Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 16:06
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. június 26., kedd: Közélet

Elhalasztották a sztrájkot (Kiegyeztek az Út és Híd RT.-nél)

Többórás tárgyalás, sértegetések és sértődések után tegnap délutánra megegyezés született, és aláírta a kollektív munkaszerződést az Út és Híd Rt. vezetősége és szakszervezete.
A mára meghirdetett figyelmeztető sztrájkot egyelőre felfüggesztették, és bár béremelési kéréseik teljesültek, az alkalmazottak továbbra is elégedetlenek a jelenlegi vezetéssel, a részvényesi közgyűlés megbízottaival, illetve a cenzorokkal. Az érdekvédelmi szövetség kitart korábbi álláspontja mellett, összeférhetetlenségre és hozzá nem értésre hivatkozva kérik a tulajdonos megyei önkormányzattól ezek menesztését, az érintettek alaptalan vádaskodásnak nevezik a szakszervezet által megfogalmazottakat, és kijelentették, le nem mondanak, eddig is a vállalat érdekeit képviselték, és ezt tartják szem előtt a következőkben is.
A kollektív munkaszerződés június 8-án járt le, június 12-én egy ízben már megegyezés született, de a szakszervezet meggondolta magát, és egy nappal később visszalépett. Máthé István szakszervezeti vezető a dokumentum áttanulmányozása után úgy értékelte, át akarják verni őket, és garanciáktól tette függővé a munkaszerződés aláírását.
A figyelmeztető sztrájk meghirdetéséhez is ez vezetett, a vezetőséghez és tulajdonoshoz eljuttatott listán szerepel a béremelés is, de az is, hogy ez ne legyen függő a vállalat teljesítményének és költségvetés-bevételeinek növekedésétől. A tegnapi egyeztetésen kiderült, ezt a törvény teszi kötelezővé, állami vállalatnál bérek csak akkor növelhetőek, ha ugyanolyan arányban emelkedik a munkálatok, illetve a bevételek mennyisége is. Ezért módosították az idei költségvetést, és az eredeti 105 milliárd régi lej helyett 130 milliárdos bevételt terveztek. Kicsi József igazgató szerint már szerződésük van 152 milliárd lejre, és még további munkálatokra számítanak, így reményeik szerint teljesíteni tudják a vállaltakat. A szakszervezet által kért garanciákat több vezetőségi, részvényesi közgyűlési tag abszurdnak találta, aláírásukkal vállalják a felelősséget a tervek teljesítéséért, és mindezért számonkérhetőek, ennél nagyobb szavatosságot nem ajánlhatnak — hangzott el. Bekerült a kollektív munkaszerződésbe egy, a szakszervezet által követelt pont is: az alapbéreket nem befolyásolja az a havi teljesítmény. Délben kettőkor úgy tűnt, minden rendben lesz, ám míg a titkárságon a szöveget szerkesztették, fél háromkor egy félreértés miatt távozott Máthé István, és kijelentette, fenyegetőzések súlya alatt nem hajlandó tárgyalni és aláírni a szerződést. Újabb két óra után aztán mégis megszületett a megállapodás, az érintettek aláírták a dokumentumot, és a szakszervezet egyelőre elállt a tiltakozó megmozdulástól. A tárgyalások részleteire és a további fejleményekre még visszatérünk.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Fekete Réka:
Ki és mi bukott meg tulajdonképpen?
A képességvizsga megyei összesítője elemzésekor már meg sem lepődünk azon, hogy a magyar diákok tömegesen buknak meg román nyelv és irodalomból, és azon sem csodálkozunk már, hogy a szintén románul tanított földrajzból és történelemből a román diákokéhoz hasonló eredményt érnek el fiaink, lányaink.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS