően a teljes szereplői gárda szembenézett a népes közönséggel. A társulat színészei úgy vélekedtek, Csehov szerepein keresztül önmagukat is megmutatják, ugyanakkor elismerően szóltak Tomi Janežič szlovén rendezőről, szívesen dolgoztak vele, többen mondták, nincs hozzá hasonló.