Sepsiszentgyörgy, 2018. január 18., csütörtök 09:41
Köszöntjük Piroska nevű olvasóinkat!

A túlzás és minimalizmus végletei

2015. március 26., csütörtök, Színház az egész világ
„Egyelőre még nem kaptunk ilyen rendeletet” – válaszolta Gyarmati Kata, az Újvidéki Színház dramaturgja és művészeti vezetője arra a kérdésre, amellyel az Opera ultima című előadás közönségtalálkozója kezdődött, hogy valóban kapott-e a színház olyan rendeletet, melyben opera játszására szólítják fel őket.
Nem kaptak ugyan – folytatta –, de nem volt nehéz eljátszani a gondolattal, hisz olyan világban élünk, ahol ez bármikor megtörténhetne. Az sem véletlen, hogy Beau­mar­chais kapcsán jutott eszük­be ez az aktualizálás, ő igazi szín­házi forradalmár volt a maga korában. Az előadás a művész és az egyén szabadságáról szóló kérdésekre próbál válaszokat találni, annak ellenére, hogy nem volt rendelet, életükben érzik az ilyenfajta nyomást, a kultúrán kívül is.
A beszélgetés moderátora, Adorjáni Panna teatrológus a szerbiai kultúraközeli közhangulatra kérdezett rá, egy ideig az előadás létrejöttének körülményeire, azokra a közép-kelet-európai politikai és társadalmi viszonyokra terelve a beszélgetést, melyek köz­vetlen vagy közvetett módon megjelennek az előadásban. Az újvidéki színház igaz­gatója, Venczel Valen­tin kiemelte, nemcsak Szer­biában, de Montenegróban, Magyar­országon és Romániá­ban is, ott, ahol alkalmuk volt bemutatni a nagy sikerű produkciót, ugyanúgy reagált a közönség, mint otthon. „Más körülmények között túlzottnak tűnne ez a direkt kijátszás – fűzte hozzá Bo­csárdi – az, hogy ennyire természetesnek hat, azt jelzi: nagy a gond a színházak körül.”
A társadalmi kitérő után az előadás műhelytitkairól meséltek még az alkotók, mindkét részt matematikai precizitással építették fel, még az első rész túlzott gesztusai is pontosan megszerkesztettek. Elor Emina színésznő szerint az első részben a túlzás, a másodikban a minimalizmus extremitására törekedtek. Ezt a zene és a képiség is próbálta alátámasztani, az első rész operaparódiájához Rossini zenéjét használták, míg a második rész sokkal kegyetlenebb, sokkal maibb hangzású zenéje Irena Popovi szerzeménye. A dramaturg elmondta, a második rész szövege sokkal jobban elrugaszkodik az eredetitől, míg az elsőben inkább húzásokat alkalmaztak, rövidítették a történetet, a második inkább alkotói szöveg, feldolgozás volt, ennek minden gondolata a ma is rendkívül aktuálisnak ható Beaumarchais-tól, és részben Ödön von Horváth-tól származik. Szándékosan le­pik meg a nézőket a második felvonással, és örülnek, ha sikerül elfojtani a könnyed nevetgélést, miközben nagyon vigyáznak arra, hogy a figyelem ne lanyhuljon. Hogy ez si­kerül-e, az már csak az előadás utáni tapsból derül ki. Úgy tűnik, ezúttal ismét sikerült.
B. Nagy Sándor
Hozzászólások
2015-03-26: Színház az egész világ - Váry O. Péter:

Fehérben, feketében (Opera ultima – Az újvidéki Színház előadása a Reflexen)

Mi az eredménye annak, ha a művészethez nem sokat konyító hatalom a művész szabadságát korlátozza? Nem sok jó származhat belőle.
Mi az eredménye annak, ha a művész saját szűrőjén átcsurgatott társadalomkritikát fogalmaz meg? Abból sem származhat sok jó.
2015-03-26: Színház az egész világ - Váry O. Péter:

test@beszéd.pl (Láthatatlan duettek – A Dada von BZDÜLöW színház a Reflexen)

„Úgy éltünk, mint az állatok, és ebben az időszakban megfeledkeztünk a szégyenről.”
A befogadáshoz azt és annyit használ a néző, amit és amennyit útravalóul kapott. A Láthatatlan duettek „kezdő instrukcióinak” legfontosabbika a lengyel színház személynévként hangzó megnevezése, annak is első tagja. És a dada jelen is van az előadásban, nem annyira a szereplők révén, mint a kivetített szövegrészek által: a kiragadott és véletlenszerűen egymás után helyezett verssoroknak (lásd Tristan Tzara tanácsát egy dadaista vers elkészítéséhez: „Vegyetek újságot.